Évközi 8. vasárnap
Sir 27,4-7
Ha nem ragaszkodsz buzgón az Úr félelméhez, hirtelen összedől a házad. Visszamarad a pelyva rostáláskor, így az ember gyengéje is, ha elgondolkodik felette. A kemence teszi próbára a fazekas edényeit, az igaz embereket pedig a nyomorúság kísértése. A fa gondozásáról gyümölcse tanúskodik, az ember szívének gondolkodásáról pedig a beszéde.
1Kor 15,54-58
Amikor pedig ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik, és ez a halandó halhatatlanságba, akkor beteljesedik az ige, amely írva van: ,,Elnyelte a halált a diadal. Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod?’’ A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. De hála Istennek, aki megadta nekünk a győzelmet a mi Urunk Jézus Krisztus által. Tehát, szeretett testvéreim, legyetek állhatatosak, rendíthetetlenek, tegyetek mindig többet az Úrért, hiszen tudjátok, hogy munkátok nem hiábavaló az Úrban.
Lk 6,39-45
Hasonlatot is mondott nekik: ,,Vajon a vak vezethet-e vakot? Nem esnek-e mindketten verembe? Nem nagyobb a tanítvány a mesterénél; valaki akkor tökéletes, ha olyan, mint a mestere. Miért látod meg a szálkát testvéred szemében, a gerendát pedig, amely a te szemedben van, nem veszed észre? És hogyan mondhatod testvérednek: ,,Testvér, hadd vegyem ki szemedből a szálkát'', a te szemedben pedig nem látod a gerendát? Képmutató! Vesd ki előbb a magad szeméből a gerendát, és csak azután fogj hozzá, hogy kivedd a szálkát testvéred szeméből! Nem jó az a fa, amely rossz gyümölcsöt terem; és nem rossz az a fa, amely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fát gyümölcséről ismerünk meg. Tövisbokorról nem szednek fügét, sem a csipkebokorról nem szüretelnek szőlőt. A jó ember jót hoz elő szívének jó kincséből, és a gonosz ember a gonoszból gonoszat hoz elő; mert a szív bőségéből szól a száj.
Nem tudjuk, mi lakik bennünk, szavaink azonban árulkodnak a magunk elől is leplezett valódi énünkről. Sokszor környezetünk figyelmeztet rá, hogyan beszélünk, mert mi észre sem vesszük, hogy szavainkkal hogyan sebezzük meg a környezetünkben élőket. Talán könnyebb volna egyáltalán nem beszélnünk, mint odafigyelni szavainkra. De éppen ezt kell gyakorolnunk. Akinek hivatása, hogy beszéljen vagy írjon, az jól tudja, hogy minden szónak a helyén kell lennie. Nem mellékes egyetlen jelző, egyetlen igekötő sem, mert minden a belső világról árulkodik, és az emberi lélek titkait nyilatkoztatja ki. Tanuljunk a költőktől, akik veszik a fáradságot, hogy órákat, ha kell, napokat töltsenek azzal, hogy megleljék a megfelelő igét, akik nem adják ki kezükből a művet, míg tökéletesre nem csiszolták, akik tudják, hogy bármilyen nagyszerű, amit írnak, mégis csak töredék, mert az emberi szó nem képes arra, hogy maradéktalanul kifejezze a kifejezhetetlent.
Milyen jó lenne szavainkat Isten előtt megrostálni az evangélium rostáján, legalább akkor, miután már kimondtuk őket! A szívünket ismernénk meg jobban általa, hiszen a szív bőségéből szól a száj. S mi lenne fontosabb, mint szívünket megismerni, főleg miután már Urunk, Jézus Krisztus fönséges ismeretének birtokába jutottunk?
Urunk, Jézus Krisztus, ne engedd, hogy meggondolatlan és tapintatlan szavainkkal szükségtelenül fájdalmat okozzunk embertársainknak. Ne engedd, hogy az életünk haszontalan szavakban szóródjék szét, hogy véget nem érően beszéljünk, anélkül, hogy igazi mondanivalónk volna. Segíts, kérünk, kegyelmesen, hogy meghalljuk, amit a szívünk mélyén, a csöndben mondasz nekünk, s az Általad bennünk fakasztott életet közvetítsük embertársainknak kimondott szavainkkal.
Kommentáld!