Évközi 20. hét - Szent Bernát apát és egyháztanító
Ez 37,1-14
Akkor az Úr rám helyezte kezét, az Úr lelkében kivezetett és letett a mező közepén, ami telve volt csontokkal. Körülvitt engem azok mellett mindenfelé; igen nagy volt a számuk a mező színén, és teljesen ki voltak száradva. Azt mondta nekem: „Emberfia, vajon életre kelnek még ezek a csontok?” Azt feleltem: „Uram Istenem! Te tudod!” Erre így szólt hozzám: „Prófétálj ezekről a csontokról, és mondd nekik: Ti száraz csontok, halljátok meg az Úr igéjét! Így szól az Úr Isten a csontokhoz: Íme, én lelket bocsátok belétek, hogy életre keljetek! Izmokat adok rátok, húst növesztek rajtatok, bőrrel vonlak be, és lelket adok nektek, hogy éljetek; és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.” Erre én prófétáltam, amint megparancsolta nekem. Miközben prófétáltam, zaj támadt és íme, zúgás hallatszott, és egyik csont a másikhoz közeledett, mindegyik a saját ízületéhez. És láttam, hogy íme, izom és hús nőtt rajtuk, és bőr feszült rájuk, de lelkük nem volt. Akkor azt mondta nekem: „Prófétálj a léleknek; prófétálj, emberfia, és mondd a léleknek: Így szól az Úr Isten: A négy szél tájékáról jöjj elő, lélek, és fújj ezekre a megöltekre, hogy új életre keljenek!” Prófétáltam, amint megparancsolta nekem; erre beléjük szállt a lélek, és életre keltek; a lábukra álltak, mint valami igen nagy sereg. (...)
Mt 22,34-40
Mikor a farizeusok meghallották, hogy a szadduceusokat elnémította, összegyűltek egy csoportba, és az egyikük, egy törvénytudó, hogy próbára tegye, megkérdezte tőle: „Mester, melyik a legnagyobb parancs a törvényben?” Ő azt felelte neki: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből”. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló ehhez: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat”. Ezen a két parancson alapul az egész törvény és a próféták.”
Ezekiel látomása a megelevenedő csontmezőről kinyilatkoztatást ad arról, hogy Isten nem feledkezett meg az ő népéről, nem vonta meg tőle éltető leheletét, s így ami lehetetlennek látszik, megvalósul: a csontok összeforrnak, újra megtelnek élettel, vagyis a kétfelé szakadt nép – a fogságba hurcoltak és az otthon maradt elnyomottak közössége – felkelve az elesettségből, a szolgaságból ismét eggyé válik. Ám ez a látomás, mint minden nagyszabású, a teremtő Istentől kapott prófécia túlhaladja a konkrét, az adott kor emberének szóló értelmezést, és egy felfoghatatlanul új jövő felé nyit horizontot. Van egy egyetemes, még sokkal nagyobb horderejű és ma is érvényes üzenete is ennek a látomásnak, ami nem más, mint a holtak testben való feltámadása az utolsó napon.
A kulcsszó Ezekiel látomásában az éltető lehelet, mely Isten teremtő tevékenységére utal. A csontmező életre keltése, valamint az, amit ez előre jelez: az eljövendő egyetemes feltámadás az első és legcsodálatosabb isteni tett, a semmiből való teremtés végleges befejezése, illetve a végső megszabadítás a fogságból, végérvényes diadal a sátán és a kárhozat hatalma fölött. A teremtő Isten megállapítása, hogy amit alkotott, az „nagyon jó”, vagyis méltó az örökkévalóságra, Húsvét hajnalán nyerte el végső értelmét, s Pünkösdkor, az éltető Szentlélek által vált nyilvánvalóvá Krisztus Egyháza számára.
Urunk, Jézus Krisztus, vésd szívünkbe, kérünk, Ezekiel próféta látomását, hogy mi, akik az új teremtés csíráját hordozzuk bensőnkben, élő hittel és reménnyel várjuk a test feltámadását, s a holtakat megelevenítő Lélekben szeressük viszont Istent, szeressük önmagunkat és embertársainkat.
Szent Bernát atya, aki lángoló buzgósággal munkálkodtál az Úrért és Egyházáért, imádkozz értünk, hogy az isten- és emberszeretet parancsát megtartva, örömmel és becsületesen végezzük el, ami ránk bízatott, Isten dicsőségére és testvéreink javára.
Kommentáld!