Évközi 32. hét
Bölcs 6,1-11
Hallgassatok tehát, királyok és értsetek! Okuljatok, akik kormányozzátok a föld határait! Figyeljetek ti, akik sokaság fölött uralkodtok, és népek nagy számával hivalkodtok! Mert az Úrtól nyertétek a hatalmat, s a Fölségestől az uralmat, aki számon kéri tetteiteket, és kifürkészi terveiteket; mert, noha országa szolgái vagytok, nem ítéltetek igazul, nem tartottátok meg az igazság törvényét, és nem jártatok Isten akarata szerint. Iszonyúan és hamar megjelenik nektek, mert szigorú ítélet vár a hatalmon levőkre! A kicsiny ugyanis irgalmat talál, de kemény fenyítés vár a hatalmasokra, mert Isten nem tart senki személyétől, és nem fél senki rangjától, hisz a kicsinyt is, a nagyot is ő alkotta, s egyaránt viseli gondját mindegyiknek. Az erősekre azonban szigorúbb vizsgálat vár! Hozzátok szól tehát szavam, ti királyok, hogy bölcsességet tanuljatok, és el ne essetek! Mert, akik az igazságot igazságban megtartják, igazzá lesznek, s akik megtanulják, védelmezőre találnak. Kívánjátok tehát szavaimat, vágyódjatok utánuk, és okulásban lesz részetek!
Lk 17,11-19
Történt pedig, hogy miközben Jeruzsálem felé tartott, átment Szamarián és Galileán. Amikor beért az egyik faluba, szembejött vele tíz leprás férfi. Távolabb megálltak, és hangosan kiáltoztak: ,,Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Amikor meglátta őket, azt mondta: ,,Menjetek, mutassátok meg magatokat a papoknak!”. Történt pedig, hogy amíg mentek, megtisztultak. Az egyikük, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, hangosan magasztalta Istent, és lábai előtt arcra borulva hálát adott neki; s ez szamariai volt. Jézus megkérdezte tőle: ,,Nem tízen tisztultak meg? A többi kilenc hol van? Nem volt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?” Aztán így szólt hozzá: ,,Kelj föl és menj; a hited meggyógyított téged.”
A hála leghétköznapibb, s ugyanakkor legegyetemesebb kifejezése a ,köszönöm,. Amikor ezt a szót kimondjuk valakinek, azon túl, hogy egy bizonyos dologért mondunk köszönetet, azt valljuk meg, hogy őt magát ajándéknak tekintjük, és elfogadjuk. Ahol pedig ez a szó két ember vagy egy család, közösség tagjai között kezd kiveszni a használatból, az annak a jele, hogy a felek, tagok már nem érzik megajándékozottnak magukat, hanem amit a másiktól kapnak, azt úgy tekintik, mint ami jár nekik. Ha ez a helyzet állandósul, az a kapcsolat(ok) elsivárosodásához, kiüresedéséhez, halálához vezet.
A tíz leprás közül kilenc csak külsőleg tisztult meg, az ajándékot, amit kaptak, csak félig fogadták el. A tizedik azonban teljesen meggyógyult; élete tisztult meg, mert rátalált a tiszta forrásra. Azonban nemcsak a gyógyulásra vágyónak szükséges a hálaadás. Jézus is várja, hogy aki Isten erejét megtapasztalja életében, dicsérje érte az Urat. Ahol nem ilyen lelkülettel találkozott, ott nem is tett sok csodát: a hit (a megelőlegezett bizalom) és az elfogadás (az utólagos hála) hiánya szinte megbénította. Mert a csoda sohasem csupán külső esemény, hanem belső is: fel kell fedezni, el kell fogadni, meg kell köszönni. A csoda csak személyek között értelmezhető, különben legfeljebb megmagyarázhatatlan természeti jelenség, amelynek nincs semmiféle üzenete számunkra. Ezért nem tudtak mit kezdeni a farizeusok és írástudók Jézus csodáival: a bennük rejlő üzenetre voltak süketek, annak álltak ellen teljes erővel.
Urunk Jézus, segíts minket kegyelmeddel, hogy ne szűnjünk meg hálaadásban élni és köszönetet mondani, mindenekelőtt Neked, minden jó forrásának, azután testvéreinknek, akiken keresztül a Te jóságod nyilatkozik meg irántunk. Add, hogy még ha olykor nehezünkre esik is, merjük kimondani a köszönet életadó, megerősítő szavát, különösen is azoknak, akik a legközelebb vannak hozzánk, így mondva igent rájuk és a Te üdvözítő művedre.
Kommentáld!