A nevem Bógár Zsolt, a hatodik esztendőt fejezem be az egri szemináriumban. Ezt a hat évet megelőzte egy boldog gyermekkor a Nógrád megyei Mohorán, ahol szüleimmel és húgommal éltem. Iskoláséveim alatt formálódott meg a kezdetektől vallott gondolat: pap szeretnék lenni. A hivatás valódi felismerésében meghatározó szerepet játszottak az akkor Balassagyarmaton szolgálatot teljesítő szalézi atyák, a Mohorán szolgáló Zöldi Sándor atya, plébánosom, Ipolyi Károly, majd a kispapságom idején alakuló papi barátságok, emberi kapcsolatok. Egyre inkább közelebb kerültem Istenhez, és az emberek felé irányuló többféle szolgálat valódi boldogságot adott számomra.

Az álom megkezdődött 2012-ben, amikor Beer Miklós püspök atya felvett a Váci Egyházmegye papnövendékei sorába. Egy csodálatos évet tölthettem Vácon, ahol számtalan barátságra tettem szert, némi ismeretet szereztem az egyházmegyénkről, és ezek által még inkább megerősödött az Úrtól szívembe vésett vágyakozás a papság felé. 2013 szeptemberében költöztem be Egerbe, ezzel megkezdve a papságra való lelki és tanulmányi felkészülésemet. A hat év során sikerült az Úrnak átnyújtani több olyan dolgot, amely megszentelésre szorult. Hálás vagyok az itt töltött hat esztendőért, ahol megismertem leendő paptestvéreimet és őszinte barátságok kötődtek, elmélyülhettem a teológia tudományában, a lelki életben pedig jártasságot szerezhettem, hogy segítségére lehessek másoknak, amikor az Urat akarják megszólítani.

2018 júniusában diakónussá szenteltek Vácon, majd szeptember elsején elfoglaltam a püspököm által kijelölt első szolgálati helyemet Cegléden, Szecsődi Péter atya mellett. Sokat tanulva plébánosomtól az imádságról és a lelkipásztori életről, lelkesen voltam jelen a sokrétű szolgálatban. A katolikus iskolában, ifjúsági közösségekben, katekéziseken, bibliaórákon, a ceglédi Mária Rádióban testvéreimmel együtt haladtam Jézus Krisztus felé. Ezért a négy hónapért is hálát adok az Úrnak, és örömmel emlékezem rá.

Visszatérve Egerbe befejeztem teológiai tanulmányaimat. A szenteléshez közeledve napról napra összegyűjtöm azokat a lelki ajándékokat, melyeket Istentől a hét év folyamán kaptam. Nagyon várom már a szentelési lelkigyakorlatot Beer Miklós püspök atyával, az Egri Főegyházmegye és a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye szentelendőivel együtt. Kérem az Urat, hogy lélekben elcsendesedve újra megtapasztaljam szerető hívását, hiszen hét évvel ezelőtt kiválasztott népe köréből, meghívott arra, hogy készülődjek a hamarosan elérkező napra, amikor majd újra visszaküld övéi körébe.

Ferenc pápa szavait választottam papi jelmondatomnak: „Isten az Ő üzenetét a te életeden keresztül akarja közölni a világgal.” (Gaudete et exsultate, 24.) Hálásan köszönöm édesanyám és édesapám szeretetteljes nevelését, ami segített, hogy meghalljam Isten papságra szóló hívását. Isten áldását kérem mindazokra, akik végigkísérték valamilyen formában szemináriumi életemet, s egyben kérem, hogy továbbra is vigyenek Jézus elé, hogy az Ő Szíve szerinti pap lehessek, Istenünk dicsőségére és hívei javára.

Testvéreimmel együtt szeretettel várjuk az egyházmegyei híveket június 22-én Vácra, a 10 órakor kezdődő papszentelési szentmisére. Újmisémet szülőfalumban imádkozom, június 23-án 17 órakor, azon oltár mellett, ahol huszonöt évvel ezelőtt megkereszteltek. Júliusban számos helyen mutatok be szentmisét, melyre várom a testvéreket. Ezek közül néhány időpont:

* * *

Hugyecz Balázsnak hívnak, 1994. június 1-jén születtem Balassagyarmaton. Egy kicsi Nógrád megyei faluból származom, Romhányból. Azonban szívemnek éppoly kedves édesapám szülőfaluja, Nógrád is. Ez egy kis település a Börzsöny lábánál.

