Orosz Atanáz püspök húsvéti üzenetében azokra a milliókra mutat rá, akik Krisztust követve napjainkban is életre váltják az evangéliumot, meghalva felebarátaikért. A püspöki köszöntőt a Miskolci Egyházmegye honlapja tette közzé.

Kedves Ünneplő Testvéreim! Húsvétkor nem a tavaszt, még csak nem is a piros tojást ünnepeljük, hanem mindenekelőtt a halál fölött diadalmaskodó Életet. Az életét értünk feláldozó Jézust, aki harmadnapra feltámadt, és nekünk is példát s erőt ad az önfeláldozásra.

Az Istenember kétezer éve történt keresztre feszítését az elmúlt években még eléggé „misztikusan” képzeltük el. De mióta nem is csak fényképeken, hanem szinte „online” közvetítésben láthatjuk az úgynevezett Iszlám Állam által végzett szörnyű kivégzéseket, megborzadunk e szörnyű „bitófa” gondolatától is. Isten Fia, aki értünk és üdvösségünkért emberré lett, saját bőrén viselte el ezt a legnagyobb szörnyűséget, mert annyira szeretett mindegyikünket. Szent Pál, akit Ő feltámadása után a damaszkuszi úton szólított meg, így vall róla: „Azt gondoljuk, hogy (…) azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, már ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.” (2Kor 5,14). Jézus Krisztus szeretetből „mindenkiért” (mintegy helyettük) meghalt a kereszten. De története ezzel nem fejeződött be, mert Isten, az Atya feltámasztotta őt, s így megszabadította a világot a bűn és a halál kötelékeitől. Ha tojást viszünk a templomba vagy ünnepi ebédre, ezt azért tesszük, mert ez is ősi jelképe annak az Életnek, melynek túláradását tapasztaljuk.

Jézus feltámadása nemcsak arra garancia, hogy nem a gyilkosé vagy a hóhéré az utolsó szó. Hanem arra is, hogy az itt „élők” már nem „maguknak élnek” (vö. 1 Kor 6,19), hanem egymásért és azért a Jézus Krisztusért, aki értük halt meg és támadt föl, hogy a valódi életben részesíthesse őket.

Ha ez a gondolat netalán életidegennek tűnne, gondoljunk azokra a tízezrekre, akik az elmúlt hónapok során szinte zokszó nélkül viselték el hitükért a javaiktól való megfosztást, és szülőföldjükről elűzve földönfutókká váltak! Vagy „csak” azokra a milliókra, akik Jézus Krisztust követve saját érdekeiket félretéve önzetlenül segítenek másoknak! Akik menekülttáborokban embertelen körülmények között Isten Országának zarándokaiként élnek, és megbocsátanak üldözőiknek. Vagy azokra az ezrekre, akik az embertelen brutalitással szemben is szelídséget tanúsítottak és életüket adták a feltámadás reményében. Tanúságtételüket a modern tájékoztatási eszközök nap mint nap a közelünkbe hozzák.

Aki „Krisztusban van”, vagyis a keresztségben meghalt Ővele, hogy a feltámadásban új életre keljen, az már „új teremtmény”. Képes felülemelkedni az önzés egyetemessé váló kísértésén, hogy másokat szolgáljon és akár életét is odaadja másokért. Ez az „élet evangéliumának” egyenes következménye. Aki Jézus kereszthalálának láttán Isten végtelen szeretetét újra átélte, az már nem magának él, hanem „annak, aki érte meghalt és feltámadt.” Az újra meg újra rácsodálkozik a születő élet és az anyaság titkára, vagy akár a végső stádiumban szenvedő betegek életének értelmére. Nem azt nézi, milyen az illető anyanyelve, bőrszíne, mert tudja, hogy az életnek Krisztus feltámadása óta mindig van értelme. S nem köt alkut semmilyen életellenes ideológiával, mert tudja, hogy Isten népe csak egészséges hittel és erkölccsel élheti túl a jelen válságot. Krisztus nagypénteki szeretetének és visszakapott húsvéti életének szemlélése oda vezet el minket, hogy hozzánk hajló szeretete bennünk is szeretetet gyújt nemcsak Iránta, hanem minden embertársunk – barát és felebarát – iránt egyaránt. Rájövünk, hogy életünket az „élet evangéliumának” jegyében érdemes az örök élet zarándokaiként önzetlenül folytatnunk. Mert aki a feltámadott „Krisztusban van”, az „új teremtmény”.

Ezt a megújuló életet kívánom a Miskolci Egyházmegye minden papjának, diakónusának és hívének Húsvét szent ünnepére és egész ünnepi időszakára. Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt!

Fotó: jesuitjoe.blogspot.hu

Magyar Kurír