A tökéletesség útján járó ember nem siet, nem türelmetlenkedik, nem elégedetlenkedik, de nem is lazsál ráérősen! Megy egyszerűen, kitartóan azon az úton, melyen őt Teremtő szent fölsége vezeti. Nagy Szent Teréz mindannyiunknak mondja: "nagyon fontos észben tartanunk, hogy az Úr nem vezet mindenkit egyazon úton s esetleg az olyan, aki saját nézete szerint nagyon alacsonyan jár, a legmagasabb úton van az Úr szemében."

A tökéletesség útjának kósza vándora bízik Mesterében és nyugodtan halad! Világosan tudatában van annak, hogy minden az ő Urának Istenének ajándéka, kegyelem, de azért úgy imádkozik és iparkodik, mintha minden rajta múlna! Gyermekkoromban sokat gombásztam, részben tudtam is, hogy melyik gomba hol szereti, mikor terem bőségesen, és ezért céltudatosan benéztem a bokrok alá, figyelmesen kerestem a kis mohás zöld tisztásokon az aranyló rókagombát, de mindig tudatában voltam annak is, hogy csakis az erdő ajándéka a bőséges gombaszüret! Annak, ki tudatosan a lelki élet útjára lép, ugyanígy tudnia kell, hogy lehet, hogy mindent megtett, a nagy mennyei sakkjátszmában minden bábuja a helyére tett és minden erőfeszítés ellenére látszólag mégse történik semmi! Ne csüggedjünk, legyünk nyugodtak, bízzunk Mesterünkben, mert minden egyes kitáruló ajtó Isten szuverén ajándéka! 

Egy dolog biztos, Isten mindenkit vezet! Azt el tudom képzelni, hogy én egy megíratlan üres levelet küldök csak úgy meggondolatlanul, vagy a zsebemből a véletlenül megnyomott telefon üres sms-t küld a barátaimnak, de azt nem hiszem, hogy Isten bármelyikünket céltalanul, feladat nélkül küldött volna a világba, vagy akár egyetlen pillanatra is megfeledkezne rólunk! Igazából a lelki élet útjára lépett ember ne mások életét nézve rója útját, hanem fürkéssze alázattal azt, mit Isten általa akar a világnak adni ajándékba! A testnek sok tagja van, s minden tagnak más a rendeltetése, de mindenik szerv pótolhatatlan, szükség van rá!

Merre induljak el? Hiszem, hogy egyfelől Isten a vágyainkon keresztül szólít meg, másfelől meg a külső körülmények is irányt, utat mutatnak számunkra! Teréz szívében égő vágyat ültetett az Isten, hogy egyre jobban bebarangolja lelke gazdag belső várkastélyát. Ez az ő hivatása, de ugyanakkor ahogyan könyvének első fejezetében ő maga elmondja, korának háborúi, gondjai ugyancsak nagyban hozzájárultak, hogy meghozza élete nagy döntéseit! Valószínű, hogy én nem lettem volna szerzetes, ha egy békés, nyugodt világba születek, de a XX-dik századnak a dereka, a kommunista rendszer minden szennye, hazugsága, a nagyszüleimet sújtó kollektivizálás, államosítás, apám politikai okok miatti meghurcolása, bebörtönzése, halála, mind- mind akár a lángra lobbant puskapor a golyó hüvelyében feszített és kilőtt a jó Isten karjai felé! Egyfelől vágyat ébreszt az Úr szívünkbe, másfelől égő tüzet gyújt talpunk alá, s így mi helyben nem maradhatunk, e két erő vonz, taszít, meghatározza utunkat!

Mária és Márta, az egyik sürög forog s e világnak gondjait apassza, a másik csendes békességben a jobbik részt válassza, vajon melyik kedvesebb Isten előtt, melyik tökéletesebb? Nem tudom, csak azt tudom, hogy mindkettő szívére hallgatva cselekszik, Isten akarata szerint végzi feladatát, s így szenté váltak. Sokszor nagyon vágyok a jó Istenhez bújni, elcsendesedni hosszú napokra békességben elmélkedni, de lehet, hogy magamat becsapva, csak kerülni akarom a mindennapok gondjait, bajait és igazából a maszatos, sokszor problémás gyermekek között felém forduló igaz Istent akarom elhagyni egy elképzelt, komfortos bálványért?! Saját magamnak sem tudok választ adni, csak azt tudom, hogy állapotbeli kötelezettségeim meghatározzák sajátos lelki utam irányát is! Ezért a magam ösvényén kitartva, a játszóterek Istenét keressem, ki gyermekké lett és pajkos vidámsággal kergetőzött pajtásaival Názáret poros útjain! Esténként elcsendesedek, imádkozom, elmélkedéseket írok, napközben játszva, kacagva, sírva gyermekeink kis szívében építem Isten országlását, és a többit nagy - nagy alázattal a Teremtőmre bízom!

