Évközi 18. hét
Szám 20,1-13
(...) Azzal felemelte Mózes a kezét, ráütött kétszer a bottal a sziklára és bőséges víz fakadt, úgy, hogy ihatott a nép és jószága. Azt mondta erre az Úr Mózesnek és Áronnak: ,,Mivel nem hittetek nekem, s így nem bizonyítottatok engem szentnek Izrael fiai előtt, nem viszitek be a népet arra a földre, amelyet nekik adok.” – Ez a Pörölés-vize: ott pöröltek Izrael fiai az Úr ellen, s ő ott bizonyította be rajtuk szentségét.
Mt 16,13-23
Amikor Jézus Fülöp Cézáreájának vidékére ment, megkérdezte tanítványait: ,,Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Ők ezt felelték: ,,Egyesek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, mások meg Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül.” Erre megkérdezte őket: ,,És ti kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: ,,Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Jézus azt felelte neki: ,,Boldog vagy, Simon, Jónás fia! Mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én Atyám, aki a mennyekben van. És mondom neked: Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyekben is.” Ezután meghagyta a tanítványoknak, hogy senkinek se mondják el, hogy ő a Messiás. Ettől az időtől kezdte Jézus jelezni a tanítványainak, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell, hogy öljék, és harmadnapra föl kell támadnia. Péter erre félrehívta őt, és kezdte lebeszélni: ,,Távol legyen ez tőled, Uram! Ez nem történhet meg veled.” Ő azonban elfordult és azt mondta Péternek: ,,Távozz előlem, Sátán! Botrány vagy nekem, mert nem Isten dolgaival törődsz, hanem az emberekével!”
Milyen megrendítő tény: nem Jézus mondta ki magáról, hogy kicsoda, hanem annak kellett kimondania, aki szereti őt. A legbensőségesebb szeretet szituációjában nem az érdekel, hogy mások kinek tartanak, hogy milyen a hírünk, hanem hogy az, aki a legközelebb áll hozzánk, valóban azt szereti-e bennünk, akik vagyunk, vagy talán ő is elmegy legmélyebb identitásunk mellett, és nem minket magunkat szeret, hanem csak egy szubjektív képet, melyet rólunk alkotott?
Amikor Péter Isten Fiának vallja meg Jézust, azt mondja ki róla, hogy ő mindenestül az élő Istené. Nem úgy, mint Ádám többi fia, nem úgy, mint minden más zsidó ember, nem is úgy, mint Isten eddigi prófétái és barátai, hanem egy más szinten, egész valójával. Jézus meghatározhatatlan, megragadhatatlan abból, amit már ismerünk az alulról valókból, mert ő mindenestül felülről, az Atyától való. Ez az az ismeret, amelyen nem vesznek erőt a pokol kapui, hanem éppen ellenkezőleg: amely kulcsot ad a mennyek országának kapuihoz. Itt Péter maga az Egyház, amely a Szentlélekben szereti, tehát ismeri Jézust.
Urunk Jézus, a mai Evangéliumban feltett kérdésed nemcsak Péternek, nemcsak a szenteknek, hanem nekünk is szól: minekünk is meg kell vallanunk, hogy kinek tartunk Téged az Atyával való viszonyodban, és kinek a saját életünkben. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy Péterhez hasonlóan mi is a Szentlélekre hagyatkozva valljunk meg Téged, és beállva a szeretet aszcenziójának felfelé tartó sodrásába örömmel csodálkozzunk rá, hogy az Atya számára valamennyien egyetlenek és pótolhatatlanok vagyunk, végtelenül szeretettek és dicsőségre hivatottak. Engedd, hogy ez az látás feltárja előttünk az Ígéret földjét, s már itt a földön megnyissa nekünk a tiszta szeretet mennyországát.
Kommentáld!