Böjte Csaba ferences szerzetes a Ferenc pápa által meghirdetett rendkívüli szentévben „Az irgalmasság iskolája” címmel beszédsorozatot indított. A január 24-én Déván tartott elmélkedésében az irgalmasság testi cselekedeteinek negyedik állomásáról beszélt.

Tanuljuk meg a befogadást – buzdította a dévai gyerekeket és buzdítja a felvétel hallgatóit Csaba testvér. – Nemcsak az embereket, hanem Jézus tanítását is be kell fogadnunk: akik befogadják a tanítást, Isten gyermekei, az örök élet örökösei lesznek. 

Böjte Csaba figyelmeztetett: Jézus arra biztat, hogy merjük egymást befogadni. Az evangélium elbeszéli, hogy Jézus megy hazafelé, és ifjak kiabálnak utána. Hívja őket: Andrást, Fülöpöt és másokat, nézzék meg, hol lakik. Vele mennek, nála alszanak, bizonyára nála is vacsoráznak. Csaba testvér hétköznapi jelenetként mondja el, ahogyan Jézus befogadja a tanítványokat – ahogyan az ember vendégeket fogad a házába: talán borozgattak is, Mária készített egy tojásrántottát…

A befogadásnak sok szintje van – tanította Csaba testvér. – Szép dolog szóba állni valakivel: vidéken az emberek mindig szépen köszönnek egymásnak. Mesélt egy bácsiról, aki a hegyekben él, mindenkinek köszön, és feljelenti azt, aki nem köszön neki, hiszen – ahogyan ő gondolja – az biztos rossz ember. Rá tudok-e nézni szeretettel a másikra? – kérdezte a ferences szerzetes hallgatóitól.

Elmesélte, hogyan kezdődött a dévai Szent Ferenc Alapítvány tevékenysége, hogyan kezdett embereket befogadni. Gyulafehérváron 1982-ben egy vak koldussal találkozott: szakadt, piszkos cigány ember volt, két pici gyerekkel. Csaba testvér – aki akkor a teológián tanult – megkérdezte tőle, hogy van. Másnap elment meglátogatni őket. A férfi elmesélte, hogy gyerekkorában a nagyobb gyerekek borsot fújtak a szemébe, attól vakult meg. Később testvérével élt, aki fát lopott, ezért lecsukták, ő pedig ott maradt a két gyermekkel. A gyerekek nem voltak megkeresztelve, ezért szeminarista társaival együtt elkezdték felkészíteni őket a keresztségre, több más gyerekkel együtt. Minden kispapnak lett egy-egy keresztgyereke, neki egy Berta nevű, tizenkét éves kislány jutott. Tudta, hogy ezeknek az egyszerű embereknek nincs naptáruk, elment hát érte az ünnep napján, fekete reverendában, ahogyan akkoriban járt. Berta menyasszonynak öltözött, fátyolban, szép ruhában volt: belékarolt, együtt vonultak végig az utcákon. Abban a pillanatban, amikor beléptek a székesegyházba, felhangzott az orgona – az osztálytársai fetrengtek a nevetéstől. Később elmentek a gyerekekkel kirándulni, nem szakadt meg a kapcsolat. Csaba testvér elégedetten állapította meg, hogy azóta eltelt huszonöt év, és nagy öröm forrása ma is, hogy megnyitotta a szívét és otthonát mások előtt.

Jó dolog igent mondani az életre, jó befogadni – hangsúlyozta Böjte Csaba, és elmesélt néhány szép történetet a korábban befogadott gyerekekről, akik azóta szép, okos felnőttek lettek. Nemrég Érkörtvélyesre látogatott, ahonnan sok gyereket fogadtak be, így azokat a testvéreket is, akiknek az édesapjuk bányász volt, az édesanyjuk meghalt. Elment az egyik már felnőtt lányhoz, aki a kisfiával volt otthon: hatalmas örömmel fogadta, második apukájaként mutatta be a családjának.

A Varga testvéreket Nagyváradon fogadták be, haldokló édesanyjuk kérte az alapítvány munkatársait, hogy vegyék magukhoz gyermekeit. Miután igent mondtak a kérésére, az édesanya másnap meghalt: addig nem tudott meghalni, amíg gyermekei jövőjéről nem gondoskodott. Azóta a gyerekek elvégezték az iskolákat, felnőttek, az édesanya testvérénél laknak. Csaba testvér érkezésére összegyűlt a család, ő pedig megállapította: jó volt látni ezeket a fiúkat, akik kimagaslottak a rokonok közül. Nemcsak nevelést kaptak az alapítványnál, hanem fizikailag is szépen fejlődtek. Külön öröm volt, hogy a náluk töltött tizenkét év alatt nem szakították el azt a vékony szálat, ami a családhoz kötötte őket. Erdély földje, a falu nem szegényebb, hanem gazdagabb lett a befogadás által.

A 21. század elején Európa és népünk számára is az a legnagyobb kérdés, hogy tudunk-e befogadni, integrálni. Tudjuk-e befogadni a köztünk élő szegényeket, a menekülteket. Meg tudjuk-e szólítani őket, le tudunk-e ülni velük beszélgetni, hisszük-e, hogy a Jóisten őket is vezeti? Tudunk-e leülni beszélgetni a körülöttünk élő románokkal? – vetette fel az erdélyi ferences.

Böjte Csaba elmesélt egy történetet, ami nemrég esett meg vele: nem jöttek ki érte időben az állomásra, és amíg várakozott, meghívott egy kávéra egy koldust. Elbeszélgettek, meghallgatta a történetét. Ennek a találkozásnak a példája nyomán házi feladatot adott hallgatóinak a negyedik hétre: „Hívj meg valakit egy kávéra, teára, süteményre; olyan embert, aki különbözik tőled. Merd megszólítani, merd befogadni!” Arra buzdította a fiatalokat – akik szeretnek facebookozni, és részt vesznek különféle játékokban, gyerekkori képeket tesznek ki az oldalukra –, hogy küldjenek neki hasonló történeteket a befogadásról, akár fényképekkel is. Azzal búcsúzott a gyerekektől, hogy reméli, mindenki elvégzi ezt a házi feladatot.

 

Forrás, fotó és videó: Magnificat.ro

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír