Karácsonyi idő
1Jn 4,19 – 5,4
Szeressük tehát Istent, mert Isten előbb szeretett minket. Ha valaki azt mondja: „Szeretem Istent”, és a felebarátját gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, hogyan szeretheti Istent, akit nem lát? Az a parancsunk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is. Mindaz, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született. És mindaz, aki szereti azt, aki szült, szereti azt is, aki tőle született. Arról ismerjük meg, hogy szeretjük Isten szülötteit, ha Istent szeretjük, és parancsait teljesítjük. Mert az az Isten szeretete, hogy parancsait megtartjuk; és az ő parancsai nem nehezek. Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot. Ez az a győzelem, amely legyőzi a világot: a mi hitünk.
Lk 4,14-22a
Jézus pedig a Lélek erejével visszatért Galileába, és a híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógáikban, és mindenki dicsőítette. Azután elment Názáretbe, ahol felnövekedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és fölállt olvasni. Odaadták neki Izajás próféta könyvét. Amikor felnyitotta a könyvet, arra a helyre talált, ahol ez van írva: „Az Úr Lelke van rajtam; azért kent föl engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, elküldött, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak és látást a vakoknak, hogy szabadon bocsássam a megtörteket, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.” Aztán összehajtotta a könyvet, visszaadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdett hozzájuk beszélni: „Ma teljesedett be ez az Írás a ti fületek hallatára.” Mindnyájan igazat adtak neki, és csodálkoztak a kedves szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. De utána megjegyezték: „Nem József fia ez?”
Feltűnő, hogy Szent János egyszer egyetlen parancsról, máskor viszont parancsokról ír, többes számban. Nem következetlenség ez, hanem a teológiai valóság nyelvtani kifejezése, amely arra ösztönöz, hogy felfedezzük a különböző törvények és parancsok mélyén működő egyetlen isteni mozgatóerőt, a szeretetet. Jézus a főparancsról szólva azt mondja, hogy az Isten és a felebarát szeretetében foglalható össze a Tízparancs, sőt az egész törvény és a próféták. Megtestesülése, halála és feltámadása pedig nyilvánvalóvá tette, hogy az Isten szeretete és a felebarát szeretete is elválaszthatatlanul egy. Az tehát, hogy szeretjük-e Istent, elsősorban azon mérhető le, hogy hogyan szeretjük azt az embert, aki éppen előttünk áll.
Ebben az egységben szemlélve állítható csak Isten parancsairól, vagyis a Tízparancsolatról, hogy nem nehezek. És persze akkor, ha elfogadjuk, hogy nem a magunk erőfeszítésével kell azokat teljesíteni. Ha hagyjuk a régi, önző és ezért szeretetlen természetünket érvényre jutni, e parancsokat emberfelettien nehéznek fogjuk találni, és nem fogjuk tudni teljesíteni a szeretet egyetlen parancsát sem. Ha azonban a keresztségben kapott új természetünk szerint élünk, megtapasztaljuk, hogy Isten minden parancsa belesimul a szeretet egyetlen parancsába, mely ennek az új létmódnak a belső törvénye, mozgatója. A szeretet ugyanis Istentől való, s aki Jézus Krisztusban hisz és megkeresztelkedik, erre a szeretetre válik képessé, hiszen az Atya igazi gyermekévé lesz a Szentlélekben.
Ne engedd, Urunk, hogy szétválasszuk magunkban az Isten- és emberszeretet egyetlen parancsát. Ne engedd, hogy becsapjuk magunkat, és azt higgyük, szeretünk Téged, miközben szeretetlenek vagyunk egymással, s ne hagyd, hogy a felebaráti szeretet gyakorlása címén elhanyagoljuk a Veled való bensőséges együttlétet. Taníts meg minket arra a mélységes, Istenbe vetett bizalomra, mely a szegények, a foglyok, a vakok és elnyomottak bizalma, mely egyedül képes győzni a világ fölött, és győzni szívünkben is a világ erői: a bírvágy, a hatalomvágy és a gőg fölött.
Kommentáld!