Rengeteg szó, figyelem, reflektorfény adatik a gazdaság, az üzlet, a politika zajos szegmensének. Sokszor elhalkul a béketeremtő, gyógyító, helyreállító, mesélő és szerető emberek szava, akik egyébként a hétköznapok hősei, csendes tanúságtevők környezetünkben. Értéket teremtenek, tanulható példát mutatnak. Két sors, két történet szálai szövődtek össze a Jászberényben: Füleczki István és Versler Sándor újmisés atyák rövid jászberényi tartózkodásuk minőségi ideje miatt mindig visszavárt vendégei lesznek a Jászság fővárosának. S ami még közös bennük: mindkettejüket júniusban szentelte pappá Ternyák Csaba érsek.

– István atya, hogy került kapcsolatba Jászberénnyel?

– Az utolsó szemináriumi évben, 2014 őszén küldött az érsek főpásztor a jászberényi Jézus Neve Plébániára, hogy itt töltsem el féléves gyakorlatomat. Novák István igazi atyai gonddal vezetett be a plébániai életbe. Öt év elméleti teológiatanulás után itt szembesültem először a realitással. Az általános plébániai feladatok mellett leginkább az iskolai hitoktatást szerettem meg. Rendszeresen jártam a Liska József Katolikus Középiskola óráira, kollégiumi együttléteire. Kemény missziós terület, ahol újfajta beszédmódra van szükség. Bátran mondhatom, hogy őszinte megtérés is történt. Kísérleteztem, hogy melyik kommunikációs csatorna és mód vezet el a fiatalokhoz, hogy találok utat hozzájuk. Én a kendőzetlen, őszinte beszélgetést választottam, a tankönyvet arra a pár alkalomra félretettem. Egyszer például klarinéttal játszottam az egyik lelki alkalmon. Most az ifjúságpasztorációt érzem sürgető feladatomnak, az egyik erősségemnek.

– Hol kezdi el papi szolgálatát augusztustól?

– Az érsek atya az egri Jézus Szíve Plébánia kápláni feladatait bízta rám. Emellett a főiskolán elkezdem az egyik MA tanári szakot, és mivel bekapcsolódok a felsőoktatás élénk vérkeringésébe, az ottani lelkészi irodát vezetem majd, és kollégiumi lelkész is leszek. Sok tervem van. Rendszeresíteni szeretném a havi szentmiséket, imaalkalmakat és a weboldal fejlesztésével is meg szeretnék szólítani minél több fiatalt. Két fília ellátása mellett a kórház sebészeti osztályán is jelen leszek majd.

– Hogy döntött a papi hivatás mellett?

– Sokáig hadakoztam, végig kamaszkoromban. Az érettségi évében, 18 és fél évesen osztályfőnököm unszolására részt vettem egy úgynevezett Fülöp-kurzuson. Ott minden megváltozott: megértettem, hogy Isten lát bennem valamit, és mennem kell. Az érettségi után kértem felvételemet az egri szemináriumba. Küzdelmes évek voltak, főleg az otthonról való kiszakadás és az elzártság miatt. Papi jelmondatom is a nehézség és az öröm együtt létezéséről szól ebben az útkeresős időszakban: „Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hadd lakjam az Úr házában életemnek minden napján, hadd lássam az Úr pompáját, hadd látogassam templomát” (Zsolt 27,4).

– Milyen pap szeretne lenni?

– Az a legnagyobb vágyam, hogy boldog pap legyek, és ezzel egy időben szentéletű. Az imádság megtartó erejében hiszek. Azért, amiért én most itt így vagyok, sokan ostromolták az eget. Olyanok is, akiket nem is ismerek. Azért marad számomra felejthetetlen a jászberényi fél év, mert az adventi időszakban minden nap én prédikáltam a hajnali miséken. A napról napra való készülés megedzett, megszilárdult az imaéletem. Visszatekintve most már úgy látom, hogy átimádkoztam az egész karácsony előtti időszakot, és ez nagy kegyelem volt.

* * *

– Sándor atya hogy került Jászberénybe?

– Az én szülővárosom Kárpátalján van, Rahón. Mivel ott nincs magyar nyelvű szeminárium, azért kértem felvételemet először a Váci, majd az Egri Egyházmegyébe. Választanom kellett egy plébániát, amihez tartozok, és mivel 2013-ban voltam már itt egy pasztorációs hétvégén, választásom a jászberényi Jézus Neve Plébániára esett. Befogadó közeget, rendezettséget, plébánosi odafigyelést kaptam Novák István atyától. Mivel Kárpátalján már csak a szüleim élnek, és én itt kezdem el papi szolgálatom, beadták az állampolgársági kérelmet, és terveink szerint Jászberényben fognak majd letelepedni.

– Merre tart az útja augusztustól?

– Érsek atya a mezőkövesdi Szent László Plébániára küld káplánnak. Ismerős terület, itt töltöttem féléves diakónusi gyakorlatomat. Hozzám legközelebb a saját korosztályom, az ifjúság és a dolgozó réteg áll. A mezőkövesdi énekkarok lelki gondozását például célul tűztem ki.

– Milyen pap szeretne lenni?

– Elsősorban emberközeli, akit meg lehet szólítani, akit el lehet érni. Ha kell, beállok a munkásokkal árkot ásni. Olyan emberséges pap szeretnék lenni, aki közérthetővé teszi Jézus üzenetét, akár a beszédeiben, akár mindennapos tetteivel.

– Milyen út vezetett idáig?

– Informatikus pályára készültem, és el is kezdtem a técsői líceumot. Akkoriban szakítottam az egyházzal, de egy ottani plébános, akinek mélységesen emberi volt a hozzáállása, segített megtalálni az utamat. Egy évig hadakoztam, mire az érvek győztek: Istent akarom szolgálni és az embereket segíteni szóval, tettel. Jelmondatom egy nem túl gyakori ige a Korintusi levélből: „Isten kegyelméből vagyok az, aki vagyok” (1Kor 15,10). Engem otthon mindig arra neveltek, hogy nem számíthatok senkire, egyedül kell mindent elérnem. Az Istenre, magamra, saját utamra való találás küzdelmes éveiben rájöttem, hogy ennek nem kell feltétlenül mindig így lennie. Meg kellett tanulnom elfogadni, hogy amim van, azt kaptam. Kegyelem, áldás, ajándék.

Fotó: Jézus Neve Plébánia

Magyar Kurír