Évközi 18. hét
Szám 13,1-2a.25 – 14,1.26-29.34-35
(...) Negyven nap múlva aztán, bejárva az egész vidéket, visszatértek a föld kémei, s eljutottak Mózeshez és Áronhoz meg Izrael fiainak egész gyülekezetéhez a Párán-pusztába, amely Kádesnél van. Beszámoltak nekik és az egész közösségnek, megmutatták a föld gyümölcseit és elbeszélték, mondván: ,,Eljutottunk arra a földre, amelyre küldtél minket, s az csakugyan tejjel-mézzel folyó ország, amint ezekből a gyümölcsökből is látható, de igen erős lakói, nagy és fallal körülvett városai vannak: Enák utódait is láttuk ott. Amalekiták laknak a Délvidéken, hetiták, jebuziták, amoriták a hegységben és kánaániak laknak a tenger mellett és a Jordán folyó körül.” Zúgolódni kezdett erre a nép Mózes ellen, de Káleb csendesítette őket, és azt mondta: ,,Csak menjünk fel, s foglaljuk el azt a földet, mert el tudjuk foglalni.” (...)
Mt 15,21-28
Jézus ezután elment onnan: visszavonult Tírusz és Szidon vidékére. És íme, egy kánaáni asszony, aki arról a vidékről jött, így kiáltott hozzá: ,,Könyörülj rajtam, Uram, Dávid Fia! A lányomat kegyetlenül gyötri egy démon.” Ő azonban egy szóval sem válaszolt neki. A tanítványai odamentek hozzá és kérték: ,,Küldd el őt, mert csak kiabál utánunk.” Ekkor így szólt: ,,Nem küldtek máshová, csak Izrael házának elveszett juhaihoz.” Az asszony mégis odament, leborult előtte és kérte: ,,Uram, segíts rajtam!” Erre így válaszolt: ,,Nem való elvenni a gyerekek kenyerét, és odadobni a kiskutyáknak.” De az asszony csak folytatta: ,,Igen, Uram, de a kiskutyák is esznek a morzsákból, amelyek lehullanak uruk asztaláról.” Erre Jézus így szólt hozzá: ,,Asszony, nagy a te hited! Legyen neked, amint akarod.” És abban az órában meggyógyult a lánya.
Földi zarándokutunkat járva nagy veszélyként leselkedik ránk a kishitűség, hogy megrettenünk az életszentség követelményétől. Józan ésszel belátjuk, mit kellene tennünk, azt is tudjuk, hogy ez javunkra szolgálna, mégis bebeszéljük magunknak, hogy képtelenek vagyunk rá, hogy lehetetlen, amit Isten kíván tőlünk. A következő lépés, hogy már azt is kezdjük kétségbe vonni, hogy bizonyosan jó az, amit Isten nekünk szán. Próbáljuk megmagyarázni, hogy ami másnak üdvösségére szolgál, az nekünk nem való, illetve, hogy túl nagy árat kellene fizetnünk azért, hogy a miénk legyen. Pedig aki megtorpan a mennyország kapuja előtt, az nemcsak saját magát rekeszti ki az üdvösségből, hanem forgalmi akadállyá is lesz, amely mások előrejutását is megnehezíti az életszentség útján. Olykor egy egész generációnak kell kihalnia, hogy helyén egy új nemzedék támadjon, mely alkalmas arra, hogy birtokba vegye a neki készített országot.
Érdemes magunkba tekintenünk a mai napon: Mennyire vagyunk elszántak az életszentségre törekvésben? Nem azért hiányzik-e belőlünk a szentség izzó vágya, mert kezdünk érzéketlenné válni Isten ajándékaira? Vagy talán valami más kapott olyan hangsúlyt az életünkben, mintha azon múlna az örök üdvösségünk? Az, amit Isten készít nekünk, nem nehéz, keserű, a többi embertől elidegenítő, az élvezetektől megfosztó és az életet színtelenné tévő dolog, hanem olyan „szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szívbe még föl nem hatolt” valóság, mely elképzelhetetlenül szebb, jobb és gazdagabb, mint bármi ezen a földön.
Urunk Jézus, távoztasd el tőlünk a kishitűséget, mely kételkedni mer abban, hogy az az ország, melyet készítesz nekünk, minden várakozásunkat felülmúlja, s hogy kegyelmed segítségével el is juthatunk oda. Erősítsd hitünket, szítsd fel vágyakozásunkat a mennyei javak után, s ajándékozd nekünk Káleb és a kánaáni asszony elszántságát, hogy Szentlelkeddel együttműködve ne sajnáljunk semmi fáradságot országod elnyeréséért.
Kommentáld!