Évközi 3. vasárnap
Neh 8,1-6.8-10
Egybegyűlt az egész nép, mint egy ember, a Vízkapu előtti térségen, és felszólították Ezdrás írástudót, hogy hozza elő Mózes törvénykönyvét, amelyet az Úr rendelt Izraelnek. Odahozta tehát Ezdrás pap a törvényt a hetedik hónap első napján a férfiak, a nők és mindazok gyülekezete elé, akik érteni tudtak belőle. Reggeltől délig felolvasott belőle nyilvánosan a férfiaknak s a nőknek és azoknak, akik érteni tudtak belőle a Vízkapu előtti téren. Az egész nép füle figyelt a törvény könyvére. (…) Ezdrás áldotta az Urat, a nagy Istent. Erre az egész nép kiterjesztett kézzel ráfelelte: „Ámen, ámen.” Aztán meghajoltak és arcukkal a földre borulva imádták Istent. Ezután felolvastak az Isten törvényének könyvéből, érthetően, majd megmagyarázták és kifejtették, amit felolvastak. Aztán így szólt Nehemiás, a kormányzó, és Ezdrás pap és írástudó, meg a leviták, akik tanítgatták őket: „Az Úrnak, a mi Istenünknek szentelt nap ez. Ne szomorkodjatok tehát és ne sírjatok!” Sírt ugyanis az egész nép, amikor hallotta a törvény szavát. (…)
1Kor 12,12-30
Mert amint a test egy, bár sok tagja van, a testnek pedig minden tagja, bár sok, mégis egy test, úgy Krisztus is. Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté keresztelkedtünk, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok; és mindnyájunkat egy Lélek itatott át. Mert a test sem egy tag, hanem sok. (…) De Isten azért alkotta úgy a testet, hogy amelyik tagnak nem volt, annak nagyobb tisztességet adott, hogy ne legyen meghasonlás a testben, hanem a tagok egymásért kölcsönösen szorgoskodjanak. Ha tehát az egyik tag szenved, vele együtt szenved valamennyi tag; vagy ha az egyik tag tiszteletben részesül, együtt örvendezik vele valamennyi tag. Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként tagjai. Az egyházban Isten egyeseket először is apostolokká tett, másodszor prófétákká, harmadszor tanítókká; másoknak csodatevő erőt adott, vagy a gyógyítás, segélynyújtás, kormányzás és a nyelveken való szólás adományát. (…)
Lk 1,1-4; 4,14-21
Mivel már sokan megkísérelték rendben elbeszélni a köztünk végbement eseményeket, amint előadták azt nekünk azok, akik kezdet óta szemtanúi és szolgái voltak az igének, jónak láttam én is, miután mindennek elejétől fogva gondosan a végére jártam, neked, kegyelmes Teofil, sorrendben leírni, hogy jól megismerd azon dolgoknak bizonyosságát, amelyekre téged oktattak. Jézus a Lélek erejével visszatért Galileába, és a híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógáikban, és mindenki dicsőítette. Azután elment Názáretbe, ahol felnövekedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és fölállt olvasni. Odaadták neki Izajás próféta könyvét. Amikor felnyitotta a könyvet, arra a helyre talált, ahol ez van írva: „Az Úr Lelke van rajtam; azért kent föl engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, elküldött, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak és látást a vakoknak, hogy szabadon bocsássam a megtörteket, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.” Aztán összehajtotta a könyvet, visszaadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rá szegeződött. Ő pedig elkezdett hozzájuk beszélni: „Ma teljesedett be ez az Írás a ti fületek hallatára.”
A babiloni fogságból hazatért maradék lélekben megérett arra, hogy akként hallgassa Isten igéjét, s annak fogadja el, ami: az Örökkévalótól érkezett üzenetnek, az egyetlen üdvözítő kinyilatkoztatásnak. Ma is születnek új Ezdrások, és már ácsolják az emelvényt, ahonnan friss erővel, hatalmas eredetiséggel fogják felolvasni, újból meghirdetni Krisztus evangéliumát, mint az egyedül megmentő, üdvözítő tanítást. Föl kell emelni az evangéliumos könyvet, kiragadni a modern pogányság minden vallást egybemosni igyekvő, nyárspolgári kényelmességéhez ideológiát gyártó közegéből, a megalkuvó, magzatgyilkos és haldoklókat kegyesen másvilágra segítő képmutatás mocskos kontextusából, magasra tartani, és fennszóval hirdetni az örömhírt, hogy van szabadulás, van megváltás, van bűnbocsánat.
A mai vasárnapon kezdjük el Szent Lukács evangéliumának olvasását. Általa tárja Isten szent népe elé Krisztus az újszövetségi törvényt. Már csak rajtunk múlik, hogyan hallgatjuk: úgy-e, mint a názáreti zsinagógában ülők, akik helyeseltek és csodálkoztak, később azonban megbotránkoztak azon, amit mondott, vagy úgy, mint a fogságból hazatért, a szenvedések tüzes kohójában megtisztult választott nép tagjai, akik „meghajoltak és arcukkal a földre borulva imádták Istent”. Készek vagyunk-e elszakadni előítéleteinktől, tudjuk-e függetleníteni magunkat a közízléstől és a világtrendektől, hajlandók vagyunk-e akár véres szakítás árán is kitépni magunkat abból az alattomos hálóból, mely a modern civilizáció jelszavaiból és reklámjaiból szövődik körénk, azt sugallva, hol csábítón, negédesen, hol éles-fenyegetőn, hogy nincs más út, nem tehetünk mást, be kell állnunk a sorba, és nekünk is imádnunk, szolgálnunk kell az épp divatba jött isteneket...? Az evilági boldogulás receptjei helyett akarjuk-e meghallani és szívünkbe fogadni az igazi örömhírt?
Urunk, Jézus Krisztus, légy áldott azért, hogy az Ószövetség ígéretei Benned mind beteljesültek, mégpedig minden elképzelésünket felülmúlóan, hiszen testestül-lelkestül személyes, örök jövőt adsz nekünk. Hálát adunk azért is, hogy nem vagyunk egyedül, hogy sok-sok testvérünkkel együtt közösséget, egy testet alkotunk, melyet egy és ugyanazon Lélek itatott át. Add meg nekünk, kérünk, az istenfélelem ajándékát, hogy leborulva hódoljunk csodálatos műved láttán, s mindnyájan a magunk adománya és hivatása szerint dicsőítsük meg az Atyát, Általad a Szentlélekben.
Kommentáld!