Merre indulj el és hogyan, az imádság, az elmélkedés, a szemlélődés útján? Istenedet hol keresheted?? Tanács nincs, a te utadat nem ismeri senki, sem én, sem az angyalok! A tüzet rakó kohász számodra nem én vagyok, sem a kemény öntőforma, én csupán melletted a Teremtő kalapácsa alá kunkorodó, a végtelen szeretet tüzében izzó, hozzád hasonló ércdarab vagyok! Teréz szerint az élet egy sakkjátszma, a te legerősebb játékosod a szent alázat, indulj el, Istenbe vetett alázatos bizalmad a nagy királynak mattot adó királynőd! Add át magad Istenednek, mint ahogy a gyermek bizalommal szülei kezét fogva nekivág a sötétnek! Életed egy szakadatlan teremtés, minden mit teszel visszahat rád, magadat Isten kezébe adva mindennapi munkád által te magad szépülsz, épülsz! Mesterünk az öntőmunkás és a lángoló tűz mely izzásba hoz, szépen formálhatóvá tesz! A mindennapi munkád a csattogó kalapács és a sok - sok feladat az ülő, mely hideg vasával neked feszül! Lehet, hogy azt hiszed, hogy a munkáddal e világon te magad dolgozol, de tévedsz, hisz te vagy Mestered kezében az alkotás, az élő csoda! Bízzál, aki a jó munkát elkezdte, az jó végre is fogja vinni megkezdett alkotását! Nyugodt lehetsz, az ki az ajtódban áll és zörget, biztos, hogy rád nyit és belép végtelen szépségével az életedbe!!

Szeretettel,

Csaba t.

XVII. fejezet: Minden lélek alkalmas a szemlélôdésre

Arról beszél, hogy nem minden lélek alkalmas a szemlélôdésre; hogy egyesek csak hosszú idô múlva érik el, és hogy, ha valaki igazán alázatos, akkor nem fog elkívánkozni arról az útról, amelyen az Úr vezeti.

Azt hiszitek ugyebár, hogy most már végre-valahára az imádságról fogok beszélni, pedig még mindig elôre kell bocsátanom valamit és pedig egy nagyon fontos dolgot. Fontos azért, mert az alázatosság körébe vág. Már pedig az alázatosságra nagy szükség van ebben a házban, mert az imádságos életnek ez a legfontosabb erénygyakorlata. E tekintetben nagy hasznotokra lesz, ha sokat foglalkoztok azzal a kérdéssel és igyekeztek azt megérteni, hogy miképpen lehet az alázatosságot jól és sokszor gyakorolni. Amirôl pedig én most szólni akarok, egyik lényeges pontja ennek a kérdésnek, s nagyon szükséges mindenkinek, aki imádságos életet él.

Már most tehát, hogyan is gondolhatná az igazán alázatos ember, hogy ô van olyan jó, mint azok, akik feljutottak a szemlélôdés színvonalára? Hogy Isten odajuttathatja, az világos, mert hiszen Ô jó és irgalmas; de azért ha meg akarja fogadni a tanácsomat, üljön csak szépen az utolsó helyre, mert hiszen ezt ajánlotta nekünk az Úr s erre tanított saját példájával. Készüljön elô arra az esetre, ha Isten a szemlélôdés útján akarná ôt vezetni; de ha nem tenné, arra való az alázatosság, hogy szolgálja ki örömest az Úr szolgálóit; tekintse azt nagy boldogságnak és dicsérje érte az Urat. Mert hiszen megérdemelte volna, hogy a pokolban az ördögök szolgálója legyen, az Úr pedig idevezette.

