Évközi 29. hét
Róm 8,1-11
Nincs tehát már semmi kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak. Mert a Krisztus Jézusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől. Ami ugyanis lehetetlen volt a törvénynek, mert a test erőtlenné tette, azt Isten – aki elküldte a bűn miatt saját Fiát a bűn testéhez hasonló testben –, elkárhoztatta a bűnt a testben, hogy a törvény rendelése beteljesedjék mibennünk, akik nem élünk test szerint, hanem lélek szerint. A testi ember ugyanis a testi dolgokra törekszik, a lélek embere pedig a lelkiekre törekszik. Mert a test törekvése a halál, a lélek törekvése pedig élet és béke, mivel a test törekvése ellenszegülés az Istennek, mert nem veti alá magát Isten törvényének, hiszen nem is képes rá. Márpedig a testi ember nem lehet kedves Isten előtt. Ti azonban nem testi, hanem lelki emberek vagytok, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. Akiben viszont nincs meg Krisztus Lelke, az nem az övé. Ha azonban Krisztus bennetek van, a test halott ugyan a bűn miatt, de a lélek él a megigazulás által. S ha annak Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust halottaiból, akkor Ő, aki feltámasztotta Jézus Krisztust halottaiból, életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által.
Lk 13,1-9
(...) Egy embernek egy fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Ezért így szólt az intézőjéhez: ,,Íme, három esztendeje, hogy ide járok, gyümölcsöt keresek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja hiába a földet?” De az így felelt neki: ,Uram! Hagyd meg még ebben az évben, amíg körülásom és megtrágyázom, hátha gyümölcsöt hoz jövőre; ha pedig nem, akkor vágd ki.”
A hét elején arról elmélkedtünk, hogy a keresztény hit nem más, mint hit abban az Istenben, aki Jézust feltámasztotta a halálból. Most, a hét utolsó napján valami csodálatos teljességre jutunk: nemcsak elfogadjuk Krisztus test szerinti feltámadásának kétezer évvel ezelőtti tényét, mint hitünk alapját, hanem egyben azt is valljuk, hogy az Atya rajtunk is ugyanezt viszi végbe, hiszen már megkaptuk a Jézust feltámasztó Szentlelket. Az a rettenetes kettősség tehát, amiről a Szentleckében olvasunk – s amit mi is nap mint nap tapasztalunk magunkban, hogy a régi ember és a hitben már megújult ember tusakodik bennünk egymással, s a régi sokszor erősebbnek bizonyul –, önmagában elkeseríthetne minket, de mivel a halottakat feltámasztó Szentlélek már megkezdte munkálkodását lelkünkben, tudjuk, hogy a rossz csak átmenetileg győzhet felettünk. Minél inkább hiszünk és bízunk ebben a Lélekben, annál erősebbek leszünk, s a rossz annál tehetetlenebb velünk szemben.
Lehet, hogy csak azért esünk el újra meg újra, mert annyira félünk attól, hogy gyöngék vagyunk, és el fogunk esni, hogy éppen ez a félelem gyengíti meg ellenálló képességünket, és tényleg elesünk? Lehet, hogy csak azért nem tudunk felkelni évtizedek alatt belénk rögzült bűneinkből, mert nem merjük elhinni, hogy erre a Szentlélek erejében képesek vagyunk? Nem elég a bűnök bocsánatában hinni, hinnünk kell a bűneink által kitermelt rossz ideológiák megsemmisülésében is. Ha nem sikerül elsőre, másodikra a jót választanunk, illetve abban kitartanunk, ez még nem ok arra, hogy feladjuk a küzdelmet, és megalkudjunk a bűnnel.
Urunk Jézus, erősíts meg bennünket a jóban, s add nekünk kegyelmesen a mai Evangéliumban szereplő intéző lelkületét, hogy testvéreinkkel, de saját magunkkal szemben is türelmet tudjunk gyakorolni, nem alkudozva a bűnnel, hanem napról napra egyre jobban Rád bízva életünket, annak minden jó és rossz oldalával együtt.
Kommentáld!