Évközi 32. hét
Bölcs 13,1-9
Mert balgák mindazok az emberek, akikben nincs meg Isten ismerete, akik nem tudták a látható javakból megismerni azt, aki van, s a műveket szemlélve nem ismerték föl az alkotót, hanem a tüzet, vagy a szelet, vagy az iramló levegőt, vagy a csillagok körét, vagy a víz árját, vagy a napot s a holdat tartották világot kormányzó isteneknek. Ha már ezeket isteneknek gondolták, mert szépségük elbájolta őket, tudhatták volna, mennyivel kiválóbb ezek ura, hiszen a szépség szerzője alkotta mindezeket. Ha pedig megcsodálták ezek erejét és tevékenységét, megérthették volna, hogy alkotójuk még erősebb, mert a teremtmények nagyságából, szépségéből nyilván meg lehet ismerni azok teremtőjét. (...)
Lk 17,26-37
Ahogy Noé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfiának napjaiban is. Ettek, ittak, házasodtak s férjhez mentek addig a napig, amelyen Noé bement a bárkába. Azután jött a vízözön, és mindenkit elpusztított. És ugyanúgy, ahogy Lót napjaiban történt: Ettek, ittak, adtak, vettek, ültettek, építettek. Azon a napon pedig, amikor Lót kiment Szodomából, tűz és kénkő esett az égből és elpusztított mindenkit. Így lesz azon a napon is, amelyen az Emberfia megjelenik. Aki azon a napon a háztetőn lesz és a holmija a házban, ne jöjjön le érte, hogy elvigye; és aki a mezőn lesz, ne térjen vissza. Emlékezzetek Lót feleségére. Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti, megmenti azt. Mondom nektek: Azon az éjszakán ketten lesznek egy ágyban: az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Két asszony őröl együtt: az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Ketten lesznek a mezőn: az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Erre megkérdezték tőle: ,,Hol lesz ez, Uram?” Ő azt felelte nekik: ,,Ahol a test van, oda gyűlnek a sasok is.”
Noé napjai, Lót napjai és az Emberfia napjai olyanok, mint a mi korunk és a mi napjaink: vannak jelek, figyelmeztetések, de a világ fiai nem vesznek tudomást róluk, és folytatják megszokott életüket. Mi, itt az északi félteke mérsékelt égövében, ahol a természet éppen akkor veti le díszeit s válik tetszhalottá, amikor az egyházi év vége felé figyelmünk a végső dolgok felé fordul, kapunk egyfajta illusztrációt arról, hogy elmúlik ez a világ és minden dicsősége, de nem elég elégikus-bús hangulatba kerülni ettől, hanem figyelmes szívvel, éber várakozással kell készülni az Úr eljövetelére. Mert maga a természet is hiábavalóságnak van alávetve, s mi nem tudjuk sem a napot, sem az órát, amikor az Emberfia eljön, hogy ítéletet tartson a világ felett. Ha csupán a föld jeleire hagyatkozunk, nem az lesz-e a sorsunk, hogy itt hagynak a földön, amelynek örömeibe testestül-lelkestül belesüppedtünk?
Amit az Úrért, az őiránta való szeretetből építettünk, azt az özönvíz vagy a kénköves tűzeső sem pusztíthatja el, ami viszont nem tartozik a szeretet örökké megmaradó értékei közé, azt itt kell hagynunk, különben vele együtt mi is elpusztulunk. Ne hátra, hanem előre tekintsünk, ahol az Úr vár és az ország, amelynek romlatlan szépsége azok osztályrésze, akiknek szíve nem az evésben és ivásban, nem az adásban és vevésben, s nem az ültetésben és építésben volt, hanem akik kitartottak az Úrhoz való ragaszkodásban.
Urunk, Jézus Krisztus, kérünk, légy mindig jelen szellemi horizontunkon, amint az ég felhőiben ítéletre érkezel. Segíts, hogy bármit teszünk, és bármit mond is a környezetünk, ne szűnjünk meg Rád figyelni, és parancsaid szerint cselekedni. Tedd, hogy legyenek olyan percek, órák az életünkben, amikor már itt a földön magaddal ragadsz bennünket, elővételezve azt a gyönyörűséges napot, melytől fogva örökké együtt leszünk Veled a Te országodban.
Kommentáld!