Évközi 23. hét
1Kor 10,14-22a
Ezért, szeretteim, kerüljétek a bálványimádást. Úgy szólok hozzátok, mint értelmes emberekhez; ítéljétek meg ti magatok, amit mondok: Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, nem Krisztus vérében való részesedés? És a kenyér, amelyet megtörünk, nem Krisztus testében való részesedés? Mert egy kenyér, egy test vagyunk sokan, hiszen mindnyájan egy kenyérből részesülünk. Tekintsétek a test szerint való Izraelt: akik az áldozatokat eszik, ugye közösségben vannak az oltárral? Mit akarok ezzel mondani? Talán azt, hogy a bálványoknak áldozott hús vagy a bálvány ér valamit? Dehogy! De amit a pogányok áldoznak, azt a démonoknak áldozzák és nem Istennek. Nem akarom, hogy démonokkal legyetek közösségben. Nem ihatjátok az Úr kelyhét és az démonok kelyhét. Nem lehettek részesei az Úr asztalának és a démonok asztalának. Ingereljük talán féltékenységre az Urat?
Lk 6,43-49
Nem jó az a fa, amely rossz gyümölcsöt terem; és nem rossz az a fa, amely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fát gyümölcséről ismerünk meg. Tövisbokorról nem szednek fügét, sem a csipkebokorról nem szüretelnek szőlőt. A jó ember jót hoz elő szívének jó kincséből, és a gonosz ember a gonoszból gonoszat hoz elő; mert a szív bőségéből szól a száj. Miért mondjátok nekem: „Uram! Uram!”, ha nem cselekszitek, amiket mondok? Megmutatom nektek, kihez hasonló mindaz, aki hozzám jön, hallgatja szavaimat és megcselekszi azokat. Hasonló a házépítő emberhez, aki mélyre leásott és az alapot kősziklára rakta. Amikor aztán jött az árvíz, nekiesett a háznak a folyó árja, de nem tudta megingatni, mert kősziklára volt építve. Aki pedig hallgatja, de nem cselekszi, hasonló ahhoz az emberhez, aki a házát alap nélkül, a földre építette. Amikor nekirontott az ár, mindjárt összeomlott, és nagy lett annak a háznak romlása.”
A nagy, ősi pogány vallások istentisztelete azoknak, akik még nem ismerik Krisztust, egyfajta kapaszkodó az igaz Isten felé vezető úton. Nekünk azonban, akik már ismerjük Krisztust és a benne feltáruló szentháromságos isteni életet, olyan volna az ősi kultuszokban való részvétel, mintha a sátán asztalához ülnénk. Van azonban ennek a kijelentésnek egy másik, egészen időszerű mondanivalója is: az okkultizmus és a sátánkultusz minden fajtáját, a legtávolabbi köreit is kerülnünk kell, mert az első parancs a Tízparancsolatban nem véletlenül az első: az összes többi megtartása ezen áll vagy bukik.
Jelenti ez az apostoli mondat azt is, hogy nekünk, akik az Úr asztalához járulunk, szakítanunk kell bizonyos más asztalközösségekkel és társaságokkal, amelyek tagjai kicsapongó, feslett életet élnek, akiknek ünnepei az eucharisztikus lakoma, a szentmise karikatúrájává züllenek. „Minden fát gyümölcséről ismerünk meg” – mondja Urunk a mai Evangéliumban. Gyakoroljuk ez alapján a szellemek megkülönböztetését saját magunkon! Ha azt tapasztaljuk, hogy bizonyos emberek társasága megzavarja lelkünk békéjét, ha a velük való együttlét után nem tudunk tiszta szívvel áldozni, ha elbizonytalanodunk hitünkben, megingunk erkölcsi tartásunkban, ismerjük fel a veszélyt, és legyen bátorságunk elmenekülni abból a közegből, amely veszélyezteti életünk jó gyümölcsének beérését és épségét.
Urunk Jézus, Te valahányszor bűnösökkel ültél egy asztalhoz, azt megmentésükre és üdvösségükre tetted. Mi azonban nem vagyunk olyan tiszták és erősek, mint Te, nekünk veszélyes a bűnösökhöz egy asztalhoz ülnünk, mert ahelyett, hogy a Te asztalodhoz vezetnénk őket, többnyire inkább mi válunk hasonlóvá hozzájuk világiasságban, majd a bűnök elkövetésében és lelkiismeretünk érzéketlenné válásában. Óvj meg, kérünk, kegyelmeddel a vakmerő bizalomtól s attól, hogy a megmentő szerepében akarjunk tetszelegni, és segíts, hogy Lévivel, Zakeussal, Mária Magdolnával azonosulva hálát adjunk Neked, hogy asztalközösségedbe hívsz bennünket.
Kommentáld!