Jeanne-Elisabeth-Marie-Lucie Bichier des Ages életrajza szorosan kapcsolódik lelkivezetőjének, Fournet Szent András-Hubertnek életéhez (lásd: 265. o.).

Johanna 1773. július 5-én született Les Ages várában, és a blanc-i Saint-Genitour plébániatemplomban keresztelték meg. Három fivérével együtt jámbor nevelést kapott; gyermekkoráról nem maradt fenn semmi említésre méltó. Tízéves korától két éven át egy intézetben kapott elemi kiképzést. Hazatérve anyjának segített a háztartásban; már ebben az időben nagyon bensőséges és izzó felebaráti szeretettől áthatott életet élt. 1792. január 11-én, a forradalom előestéjén elvesztette apját. Nagybátyja, egy moussaci kanonok könyvelésre és kereskedelmi ismeretekre tanította, hogy kezelhesse a családi vagyont. Legidősebb fivére kivándorolt, ő pedig anyjával együtt veszélyes helyzetbe került, s néhány hetes börtönt is el kellett viselniök. Ezt követően Châteauroux-ban időzött egy hosszú vagyonjogi per miatt, amelyet végül is megnyert, majd visszavonult De la Guimetičre várába. Minden alkalmat felhasznált, hogy részt vegyen a forradalmi esküt megtagadó papok szentmiséjén. Így 1798 januárjában egy éjszaka tizenkét kilométert gyalogolt, hogy meghallgathasson egy szentmisét, amelyet Marsyllis egy pajtájában Fournet Szent András-Hubert mondott. Ismerte szentségének hírét, és gyónni akart nála. Egy rendkívüli mélységű és a kegyelem működésének teljesen átadott lélek tárult fel Fournet abbé előtt, aki lelkivezetője és tanácsadója lett.

Amikor a vallásszabadság lassanként helyreállt, Fournet abbé bevonta tanítványát egy tervének megvalósításába: szegény gyermekek oktatását és betegek gondozását végző kongregáció alapításába. 1804-ben megkérte Johannát, hogy Béthines-ben nyisson iskolát. Mivel Johanna túl volt terhelve szegények látogatásával és beteg anyja ápolásával, két társnőt keresett segítőül. Miután anyja meghalt, nagyobb szabadsággal rendelkezett, s átadta magát a fenti tervek megvalósításának. Maillében tanácsot kért Fournet abbétól, majd Poitiers-be utazott, hogy ott bevezessék a szerzetesi életbe. 1806 júniusában gyóntatóatyja visszahívta. Öt társnőjével együtt először Guimetičre-ben telepedett le; mivel ez meglehetősen messze feküdt Maillétől, kibérelte Molante várát, és az 1806. év végén társnőivel együtt oda költözött. Itt nyerte el a kongregáció szervezett formáját, és felvette a Filles de la Croix (,,a kereszt lányai'') nevet. Későbbi nevük: Szent Andrásról nevezett keresztes nővérek. Fogadalmukat 1807 februárjában tették le a nővérek, és ettől kezdve hordták jellegzetes viseletüket.

Az alapítás azonban csak nagyon lassan gyarapodott, és nehezen szilárdult meg, úgyhogy az alapítók arra gondoltak, összeolvasztják egy már fennálló és meggyökeresedett kongregációval. Minden erre irányuló kísérlet sikertelen maradt, és az alapítónő arra a meggyőződésre jutott, hogy Isten önálló közösségnek akarja látni kongregációját. A nővéreknek el kellett viselniök a kezdeti évek sanyarúságát, mert sokszor még a legszükségesebbjük is hiányzott. Ebben a szegénységben és nyomorúságban Johanna anya olyan hitről és felebaráti szeretetről tett tanúságot, hogy nővérei és a szegények ,,a jó nővér'' melléknevet adományozták neki. Megnyitott egy kis iskolát, közössége oltalmába fogadott harminchárom árva gyermeket és néhány szegény embert. Az anyagi gondok mellé rettenetes belső kínok is járultak, és ezek ellen Fournet abbé orvosságként szigorú és igényes lelki vezetést alkalmazott. A helyzet lassanként érezhetően javulni kezdett. Új nővérek kérték felvételüket, és a szomszédságban különféle új alapításokat tudott létrehozni. 1811-ben a közösség huszonöt nővérből állt, és Johanna anya Maillé közelében akart letelepedni, hogy Fournet abbét megkímélje a fáradságos utazástól. Végül sikerült egy Rochefort nevű birtokon, közvetlenül a Saint-Phęle templom mellett megfelelő helyet találnia. Életfeltételeik kezdetben itt is szegényesek voltak. Fournet abbé Poitiers püspökét hasztalanul kérte kongregációja elismerésére. Csak 1816. október 13-án erősítették meg az általános vikáriusok a két alapító által együttesen szerkesztett alkotmányt, miután néhány csekély enyhítést végeztek rajta.

1817-ben Johanna anyát egy fájdalmas baleset következtében Párizsban meg kellett operálni, de ez sem hozta meg teljes gyógyulását. Abbaye- aux-Bois-ban barátságot kötött de Croisy márkinővel, és az ő befolyása lehetővé tette, hogy Párizs közelében is megalapíthasson egy új házat. Az Issyben megnyitott noviciátusból csakhamar számos új alapítás sarjadt. Amikor Johanna anya 1818 májusában visszatért Maillébe, egy megpróbáltatást kellett átélnie: egy bizonyos Anna nővér átmenetileg annyira megnyerte Fournet abbé különleges nagyrabecsülését, hogy főnöknővé tette. Bár Fournet abbé rövid időn belül belátta tévedését, mielőtt Anna nővért megfosztotta volna tisztségétől, Johannát próbára tette: nyolc napot Anna nővér vezetése alatt kellett töltenie.

A kongregáció most már egyre gyarapodott: novíciák érkeztek Burgundiából, Auvergne-ből, Franche-Comté-ból, s egyre újabb házakat alapítottak. Amikor Rochefort-ban a hely már túl kicsinek bizonyult, az alapítók megszerezték La Puye hajdani priorátusának épületét, hogy itt alakítsák ki anyaházukat. Az átalakítás befejezését 1820. május 25-én körmenettel ünnepelték. Ezt követően Fournet elhagyta plébániáját, s teljesen kongregációja nővéreinek szentelte magát; szigorú, egyszerű és mélyreható vallási oktatást nyújtott. A korábbi priorátusban is nagyon bonyolult volt kezdetben az elhelyezésük, és nagy gondot jelentett az alapítónő számára. A következő években az új alapítás nővéreinek nagyobb része Dél-Franciaországba, a Pireneusok vidékére települt át. 1826-ban és 1829-ben két újabb noviciátust rendeztek be.

Az új alapítások arra kényszerítették a főnöknőt, hogy állandóan úton legyen, méghozzá nagyon nehéz körülmények között, amelyeket életmódjának szigorúsága még csak súlyosbított. Eközben egészsége teljesen megrendült. Fournet abbé 1834-ben bekövetkezett halála is súlyos csapást jelentett számára.

1838. augusztus 26-án halt meg. 1934-ben boldoggá, 1947. július 6-án pedig szentté avatták.