Böjte Csaba Csillagösvénye Balatonfüredre ért Böjte Csaba és a Boldogasszony Iskolanővérek erdélyi missziójának Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkara Csillagösvény nevű missziós körútjának július 23-i állomása a balatonfüredi Krisztus király-templom volt, ahol Csaba testvér szentmisét mutatott be a gyermekkórus közreműködésével.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A július 19. és 26. között zajló missziós körúton idén is a „mozgó” énekes iskola szovátai központjának megépítésére gyűjtenek adományokat. Csaba testvér és a gyermekkórus idén járt már Zalakaroson, Keszthelyen, Hévízen, Sümegen; a július 23-i balatonfüredi szentmise és fellépés után Balatonalmádi, Szántódpuszta, Balatonboglár következik.

A Magyar Örökség díjas kórus tagjai a Boldogasszony Iskolanővérek „mozgó” énekes iskolájának tanítványai: szovátai gyerekek – köztük a Szent Ferenc Alapítvány otthonának lakói –, valamint Nyárádmente falvaiból érkeztek. Több nemzetközi kórusfesztivált megnyertek annak ellenére, hogy nincs olyan állandó helyük, ahol együtt próbálhatnának, kórustáborokat tarthatnának; a Jakubinyi György gyulafehérvári érsektől kapott területen jelenleg folyik az énekes iskola központjának építése. Az elmúlt két év missziós körútjain kapott nagylelkű adományoknak hála, már van tető az új kórusközpont fölött, és ősszel talán be is költözhetnek az épületbe.

Csaba testvér már a szentmise elején számon kérte a híveken a „házi feladatot”: az örvendezést az Úrban; kért mindenkit, gondolja át, mennyi öröm volt az életében az elmúlt évben. Elmondta: egyszer leültette a gyerekeket tollal, papírral a kezükben a tévé elé, és kérte, jegyzeteljék le az elhangzó örömteli dolgokat – üres papírokat adtak vissza…

A homíliában Csaba testvér feltette a kérdést: mit gondoljon ő, ha elmegy egy gyermekvédelmi intézménybe, és ott mindenki rosszkedvű? A Mennyei Atya ezt a világot évmilliárdok óta fényesíti, suvickolja számunkra, mi meg csak úgy beleszületünk – és folyton fanyalgunk. Nekünk vajon hogy szokott esni, ha ajándékot adunk, és a másik kicsinyli ajándékunkat, fanyalogva fogadja?

A mi Istenünk szól hozzánk – hangsúlyozta Böjte Csaba. – Még meg se születik, már szól a pásztoroknak, figyelmezteti őket, nehogy átaludják az eseményeket. Aztán csillaggal világít, nehogy valaki elmulassza a nagy eseményt… A mi Istenünk beszélő Isten: megszólít minket, szól hozzánk. Szent Benedeket is szólította, aki erre otthagyta Rómát, és életre hívott egy azóta is gyümölcsöző rendet. Szólította az Isten Szent Ferencet is, aki „mászkált” egyik háborúból a másik háborúba; kérte, gondolja át, kit is akar szolgálni. És biztos, hogy szólt Isten Márton Áronhoz is, aki megsebesült Doberdónál, majd később, mikor kiszabadult és hazatért, egész nyáron kaszált – aztán megszületett benne a döntés. És volt hite, ereje igent mondani Isten hívására. Hozzánk is szól az Isten – ha nem is látványosan, de szól!

Majd mesélt otthoni barátjáról és segítőtársáról, Erdély egyik legöregebb szerzeteséről, Antal atyáról, akinek egyik karácsony táján fölvetette, tartsanak Te Deumot. Mire az idős pap: „Minek? Ennyi idősen minek »tedeumoljak« én?” Aztán megvolt a szertartás, Antal atya ült a szobájában örömtelenül, egy képet nézegetett, és egyszer csak érezte, hogy kérdi tőle az Úr: „Te, Tóni, bízol te bennem?” Mire gondolkodóba esett, és rájött, hogy igen, bízik, és hirtelen meglátta, mennyi kincse is van – és nagy öröm támadt a szívében.

Mi is kopárnak látjuk sokszor a jövőt, de az Úr fényt ad a szívünkbe, és csodák kísérik életünk útját – biztatta a híveket Csaba testvér.