Igen nagy okom van arra, hogy így beszéljek. Mert mint mondottam, nagyon fontos észben tartanunk, hogy az Úr nem vezet mindenkit egyazon úton s esetleg az olyan, aki saját nézete szerint nagyon alacsonyan jár, a legmagasabb úton van az Úr szemében. Habár tehát ebben a házban mindenki imádságos életet él, abból legkevésbé sem következik, hogy mindenki szemlélôdô. Ez lehetetlen volna s ez a gondolat szolgáljon vigasztalásul annak, aki nem volna az. A szemlélôdés Istennek rendkívüli ajándéka, amely az üdvösségre egyáltalán nem szükséges. Az Úr nem kívánja azt tôlünk. Ne féljen tehát attól, hogy tôle is bárki számon kérné s gondolja meg, hogy szemlélôdés nélkül is igen nagy tökéletességre viheti, feltéve, hogy ahhoz tartja magát, amit mondtam. Sôt még az sincs kizárva, hogy sokkal több érdeme lesz, mert a haladás több munkájába kerül. Az Úr ugyanis erôs léleknek tekinti, mint olyant vezeti s majd egyszerre adja meg neki odaát azt, amit idelent meg sem ízlelt. Azért ne is veszítse el a bátorságát és ne hagyja abba az elmélkedést. Tegye meg mindazt, amit a többiek tesznek és legyen türelemmel: olykor az Úr sokáig késik, de azután annál bôkezûbben fizet. Ô majd egyszerre kapja meg, amit a többiek az évek folyamán részletekben vettek föl. Én tizennégy esztendeig voltam úgy, hogy még elmélkedni sem tudtam soha, hacsak nem volt könyv a kezemben. Sokan lehetnek hasonló helyzetben; mások pedig talán még olvasva sem képesek elmélkedni. Csak szóval tudnak imádkozni, mert az jobban leköti a figyelmüket. Van olyan csélcsap képzeletû ember, hogy nem képes egyugyanazon dologra figyelni, hanem mindig máson jár az esze. S ez annyira megy, hogy ha összeszedi magát és erônek erejével Istenre gondol, ezernyi dôreség, aggodalom és kétség merül fel a lelkében.

Én ismertem egy öregasszonyt, aki nagyon szent életet élt -- adná Isten, hogy az enyém olyan volna, mint az övé -- aki sok önsanyargatást gyakorolt és igazán hû szolgálója volt Istennek s aki emellett évek hosszú során keresztül naponta óraszám fárasztotta magát ajakimával és elmélkedéssel és mindhiába. Csak nagyritkán sikerült valami kis szóbeli imádságra odafigyelnie. Sokan vannak így. De azért, ha alázatosak, akkor végeredményben nem járnak rosszabbul, mint azok, akiknek sok a szellemi gyönyörûségük. Ellenkezôleg, teljesen egyenlô részt kapnak velük. Sôt bizonyos tekintetben jobb helyzetben vannak, mert sohasem tudhatjuk, vajon ezek a szellemi örömök tényleg Istentôl valók-e, vagy pedig az ördög hamisítványai. Már pedig, ha nem Istentôl valók, akkor nagy veszedelemmel járnak, mert az ördög azt célozza velük, hogy az illetôben kevélységet keltsen. Ha ellenben Istentôl valók, akkor nincs ok a félelemre, mert mindig növelik az alázatosságot. Errôl különben részletesen írtam egy másik könyvemben.1

Azokat, akiknek nincs szellemi örömökben részük, maga ez a körülmény teszi alázatosakká s mivel azon hiszemben vannak, hogy ezt bûneikkel ôk maguk okozták, nagy gondot fordítanak arra, hogy elôbbre jussanak. Ha azt látják, hogy mások könnyeznek, mikor ôk nem tudnak sírni, máris arra gondolnak, hogy mennyire el vannak maradva Isten szolgálatában! Pedig talán éppen ôk vannak sokkal elôbbre, mert a könnyek -- bár magukban véve jók -- nem mindig erednek tökéletességbôl. Az alázatosság, az önmegtagadás, a lemondás és a többi erények sokkal több biztosítékot nyújtanak. Azért ne is féljetek; ne is legyen amiatt gondotok: oly szépen el fogtok jutni a tökéletességre, mint akár a nagy szemlélôdôk.