Hitemet az itt élő nagymamám által kaptam, aki kisgyerekként sokszor magával vitt a templomba, este imádkozni tanított és felolvasott nekem a Képes Bibliából. Ezek a történetek egészen könnyen magukkal ragadták a fantáziámat, nagy hatással voltak rám. Idővel szülőfalumban is bekapcsolódtam a helyi közösség életébe.

Akkori plébánosom buzdítására 3. osztályos koromtól fogva ministráltam, naponta eljártam szentmisére. Egy összetartó kis közösség alakult ki a fiatalokból, akikkel együtt jártunk ministrálni, betlehemezni és nyaranta kirándulni. Gimnáziumba a váci piaristákhoz kerültem. Úgy érzem, az ott eltöltött évek és az ott megismert emberek is rengeteget segítettek a papság melletti elköteleződésemben.

Óvodás koromtól kezdve többször is felmerült bennem a papság gondolata. Persze mindig akadt valami, ami egy ideig jobban érdekelt, ilyen volt például a régészet, illetve a kertészkedés. A végső vagy komolyabb döntést a gimnázium első évében sikerült meghoznom. Onnantól kezdve biztos voltam benne, hogy van hivatásom, és hogy merre is kell indulnom. 2013 nyarán felvételt nyertem a Váci Egyházmegye papnövendékei közé.

Az év szeptemberében kerültem Kismarosra, ahol újraindult az egyházmegye előkészítő szemináriuma. Ebben az első, azaz előkészítő évben a tanórák mellett komoly hangsúlyt kapott a fizikai munka is. Remek lehetőség volt ez tapasztalatszerzésre az élet számos területén. Következő évemet szintén Kismaroson kezdtem, de már bejártam a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karára. Emellett viszont befogadó közösség gyanánt maradtunk egy társammal az újonnan érkezők számára az előkészítő szemináriumban. Két évet végeztünk el így az egyetemből, tehát három Kismaroson töltött év után kerültem a Központi Szemináriumba.

Viszonylag széles és szerteágazó az érdeklődési köröm. Már hétéves koromtól fogva régiségeket gyűjtök. Így az évek alatt összegyűlt ez-az, pár éve ebből indult a régi bútorok felújítása is. Mindezek mellett a fantázia világa könnyen magával ragad, szeretem a fantasy témában írt könyveket és filmeket. A Gyűrűk Ura volt, ami egészen magával ragadott. Több páncélt és fegyvert is elkészítettem azok közül, amik a filmben szerepelnek. Tehát a fizikai munka és annak szeretete sem áll távol tőlem.

Hálásan köszönöm mindazoknak, akik imádkoznak értem, hogy továbbra is hűséges maradjak!

* * *

Ondi Alex vagyok, a Váci Egyházmegye ötödéves papnövendéke, Hatvanból származom. Egerben születtem 1995. március 9-én. Egy nővérem van. Édesanyám bolti eladó, édesapám asztalos.

Hároméves koromban Egerből Hatvanba költöztünk a családommal. A szüleim 2006-ban elváltak, édesapám Egerben él.

Szüleim nem neveltek vallásosan, de Istennek hála a nagymamám néha elvitt a templomba imádkozni, és tizenegy éves koromban egy reggel a rádióban meghallottam Seregély István érsek atya prédikációját, amely nagy hatással volt rám. Napról napra hallgattam a szentmise-közvetítést, beiratkoztam hittanra, majd vasárnaponként járni kezdtem a szentmisére. Talán Isten már akkoriban hívni kezdett engem a papságra. Egy hónap múlva ministrálni kezdtem, Koza József atya, a plébánosom azzal biztatott, hogy „nem fogod megbánni!”