Nagy M. Vera nővér, a gyerekkórus egyik alapítója és vezetője is egyszer úgy érezte, szólítja az Úr: Erdélybe hívja, az ottani gyerekeket kell énekelni tanítania. Azóta ebből az erdélyi misszióból egy olyan énekkar született, amely „nagy szerényen mindenhonnan elhozza az első díjat – fogalmazott Böjte Csaba. – Már mondtam, hogy hagyják ezt abba, mert gyerekkoromban, mikor kártyáztunk, ha valaki túl sokat nyert, egy idő után nem hívtuk játszani…”

Beszélt arról is Csaba testvér, hogyan tanakodtak, hogyan is lehetne otthont teremteni ennek a sok tehetséges gyermeknek. Nem találtak rájuk szabott pályázatot, ezért úgy döntöttek, összeimádkozzák, összeprédikálják a költségeket – végül is így működik az egész Szent Ferenc Alapítvány. Most pedig már ott tart az építkezés, hogy ősszel talán beköltözhetnek, és remélhetőleg jövő nyáron már ők tudnak vendégeket hívni Szovátára.

Biztat minket is valamire Isten – gondolkodjunk, mi lehet az! – szólított fel Csaba testvér. Elmesélte egy asszony történetét, aki átmenetileg a gyermekotthonba költözött gyerekeivel együtt: a férjnek nagyon hiányzott a család, az öngyilkosságot fontolgatta, mégse tudott odaállni felesége elé, és elmondani neki, hogy hiányzol, sajnálom, gyertek haza. „Sokszor nehéz odamenni a másikhoz pár szál virággal… Inkább a kötél, a vonat – de nem megy oda bocsánatot kérni, visszahívni…” – mondta Csaba testvér, aki végül maga beszélt az asszonnyal, tolmácsolta neki férje érzéseit. Kiderült, a feleség ezekről az érzésekről semmit nem tudott, ebből semmit nem tapasztalt meg a közös élet során… Visszament a férjéhez, és békében élnek együtt azóta.

Mire indít Isten? Azt biztos nem akarja, hogy belesüllyedjek gondjaimba – biztatta ismét a jelenlévőket a ferences szerzetes. Majd elmesélte élete egyik legszebb élményét, amikor Budapesten járt, és az Országház mellett leült a szívének oly kedves József Attila szobránál, összeírta a gondjait, kérdéseit, vágyait – majd papírhajót készített belőle, és a Dunára tette. És látta később, tapasztalta, hogy Isten gondoskodott az akkor leírt kérdésekről.

Isten nem néz le minket, és mindig van valami megoldás – gondoljunk Mária Magdolnára, akinek először jelent meg a Feltámadott. Mert nem néz le minket az Isten, és a századik, az elveszett bárányt is ugyanúgy szereti.

A legszebb pillanat, mikor felhangzik szívünkben Isten szava – akkor merjél elindulni, dönteni! – folytatta Csaba testvér. – Az Úr nem csinál olyat, hogy behív az erdőbe, aztán jól otthagy… Hidd, hogy a legszebb vágyad, ami megfogalmazódik a szívedben, az Isten szava! – zárult a szentbeszéd.

A szentmise végeztével Lobmayer Judit, az iskolanővérek tartományfőnöknője szólt a jelenlévőkhöz. Elsősorban arra válaszolt, amit Böjte Csaba beszédében felvetett: Vajon mit szóltak az elöljárók, amikor Vera nővér előállt az erdélyi misszió gondolatával? Judit nővér elmondta, természetesen hiányzik nekik Vera nővér, de érezték, hogy el kell engedni, hogy ez „hivatás a hivatásban”. Elmondta, ahhoz hasonlatos ez, mint amikor gyerekünk bejelenti, hogy megnősül, férjhez megy, papi vagy szerzetesi hivatást választ; majd megosztotta az örömteli hírt, hogy egy újabb nővér érzi ezt a hivatást, és ősszel a szovátai misszióhoz csatlakozik.

Megköszönték a szervezőknek, Barna Tamásnak és feleségének a Csillagösvényért végzett elkötelezett munkájukat, valamint megköszönték Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita jelenlétét.

Búcsúzóul Böjte Csaba házi feladatot adott a híveknek: mindenkinek heti két viccet kell elmesélnie házastársának. Hogy példát adjon, rögtön el is mondott egy ferences viccet, melyben egy barát kordája (szerzetesi ruha kötélszerű öv része – a szerk.) beakad valamibe a templomban, ezért onnan irányítja tovább a szentmisét – mire egy kisgyerek odasúgja édesanyjának: „Anyám, meneküljünk, mert ha ez elszabadul, kő kövön nem marad!”

A szentmise után a kórus rövid, ám gyönyörű koncertet adott, melynek végén az Elindultam szép hazámból hangjaira vonultak ki a gyerekek a templomból; végül a templom előtt még sokáig együtt énekeltek a hívek és az énekesek a nyári estében.