Évközi 14. hét
Oz 2,16.17b-18.21-22
Azért íme, én majd magamhoz édesgetem, és kiviszem a pusztába, hogy szívére beszéljek; és visszaadom neki attól kezdve szőlőit, és Ákor völgyét, a remény kapujául, hogy úgy válaszoljon, mint ifjúsága napjaiban, és mint abban az időben, amikor Egyiptom földjéről feljött. Akkor majd – mondja az Úr – „Férjem”-nek hív ő engem, és nem mond többé „Baál”-nak. És eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek magamnak igazsággal és törvénnyel, jósággal és szeretettel, eljegyezlek magamnak hűséggel, és ismerni fogod az Urat.
Mt 9,18-26
Amíg ezeket mondta nekik, íme, odajött egy elöljáró, leborult előtte és azt mondta: „A lányom most halt meg, de gyere, tedd rá a kezedet és élni fog.” Jézus fölkelt és követte őt a tanítványaival. És íme, egy tizenkét éve vérfolyásos asszony hátulról odament, s megérintette a ruhája szegélyét. Azt gondolta magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” Jézus megfordult, meglátta őt és azt mondta neki: „Bízzál lányom! A hited meggyógyított téged.” És abban az órában meggyógyult az asszony. Amikor Jézus bement az elöljáró házába és látta a fuvolásokat és a tolongó tömeget, így szólt: „Távozzatok! Nem halt meg a kislány, csak alszik.” De azok kinevették. Mikor kiküldték a tömeget, ő bement, megfogta a lány kezét, és a kislány fölkelt. Ennek a híre elterjedt azon az egész vidéken.
Ozeás és a többi próféta által a Szentlélek szól, az igazság és a szeretet Lelke. Arról beszél, hogy Isten szereti az embert, azzal a szerelemmel szereti, mely erősebb, mint a halál. Izrael Egyiptomból a pusztán át az ígéret földjére vezető útja felvázolja minden emberi szív belső útját Isten országa felé. Ebben az összefüggésben a pusztaság már nem a rémségek és veszélyek helye, hanem a szerelemé, ahol a lélek mindentől és mindenkitől eltávolodva egyedül van az ő szerelmes Teremtőjével.
Akár érzed, akár nem, magányod mélyén ez a valóság. Csak ebből az alapvető végtelenre nyitottságból, Istenre való beállítottságból lehet megsejteni az ember teljes valóságát, hiszen mindenfajta rendszert csak egy magasabb rendű rendszerben lehet maradéktalanul értelmezni. Kezdetben talán nem érted, miért vesz el tőled mindenkit a te Fölépítőd, kezedet megragadva miért siet veled oda, ahol senki és semmi nincs, csak ő meg te. Talán ellenkezel is, kiabálsz, megpróbálod kiszakítani a kezed a kezéből, melyen ott az érted viselt szög helye... Nem fogod fel, miért visz ki a test, a lélek és a szellem pusztaságába, ám miután odaértek, és a vele folytatott harcba belefáradva, kimerülten elalszol, reggel arra ébredsz, hogy bal keze a fejed alatt nyugszik, jobbjával pedig átölel téged. Lehetséges, hogy még ekkor sem lágyul meg a szíved bensődben, és nem ismered föl a te Egyetlenedet?
Ennek a szerelemnek végső és legnagyobb jele a Fiúisten megtestesülése, értünk vállalt szenvedése, halála és az embernek új, örök jövőt nyitó feltámadása. Az emberi szerelem ennek az ősi, isteni szerelemnek a képmása; magán hordozza ugyan az ember bűn miatt eltorzult természetét, ugyanakkor saját kimeríthetetlen forrására, az Istenre mutat. Emberi szerelem csak azért létezik, mert az ember Isten képére teremtetett. Isten irántunk való szerelme a legmélyebb valóság. Emberileg nézve pusztaság, mert nincs benne semmi ebből a világból. Aki azonban hagyja, hogy ebben a pusztában Isten a szívére beszéljen, olyan boldogságot ízlel meg, amilyen nincsen több a földön.
Kommentáld!