Húsvét 6. vasárnapja
ApCsel 15,1-2.22-29
Eközben néhányan azok közül, akik lejöttek Júdeából, így tanították a testvéreket: „Ha nem metélkedtek körül Mózes törvénye szerint, nem üdvözülhettek.” Mivel pedig Pál és Barnabás nagyon felháborodtak ezen, elhatározták, hogy Pál, Barnabás és még néhányan a többiek közül menjenek fel Jeruzsálembe az apostolokhoz és a presbiterekhez ennek a kérdésnek az ügyében. Erre az apostolok és a presbiterek az egész egyházzal együtt jónak látták, hogy férfiakat válasszanak ki maguk közül, és elküldjék Antióchiába Pállal és Barnabással Júdást, akit melléknevén Barszabásnak hívnak, és Szilást. (…)
Jel 21,10-14.22-23
Lélekben elvitt egy nagy és magas hegyre, és megmutatta nekem a szent várost, Jeruzsálemet, amely a mennyből szállt alá Istentől, ahol Isten fényessége volt, és amelynek világossága hasonló volt a drágakőhöz, a kristálytiszta jáspishoz. Nagy és magas fala volt, tizenkét kapuval, és a kapuk fölött tizenkét angyal. A kapukra nevek voltak írva, amelyek Izrael fiainak tizenkét törzsének nevei. Keletről három kapu, és északról három kapu, és délről három kapu, és nyugatról három kapu. A város falának tizenkét alapköve volt, és azokon a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve. Templomot nem láttam benne, mert az Úr, a mindenható Isten a temploma, és a Bárány. A városnak nincs szüksége sem a napra, sem a holdra, hogy világítsanak benne, mert Isten fényessége világítja meg azt, és lámpása a Bárány.
Jn 14,23-29
(…)Ha valaki szeret engem, megtartja szavamat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. (…) Ha szeretnétek engem, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Megmondtam nektek már most, mielőtt megtörténne, hogy amikor bekövetkezik, higgyetek.
A keresztény életnek, illetve az Egyház életének több rétege van. Az első a mindennapi élet szintje, ahogy arról a mai Olvasmányban hallhatunk. Az Egyháznak ez a külső élete egészen úgy fest, mint egy közönséges emberi csoport élete. A tévtanításokkal szemben folytatott küzdelem, a viták, a szakadások végigkísérik a krisztusi hitletéteményt hirdető s annak tisztaságát őrző, evangelizáló apostoli Egyházat. Ezt is vállalni kell, mert hozzátartozik a megtestesülés realitásához. De nem elég csak ezt látni, hanem azt is nap mint nap tudatosítani kell magunkban, hogy az Egyház azoknak a közössége, akiknek szívében a Szentháromság egy Isten vett lakást. Ahogy Jézus mondja a mai Evangéliumban: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és benne fogunk lakni.” Ez a szint az Egyház benső életének szintje, s ez az, mely a külsőt táplálja.
Ám sem a külső, sem a belső élet, sőt még a kettő együtt sem a teljes keresztény élet. Sem a Krisztusért tevékenykedő, sem a befelé forduló és imádkozó keresztény nem éli még a maga teljességében Krisztus életét, hacsak nem hordozza szívében a végső beteljesedés látomását, amelyről a mai Szentleckében hallhatunk: A mennyei Jeruzsálemnek „az Úr, a mindenható Isten a temploma, és a Bárány. A városnak nincs szüksége sem a napra, sem a holdra, hogy világítsanak benne, mert Isten fényessége világítja meg azt, és lámpása a Bárány”.
Urunk, Jézus Krisztus, Szentlelked által az Atyával együtt lakást vettél bennünk. Segíts, hogy féltve őrizzük lelkünk kegyelmi állapotát, s mi is egyre jobban Benned legyünk, elszakíthatatlanul belegyökerezve a Szentháromság örök életébe, boldog közösségébe.
Kommentáld!