Nagyböjt 3. vasárnapja
Kiv 3,1-8a.13-15
Mózes pedig apósának, Jetrónak, Mádián papjának a juhait legeltette. Egyszer, amikor behajtotta a nyájat a puszta belsejébe, eljutott Isten hegyéhez, a Hórebhez. Ekkor megjelent neki az Úr angyala, tűz lángjában egy csipkebokor közepéből.Látta ugyanis, hogy a csipkebokor lángol, de nem ég el. Erre Mózes így szólt: „Odamegyek, megnézem ezt a különös látványt, miért nem ég el a csipkebokor!” Amikor az Úr látta, hogy odamegy megnézni, szólította őt Isten a csipkebokor közepéből, és azt mondta: „Mózes, Mózes!” Ő azt felelte: „Itt vagyok!” Az Úr ekkor így szólt: „Ne közelíts ide! Oldd le lábadról sarudat, mert a hely, amelyen állsz, szent föld!” Azután azt mondta: „Én vagyok atyáid Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene.” Mózes erre eltakarta az arcát, mert nem mert Istenre nézni. (…)
1Kor 10,1-6.10-12
(…) Ez pedig számunkra előképként történt, hogy mi ne kívánjuk meg a rosszat, mint ahogy ők megkívánták. Zúgolódni se zúgolódjatok, mint egyesek zúgolódtak azok közül, és elvesztek a pusztító által. Mindezek előképként történtek velük, és azért írták le, hogy okuljunk belőlük mi, akikhez az idők vége elközelgett. Aki tehát azt hiszi, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék.
Lk 13,1-9
Aztán ezt a példabeszédet mondta: „Egy embernek egy fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Ezért így szólt az intézőjéhez: »Íme, három esztendeje, hogy ide járok, gyümölcsöt keresek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja hiába a földet?” De az így felelt neki: »Uram! Hagyd meg még ebben az évben, amíg körülásom és megtrágyázom, hátha gyümölcsöt hoz jövőre; ha pedig nem, akkor vágd ki.«„
Isten olyannak alkotott minket, hogy csak abban leljük meg nyugalmunkat, ami örökkévaló: ami ég, de nem ég el, mint a mai Olvasmányban szereplő csipkebokor. Márpedig egy napon az egész teremtett világ tűzben fog elégni, csak a szeretet és művei maradnak meg, mert a szeretet magának Istennek jelenléte a világban. A gyermek, ha szeretetet kap, abban Isten szeretetét tapasztalja meg, és úgy kapaszkodik belé, hogy pillanatnyi kétsége sincs felőle, hogy ez a szeretet örökké megmarad. A felnőtt ember azonban csalódni kényszerül a szeretetben, s kicsúszik lába alól a talaj; minden lelki betegségünk, őrültségünk, talán még a bűnökben való megátalkodottságunk is abból a kétségbeesett felismerésből származnak, hogy amiről azt hittük, örökkévaló, arról kiderült, hogy elmúlik, megszűnik. A sátán, aki már képtelen a szeretetre, mindent meg is tesz, hogy a szeretetben vallott kudarcainkra és keserű csalódásainkra hivatkozva meggyőzzön arról, hogy egyáltalán nem érdemes vállalni a szeretet kockázatát.
A szeretet mégis az utolsó és leronthatatlan szakrális hely az emberek között, ezért csak innen fakadhat az emberiség jövője is. Amikor tehát a szeretet égő csipkebokrához érünk, ne hagyjuk becsapni magunkat a látszatoktól és érzésektől, de tegyük félre még a racionális gondolkodást is. (Ha Mózes csupán az eszére hallgatott volna, talán nem is ment volna a csipkebokor közelébe.) Ahol a misztérium megérint minket, ahol Isten jelenléte nyilvánvalóvá válik, ott nemcsak kifogásnak nincs helye, hanem a tudományos magyarázatoknak és a logikai következtetéseknek sem, egyedül csak a levetett saruval való hódolatnak.
Urunk Jézus, taníts meg minket a valódi szeretetre! Nem arra csupán, amikor két ember belefeledkezik egymás tekintetébe, nem is csak arra, amikor mindketten egy irányba, a közös célra, feladatra néznek, hanem arra, amikor Istent, a szeretet forrását szemlélik és imádják. Segíts, hogy ne keseredjünk bele a meddő szeretet kudarcaiba, hanem Belőled mint élő gyökérből táplálkozva az igazi szeretet maradandó gyümölcseit teremjük.
Kommentáld!