Évközi 21. vasárnap
Iz 66,18-21
De én ismerem tetteiket és gondolataikat, és eljövök, hogy összegyűjtsek minden nemzetet és nyelvet; eljönnek majd, és meglátják dicsőségemet. Jelet helyezek el köztük, és elküldöm közülük azokat, akik megmenekültek, a nemzetekhez: Tarzis, Púl és Lúd, Mesek és Rós, Tubál és Jáván népéhez; a távoli szigetekre, amelyek nem hallották híremet, és nem látták dicsőségemet. És hirdetik majd dicsőségemet a nemzeteknek. Elhozzák valamennyi testvéreteket az összes nemzet közül ajándékul az Úrnak, lovakon, kocsikon és gyaloghintókon, öszvéreken és tevéken szent hegyemre, Jeruzsálembe – mondja az Úr –, ahogy Izrael fiai hozzák az ajándékot tiszta edényben az Úr házába. És közülük is választok papokat és levitákat – mondja az Úr.
Zsid 12,5-7.11-13
Elfelejtettétek a vigasztalást, amely nektek, mint fiaknak szól: „Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha büntet, mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz minden gyermeket, akit magához fogad”. A fegyelemért szenvedtek. Mint fiakkal, úgy bánik veletek Isten, s melyik fiú az, akit apja nem fenyít meg? A fenyítés a jelenben nem látszik ugyan örvendetesnek, inkább elszomorítónak. Később azonban azoknak, akik általa megedződtek, az igazságosság békeszerző gyümölcsét adja. Ezért tehát feszítsétek ki lankadt kezeteket és ingadozó térdeiteket, és lábatokat szoktassátok egyenes járásra, hogy a béna tag ne ficamodjon ki, hanem gyógyuljon meg!
Lk 13,22-30
Ezután bejárta a városokat és falvakat, és tanított, Jeruzsálem felé haladva. Közben valaki megkérdezte tőle: „Uram! Kevesen vannak-e, akik üdvözülnek?” Ő ezt felelte nekik: „Igyekezzetek a szűk kapun bemenni, mert mondom nektek: sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak. Amikor a családapa már felkel és bezárja az ajtót, ti kívül állva zörgetni kezdtek az ajtón, és azt mondjátok: »Uram! Nyisd ki nekünk!« Ő ezt feleli majd nektek: »Nem tudom, honnan valók vagytok.«Akkor ti ezt kezditek majd mondogatni: »Előtted ettünk és ittunk, és a mi utcáinkon tanítottál.« Ő erre azt feleli nektek: »Nem ismerlek titeket, hogy honnan valók vagytok! Távozzatok tőlem mindnyájan, ti gonosztevők!« Lesz majd sírás és fogcsikorgatás, amikor látni fogjátok Ábrahámot, Izsákot és Jákobot és az összes prófétát Isten országában, magatokat pedig kirekesztve. Jönnek majd napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és letelepszenek az Isten országában. Mert íme, vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek.”
Jézus nem azért jött, hogy ilyen vagy olyan képet fessen a túlvilágról, és fantáziánkat megmozgató színes vonásokkal ecsetelje, milyen lesz odaát, hanem azért, hogy megmutassa, hogyan lehet az üdvösségre eljutni. Ezért a kíváncsiskodó kérdésekre nem válaszolt, a földies logikába őt belevinni igyekvő kérésekről tudomást sem vett, amikor viszont arról érdeklődött valaki, hogy mit kell tennie, hogy elnyerje az üdvösséget, habozás nélkül megadta a személyre szóló és egyértelmű választ – más kérdés, hogy ezt meghallva a gazdag ifjú például leverten távozott, mert az Úr által támasztott követelmény teljesíthetetlennek tűnt számára.
Nincs fontosabb, mindannyiunk életét közvetlenebbül érintő téma, mint az üdvösségünk, de csak az van tisztában a jelentőségével, aki már megtapasztalta, milyen az, amikor a kárhozat örvényei húzzák lefelé. Olyan ez, mint egy tűzvész vagy baleset alkalmával, amikor azok, akik életveszélyben vannak, nem azt kérdezgetik a segítségükre siető mentőktől, hogy tessék mondani, előreláthatólag hányan fognak megmenekülni… Jézus tehát nem válaszol a kérdésre, helyette egy ijesztő szót mond: „Agonidzeszte...” Nem egyszerű törekvésről, jámbor igyekezetről beszél, hanem agóniát, haláltusát emleget, amelynek árán lehet csak üdvösségre jutni. Mert az életre mindig szűk kapu vezet. A testi életre is a születéskor, a szabadságra is, az erkölcsi tisztaságra és a teljes mélységükben felvállalt emberi szeretetkapcsolatokra is. Ezek mind tágabb világok, ha tetszik, túlvilágok az előző világhoz képest, melybe csak mintegy halálfélelemmel, agonizálva lehet eljutni.
Urunk Jézus, óvj meg bennünket attól, hogy puszta kíváncsiságból vagy ami még rosszabb, önigazolás gyanánt tegyünk fel kérdéseket az üdvösséggel kapcsolatban. Segíts kegyelmeddel, hogy legyen bennünk bátorság annak a keserves, mégis mindennél kívánatosabb kínnak az elviselésére, amely nélkül nem tudnánk megszületni Isten számára, megszületni az üdvösségre.
Kommentáld!