Évközi 5. hét
Ter 3,1-8
A kígyó azonban ravaszabb volt, mint a föld minden állata, amelyet az Úr Isten alkotott. Azt mondta az asszonynak: ,,Miért parancsolta meg nektek Isten, hogy a kert egyetlen fájáról se egyetek?” Az asszony azt felelte neki: ,,A kertben levő fák gyümölcséből ehetünk. Hogy azonban a kert közepén levő fa gyümölcséből ne együnk, és hogy ahhoz ne nyúljunk, azt azért parancsolta meg nekünk Isten, hogy meg ne találjunk halni.” A kígyó erre azt mondta az asszonynak: ,,Dehogy is haltok meg! Csak tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen arról esztek, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok a jót és a rosszat!” Mivel az asszony látta, hogy a fa evésre jó, szemre szép és tekintetre gyönyörű, vett a gyümölcséből, evett, adott a férjének is, és ő is evett. Erre megnyílt mindkettőjük szeme. Amikor észrevették, hogy mezítelenek, fügefaleveleket fűztek egybe, és kötényeket készítettek maguknak. S amint meghallották az Úr Isten szavát, aki a kertben járkált az alkony hűvösén, az ember és a felesége elrejtőztek a kert fái közé az Úr Isten színe elől.
Mk 7,31-37
Ezután ismét eltávozott Tírusz vidékéről. Szidonon át a Galileai tengerhez ment, a Tízváros határába. Ott odavittek hozzá egy siketnémát, és kérték őt, hogy tegye rá a kezét. Félrevitte őt külön a tömegtől, a füleibe dugta ujjait, köpött, megérintette a nyelvét, majd föltekintve az égre, fohászkodott, és azt mondta neki: ,,Effeta!”, azaz ,,Nyílj meg!” Erre azonnal megnyíltak a fülei, megoldódott nyelvének köteléke, és rendesen beszélt. Ekkor megparancsolta nekik, hogy ezt senkinek se mondják el. De minél jobban tiltotta nekik, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak és mondták: ,,Mindent jól cselekedett; a süketeknek visszaadta hallásukat, és szóra bírta a némákat!”
Azzal, hogy Éva szóba áll a kísértővel – aki már a kérdésében is hazudik –, már el is indult a lejtőn, ahol nincs megállás. Észre sem veszi, hogy miközben védelmébe veszi Istent, tiltását megtoldja egy olyan mozzanattal, amelyet ő nem mondott: azt parancsolta, „hogy a kert közepén levő fa gyümölcséből ne együnk, és hogy ahhoz ne nyúljunk”. Ez a kiegészítés már arról tanúskodik, hogy a sátánnak sikerült elültette Éva lelkében a bizalmatlanság és az önsajnálat csíráját. Ettől fogva már nem nehéz „bebizonyítania”, hogy Isten valójában féltékenységből állította tilalomfául a jó és rossz tudásának fáját. Éva pedig hisz a kísértő szavának, mert a tilalom felnagyítása elhomályosította lelkében a szerető Isten képét.
Pedig Isten semminek az érintését nem tiltotta meg. Az Édenkertben semmi olyan nincs, amit az Istennel harmóniában élő ember meg ne érinthetne. Az érintés önmagában nem bűn, ám a bűnbeesés óta benne van a birtoklás vágya: amit megérintünk, azt meg is akarjuk ragadni és soha többé el nem engedni. Ezért amihez csak hozzáér a bűnbeesett ember, azon mindig ott marad piszkos keze nyoma. Az érintéstől való félelem pedig a rossz lelkiismerettől gyötört, babonás emberre vall, amivé a bűnbeesés következtében váltunk. Ezért van az, hogy hol egyik, hol másik végletbe esünk: vagy kétségbeesetten kapaszkodunk a világ javaiba és egymásba, vagy elutasítjuk az érintést, lenézzük a testet, és azt képzeljük, ettől máris szellemi lények vagyunk.
Urunk Jézus, a Te érintésed gyógyító erejű. Amit a mai Evangélium szerint a siketnémával tettél, azt lélekben velünk is nap mint nap megteszed. Amihez csak hozzáérsz az életünkben, az mind tisztább lesz, visszanyeri eredeti méltóságát és szépségét. Növeld bennünk, kérünk, a hitet, a bizalmat és a szeretetet, hogy ne saját erőnkből akarjuk megszerezni a tudást és a halhatatlanságot, hanem alázattal fogadjuk Tőled az Élet fájának gyümölcsét, a halhatatlanság orvosságát: önmagadat az Eucharisztiában.
Kommentáld!