Szent Márta szent volt, habár sehol sincs róla feljegyezve, hogy szemlélôdô lett volna. Már pedig mit akartok többet annál, ha olyanok lehettek, mint ez a boldog nô, aki annyiszor fogadhatta Krisztus Urunkat a házában, megvendégelhette, kiszolgálhatta s egy asztalnál ehetett vele? Ha olyan lett volna, mint Mária Magdolna, s mindig áhítatba lett volna merülve: nem lett volna, aki enni adott volna ennek az isteni vendégnek. Már most képzeljétek el, hogy ez a kolostor Szent Mártának a háza s hogy abban mi mindenre van szükség. Akiket tehát az Úr a munkás élet útján vezet, ne haragudjanak azokra, akik mélyen el találnak merülni a szemlélôdésben, mert különben, ha hallgatagon is, az Úr venné az utóbbiakat védelmébe. Mivel azonban ezek a szemlélôdôk az Ô kegyelmébôl legtöbbször egészen megfeledkeznek önmagukról és mindenrôl, valakire pedig mégis csak szükség van, hogy az Úr számára megfôzze az ebédet: örüljenek, hogy Márta példájára kiszolgálhatják Ôt. Gondolják meg, hogy az igazán alázatos lélek mindig készségesen beéri azzal a szereppel, amire az Úr kiválasztotta s mindig méltatlannak tartja magát még arra is, hogy az Ô szolgájának neveztessék.

Mert ha a szemlélôdéssel, az elmélkedéssel, a szóbeli imával, a betegek gondozásával, a ház körüli munkával, a kiszolgálással, még a legalacsonyabb dolgokban is a mi vendégünket szolgáljuk ki, aki betér hozzánk, hogy velünk legyen, velünk egyék, velünk társalogjon: akkor ugyan mit törôdünk mi azzal, hogy ebben szolgálunk-e neki, vagy pedig abban.

Nem azt akarom mondani, hogy ne igyekezzetek eljutni a szemlélôdésre, hanem csak azt, hogy legyetek minden munkára kaphatók, mert nem áll módunkban az elôbbit választani. Azt az Úr tetszése szerint adja. De ha évek hosszú során át úgy tetszik neki, hogy meghagyjon benneteket foglalkozástokban: ugyan szép alázatosság volna részetekrôl, ha mást akarnátok választani. Bízzátok ezt a háziúrra, Ô bölcs és hatalmas; jól tudja Ô, hogy mi való nektek s hogy mi felel meg az Ô érdekeinek.

Legyetek arról meggyôzôdve, hogy ha megtettétek, ami tôletek telik és ha megszereztétek a szemlélôdés elôfeltételeit és pedig oly tökéletesen, amint azt kifejtettem s Ô mégsem adja meg azt nektek -- habár én azt hiszem, hogy ha egyszer igazán tökéletes lesz bennetek a lemondás és az alázatosság, Ô nem fogja ezt tôletek megtagadni -- akkor csak azért vonja meg tôletek ezt a vigasztalást, hogy majdan egyszerre adhassa meg nektek az egészet az égben. Azért teszi, mert -- mint másutt mondtam -- benneteket úgy vezet, amint erôs lelket illik vezetni. Keresztet hordat veletek, amint hordta azt Ô Szent Felsége is. S vajon micsoda szebb tanújelét adhatná barátságának, mint hogy azt adja nektek, amit Ô maga választott ki saját maga számára? Könnyen lehetséges, hogy a szemlélôdés útján nem tudnátok ennyi érdemet szerezni. Ô tudja, hogy miért tesz így, ne avatkozzunk az Ô dolgába. Nagy szerencse, hogy ebben nem enged nekünk szabad választást; mert tekintve, hogy a szemlélôdés kényelmesebbnek látszik, valamennyien nagy szemlélôdôk akarnánk lenni. Mekkora haszon az, ha nem keressük a magunk érdekét! Akkor veszteségtôl sem kell félnünk. Mert Isten sohasem engedi meg, hogy az igazán lemondó ember veszteséget szenvedjen, hacsak nem azért, hogy annál nagyobb legyen késôbb a nyeresége.

Lábjegyzet
1 Önéletrajzát érti.