Johanna 1773. július 5-én született Les Ages várában, és a blanc-i
Saint-Genitour plébániatemplomban keresztelték meg. Három fivérével
együtt jámbor nevelést kapott; gyermekkoráról nem maradt fenn semmi
említésre méltó.
Tízéves korától két éven át egy intézetben kapott
elemi kiképzést. Hazatérve anyjának segített a háztartásban; már ebben
az időben nagyon bensőséges és izzó felebaráti szeretettől áthatott
életet élt. 1792. január 11-én, a forradalom előestéjén elvesztette
apját.
Nagybátyja, egy moussaci kanonok könyvelésre és kereskedelmi
ismeretekre tanította, hogy kezelhesse a családi vagyont.
Legidősebb
fivére kivándorolt, ő pedig anyjával együtt veszélyes helyzetbe került,
s néhány hetes börtönt is el kellett viselniök.
Ezt követően
Châteauroux-ban időzött egy hosszú vagyonjogi per miatt, amelyet végül
is megnyert, majd visszavonult De la Guimetičre várába.
Minden alkalmat
felhasznált, hogy részt vegyen a forradalmi esküt megtagadó papok
szentmiséjén. Így 1798 januárjában egy éjszaka tizenkét kilométert
gyalogolt, hogy meghallgathasson egy szentmisét, amelyet Marsyllis egy
pajtájában Fournet Szent András-Hubert mondott. Ismerte szentségének
hírét, és gyónni akart nála. Egy rendkívüli mélységű és a kegyelem
működésének teljesen átadott lélek tárult fel Fournet abbé előtt, aki
lelkivezetője és tanácsadója lett.
Amikor a vallásszabadság lassanként helyreállt, Fournet abbé bevonta
tanítványát egy tervének megvalósításába: szegény gyermekek oktatását
és betegek gondozását végző kongregáció alapításába.
1804-ben megkérte
Johannát, hogy Béthines-ben nyisson iskolát. Mivel Johanna túl volt
terhelve szegények látogatásával és beteg anyja ápolásával, két társnőt
keresett segítőül. Miután anyja meghalt, nagyobb szabadsággal
rendelkezett, s átadta magát a fenti tervek megvalósításának.
Maillében
tanácsot kért Fournet abbétól, majd Poitiers-be utazott, hogy ott
bevezessék a szerzetesi életbe. 1806 júniusában gyóntatóatyja
visszahívta.
Öt társnőjével együtt először Guimetičre-ben telepedett
le; mivel ez meglehetősen messze feküdt Maillétől, kibérelte Molante
várát, és az 1806. év végén társnőivel együtt oda költözött.
Itt nyerte
el a kongregáció szervezett formáját, és felvette a Filles de la Croix
(,,a kereszt lányai'') nevet. Későbbi nevük: Szent Andrásról nevezett
keresztes nővérek. Fogadalmukat 1807 februárjában tették le a nővérek,
és ettől kezdve hordták jellegzetes viseletüket.
Az alapítás azonban csak nagyon lassan gyarapodott, és nehezen
szilárdult meg, úgyhogy az alapítók arra gondoltak, összeolvasztják egy
már fennálló és meggyökeresedett kongregációval.
Minden erre irányuló
kísérlet sikertelen maradt, és az alapítónő arra a meggyőződésre
jutott, hogy Isten önálló közösségnek akarja látni kongregációját. A
nővéreknek el kellett viselniök a kezdeti évek sanyarúságát, mert
sokszor még a legszükségesebbjük is hiányzott.
Ebben a szegénységben és
nyomorúságban Johanna anya olyan hitről és felebaráti szeretetről tett
tanúságot, hogy nővérei és a szegények ,,a jó nővér'' melléknevet
adományozták neki. Megnyitott egy kis iskolát, közössége oltalmába
fogadott harminchárom árva gyermeket és néhány szegény embert. Az
anyagi gondok mellé rettenetes belső kínok is járultak, és ezek ellen
Fournet abbé orvosságként szigorú és igényes lelki vezetést
alkalmazott.
A helyzet lassanként érezhetően javulni kezdett. Új
nővérek kérték felvételüket, és a szomszédságban különféle új
alapításokat tudott létrehozni. 1811-ben a közösség huszonöt nővérből
állt, és Johanna anya Maillé közelében akart letelepedni, hogy Fournet
abbét megkímélje a fáradságos utazástól. Végül sikerült egy Rochefort
nevű birtokon, közvetlenül a Saint-Phęle templom mellett megfelelő
helyet találnia. Életfeltételeik kezdetben itt is szegényesek voltak.
Fournet abbé Poitiers püspökét hasztalanul kérte kongregációja
elismerésére.
Csak 1816. október 13-án erősítették meg az általános
vikáriusok a két alapító által együttesen szerkesztett alkotmányt,
miután néhány csekély enyhítést végeztek rajta.
1817-ben Johanna anyát egy fájdalmas baleset következtében Párizsban
meg kellett operálni, de ez sem hozta meg teljes gyógyulását. Abbaye-
aux-Bois-ban barátságot kötött de Croisy márkinővel, és az ő befolyása
lehetővé tette, hogy Párizs közelében is megalapíthasson egy új házat.
Az Issyben megnyitott noviciátusból csakhamar számos új alapítás
sarjadt. Amikor Johanna anya 1818 májusában visszatért Maillébe, egy
megpróbáltatást kellett átélnie: egy bizonyos Anna nővér átmenetileg
annyira megnyerte Fournet abbé különleges nagyrabecsülését, hogy
főnöknővé tette. Bár Fournet abbé rövid időn belül belátta tévedését,
mielőtt Anna nővért megfosztotta volna tisztségétől, Johannát próbára
tette: nyolc napot Anna nővér vezetése alatt kellett töltenie.
A kongregáció most már egyre gyarapodott: novíciák érkeztek
Burgundiából, Auvergne-ből, Franche-Comté-ból, s egyre újabb házakat
alapítottak. Amikor Rochefort-ban a hely már túl kicsinek bizonyult, az
alapítók megszerezték La Puye hajdani priorátusának épületét, hogy itt
alakítsák ki anyaházukat. Az átalakítás befejezését 1820. május 25-én
körmenettel ünnepelték. Ezt követően Fournet elhagyta plébániáját, s
teljesen kongregációja nővéreinek szentelte magát; szigorú, egyszerű és
mélyreható vallási oktatást nyújtott.
A korábbi priorátusban is nagyon
bonyolult volt kezdetben az elhelyezésük, és nagy gondot jelentett az
alapítónő számára. A következő években az új alapítás nővéreinek
nagyobb része Dél-Franciaországba, a Pireneusok vidékére települt át.
1826-ban és 1829-ben két újabb noviciátust rendeztek be.
Az új alapítások arra kényszerítették a főnöknőt, hogy állandóan úton
legyen, méghozzá nagyon nehéz körülmények között, amelyeket
életmódjának szigorúsága még csak súlyosbított.
Eközben egészsége
teljesen megrendült. Fournet abbé 1834-ben bekövetkezett halála is
súlyos csapást jelentett számára.
1838. augusztus 26-án halt meg. 1934-ben boldoggá, 1947. július 6-án
pedig szentté avatták.
Kommentáld!