Évközi 8. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Mt 6,24–34)

Milyen is a keresztény ember a mai evangélium fényében? Felületes olvasásra: szegény, tétlen, nemtörődöm, aki beletörődik a sorsába és a helyzetébe, nem takarékoskodik, nem gazdálkodik józanul, nem politizál. Tulajdonképpen ilyen igazi magyar keresztényt ismerünk már, Petőfi Sándor mutatta be nekünk, és Pató Pálnak hívják. Vajon tényleg erre biztatna Jézus, és ezt jelentené a kereszténység?

A madarak példájánál gyanút foghatunk: tétlenek lennének a madarak? Nem inkább szorgosan röpködnek, keresgélnek, hazahordják az eleséget a fiókáiknak, megtöltik a begyüket a nehezebb napokra? Jézus hallgatói dolgos emberek, akik számára nagyon fontos volt a napi megélhetés előteremtése. A munka ellen sosem beszél Jézus, inkább a bizalomra serkent: Isten tudja, mire van szükségünk. Ahogy a madarak megtalálják ezt azon az asztalon, amelyet Isten terít nekik, úgy mi is megtalálhatjuk, ha keressük. Vagyis nem esik az ölünkbe. Ami megkötözhet bennünket, az az állandó aggodalmaskodás a megélhetés miatt. Ez elviszi a fókuszunkat Isten országáról, amelyet inkább kell keresnünk.

Mi az, amitől óv bennünket Jézus? A szolgaságtól. Elemi ösztöneinknél fogva kaphat el bennünket a gazdagság, és szolgává tehet. Lázár Ervin hőse, szegény Dzsoni, a világ legszabadabb embere, így válaszolt a Százarcú Boszorka kincsekkel való csábítására: „Ha kocsim, lovam lenne, emészthetne a gond, hogy a lovaknak mindig legyen enni-innivalójuk, a kocsival is törődni kéne, új kerék, új lőcs, ajaj, más nem is hiányozna nekem! Őriztethetném a rablóktól a kincset, kocsit, lovat. Haha, még fütyörészni is elfelejtenék. Ha váram lenne, mindig az járna a fejemben, hogy jaj, a váramba nem csapott-e be a ménkű, jaj, a váram így meg jaj, a váram úgy. Nem kell a kincsed, öreganyám. De nagyon szívesen segítek neked saját jószántamból. Mondd meg, miben segíthetek.”

Vajon bele kell-e törődni a világ helyzetébe, állásába? Akarhatunk-e változást? Tervezhetünk-e, cselekedhetünk-e ésszerűen? Létrehozhatunk-e változást a környezetünkben, vagy pedig keresztényként csak „műveljük kertjeinket”, beletörődve mindenbe? Jézus megjelenése, beszédei, csodái mind változásra szólítanak fel: ember, változtasd meg az életedet, és változtasd meg a világot magad körül! Vagyis érvényesítsd benne Isten országának igazságát. És ezt társas lényként a társadalomban tehetjük meg leginkább: a szűkebb környezetünktől indulva a nagyobb felé, beleértve a közéletet, a politikát (értsd: a közjó szolgálatát), a teremtésvédelmet, mindent.

Milyen is a keresztény ember? A kérdés helyesebben: milyen keresztény ember vagyok, és mivé leszek holnap?

Füzes Ádám/Magyar Kurír