Igaza lett, nem bántam meg, sőt nagyon megszerettem a ministrálást. Egy hétre rá megkeresztelkedtem, és tizenkét évesen megemlítettem édesanyámnak, hogy talán majd pap szeretnék lenni. Erre ő végtelenül fölháborodott, le is mondtam e szándékomról pár hónapra, de ez a vágy – ahogy ministráltam, és a hittanórákon egyre jobban megismertem hitemet – újra és újra előbukkant, és onnantól kezdve minden este imádkoztam Istenhez, hogy vezessen végig engem az általa kijelölt úton.

Különös jelek nem tolmácsolták nekem az Úr szavát, de az feltűnt, hogy az évek alatt megszerettem a litániákat, a rózsafüzért, a szentségimádást, és hogy sokan kérdezték, hívek, papok, főleg Koza József atya, hogy nem szeretnék-e pap lenni.

Én azonban – mivel nem voltam teljesen biztos a dolgomban – elutasítottam az ilyen felvetéseket. Végül mikor megerősödtem elhatározásomban, elmondtam családi körben, ők nagyon tiltakoztak, majd érvelés, megbeszélés, viták után úgy-ahogy elfogadták a döntésemet. A plébánosomat, József atyát is beavattam, akit ez nem lepett meg, mert szerinte látszott rajtam.

A barátaim közül sokan kérdezték, hogy miért. Racionális, „földi” okot nem tudok mondani, ez inkább válasz Isten nagy szeretetére, és vágy az Úr és az emberek szolgálatára.

2013-ban érettségiztem, és jelentkeztem Beer Miklós püspöknél a Váci Egyházmegye papnövendékei közé. Ő, miután felvett, úgy rendelkezett, hogy Kismarosra kerüljek az akkor megalapított Kafarnaum házba, ami egy előkészítő évből és két olyan évből állt, amikor már egyetemen tanultam, de még Kismaroson éltem évfolyamtársammal, mintegy befogadó közösséget alkotva.

Nagyon sokat köszönhetek az ott töltött három évnek, mert a kismarosi ciszterci szerzetesnő-közösség életét is megismertem, a környékbeli plébániákon és közösségekben gyakorlati tapasztalatokat szereztem, és az emberek közt járva sokak életét, gondjait megismerhettem.

Idén kezdtem az egyetem utolsó évfolyamát, illetve ez volt a harmadik évem, amit a budapesti Központi Papnevelő Intézetben töltöttem. Fél évig tanulhattam a madridi Szent Damazusz Egyházi Egyetemen, ami lelkileg-szellemileg életem egyik meghatározó időszaka volt.

* * *

Szabad Attila vagyok, 1984-ben születtem Hatvanban. A budapesti Zeneakadémián szereztem diplomát 2008-ban; azóta ugyanezen intézményben dolgozom, 2013-tól a Rektori Kabinet képzési és akkreditációs szakreferense vagyok. Családommal 2010 óta lakom Vácott, feleségemmel három kisgyermeket nevelünk.

A hittel és a Katolikus Egyházzal Szent II. János Pál pápa halálakor kerültem közelebbi kapcsolatba. Nagyon nagy hatást gyakorolt rám XVI. Benedek pápa személye és tanítása. 2007 húsvét vigíliáján keresztelkedtem meg Budapesten.

Felnőtt megtérőként kezdettől késztetést éreztem arra, hogy továbbadjam, amit magam a hittel kapcsolatban megtapasztaltam. Így kerültem közel az egyházi szolgálathoz. Beer Miklós megyéspüspök úr 2012-ben lektorrá, 2013-ban akolitussá avatott a székesegyházban. 2014-ben jelentkeztem az egyházmegye diakónusképzésére. 2015-ben kezdtem meg levelező tagozatos teológiai tanulmányaimat az Esztergomi Hittudományi Főiskolán.

A székesegyházban eddig akolitusként szolgáltam, 2015 júniusa óta az ünnepélyes püspöki szertartások szertartásmesteri feladatait is ellátom. 2016-tól a Vác-Alsóvárosi Plébánia Szolgáló Szeretet Alapítványa kuratóriumának elnöke vagyok.

Jelmondatom: „Deus caritas est – Az Isten szeretet” (1Jn 4,16)

Forrás: Váci Egyházmegye

Fotó: Bölönyi Gabriella

Magyar Kurír