– Láttuk a felvételeken a zarándokokkal együtt feljönni a nyeregbe, az esőben, a székelykapun át. Mit érzett, amikor látta, hogy a nem éppen ideális időjárási körülmények ellenére, a szakadó esőben több mint százezren fegyelmezetten, imádkozva jöttek fel a szentmisére?

– Egész nap a büszkeség érzése volt a szívemben. Egyfelől büszke voltam az Egyházamra és Ferenc pápára, hogy minden nehézség és gond ellenére eljön: tudom, hogy nagyon embert próbáló feladat Bukarestből elrepülni, Marosvásárhelyről elautózni Csíkszeredába, és itt misézni, aztán átrepülni Jászvásárba újabb találkozásokra, holott az előző és az utána való nap sem volt könnyű. Másfelől a büszkeség érzése volt bennem a népem miatt. Csíkszeredában nőttem fel, tudom, hogy ha egyszer elkezd így esni az eső, két-három hétig is tud ilyen vehemensen esni. Mondogattam a híveknek – bár nem nagy hittel –, hogy a nagymamám mindig azt mondta: „Ne búsulj, minden szombaton kisüt a nap, mert a Szűzanya kimossa a Kisjézus ingecskéjét, és annak vasárnapra meg kell száradnia.” Valóban így lett: Isten, aki megmosdatott, meg is szárított bennünket.

– Úgy érzem, elérzékenyült…

– Igen, én szeretek büszke lenni a népemre, az Egyházamra. A gyermekeimre is büszke voltam: ezer gyerekkel jöttünk el, akik sátorban aludtak Csíkszentsimonban, ott lehetett ennyi gyereket elszállásolni. Őket is veregette az eső, egyik-másik olyan sáros volt, hogy alig ismertem rá. Nyafogás nélkül végigcsinálták, és amit nagyon tisztelek bennünk, hogy utólag sem volt nyafi, Istennek legyen hála, bennük is öröm és büszkeség volt. Örvendtek. Logikus, hogy sokkal jobban örvendtek volna, ha kapnak egy-egy puszit Ferenc pápától, de az nem fért bele. Így szervezték, nem hiszem, hogy Ferenc pápán múlt, hogy ilyen felnőttesre sikeredett a látogatás. Sokszor a népünk is, de egész Európa meg az Egyház is olyan koravén lett; kezd kicsit olyan hisztis lenni, mint néhány vénleány…

– A szentmisén fent lehetett a gyerekekkel az oltárnál.

– Igen, két gyerekünkkel felmentünk, mert az egyházmegye javaslatára meg akartuk ajándékozni Ferenc pápát egy kenyérrel. Csíkszentdomonkoson is van házunk, ott sütöttük meg a kenyeret; a polgármester is segített, szépen becsomagoltuk és elvittük – jelképes, szép gesztus volt, hogy az árva gyerekek megosztják a kenyerüket Ferenc pápával. Mindig kérdezik lesajnálóan: Mi haszna, értelme volt az 1999-es bukaresti pápalátogatásnak? II. János Pál pápa húsz évvel ezelőtt járt Bukarestben, és most egész nyíltan kimondta Jakubinyi érsek, amin akkor csak hümmögtünk: hogy nem engedték át Erdélybe. A pápa akkor a román hatóságoktól kérte a kiengesztelődést, az ingatlanok visszaadását. Az erdélyi egyházmegyének akkor három ingatlant adtak vissza, az egyik a dévai kolostor volt. II. János Pál pápa kérésére kaptuk tehát vissza, és nemcsak a kolostort, hanem a működési engedélyt is megkaptuk a gyermekotthon beindítására. Ilyen értelemben ez az ezer gyermek János Pál pápa „gyermeke” is. A mindenkori pápa „gyermekei” is. Szépnek tartottam ezért, hogy elvigyem ezt az ezer gyereket, akik vittek neki egy kenyeret és egy Gyermek Jézus-szobrot. Nemcsak ajándékot adtunk, hanem egy kérést is megfogalmaztunk: azt szeretnénk, hogy június elseje, a nemzetközi gyermeknap legyen a Gyermek Jézus szép ünnepe. A Szentatyával személyesen nem találkozhattam, nem sok idő, energia volt rá, úgy láttam, hogy még a püspökökkel sem foghatott kezet, és én sem jutottam el hozzá.

– Miben látja Ferenc pápa homíliájának legfőbb üzenetét?

– Volt egy mondat, amit kétszer is elmondott: kérjük a Szűzanyát, hogy tanítson meg összevarrni a jövőt. Úgy érzem, hogy Trianonnal széttéptünk egy jövőt. Én is Trianon gyermeke vagyok, mindig úgy éltem meg, hogy akkor az őseink elváltak egymástól. Évszázadokig hitték, hogy a Kárpát-medencében lakó különféle nemzeteknek együtt könnyebb, mint külön-külön, akkor pedig úgy döntöttek, hogy mégiscsak jobb lesz külön, mint együtt. Mi, erdélyi magyarok és sokan mások is súlyos árat fizettünk ezért a válásért, de azt gondolom, ennek az árát mindenki megfizette, az erdélyi románok és szászok is; sok szomorúsággal, fájdalommal járt a Felvidéken és máshol is. Trianonra az lenne a válasz, ha ki mernénk mondani: a Kárpát-medencében nekünk együtt jobb, biztonságosabb, eredményesebb, mint külön. Ferenc pápa kétszer is elmondta ezt a mondatot, és éreztem is a hangjában az erőt. Igen, a jövőt össze kellene varrni!

– A magyar és a román sajtóban is inkább pozitív visszhangja volt a látogatásnak, de vannak negatív hangok is, melyek szerint például „Csíksomlyó elveszett”. Itt van egy ünnep, egy történelmi pillanat, és mindig vannak ilyen hangok.

– Azt gondolom, ezt is pozitívan kell felfognunk. Hosszú évtizedekig az embereknek sem lehetőségük, sem merszük nem volt kimondani, amit gondoltak. Istennek hála, most olyan pozitív, nyugodt világ van, hogy mindenki leírhatja, világgá kürtölheti, amit gondol. Az emberek mernek is, tudnak is, akarnak is beszélni – a sok gondolatban lesz pelyva is, de lesznek olyanok, amelyek a világunkat előrébb viszik. A „svédasztalon” sokféle lelki, szellemi, fizikai táplálék van: az asztalhoz ülőnek bölcsnek kell lennie ahhoz, hogy tudja, miből válasszon, mit fogyasszon. Nem gondolom, hogy az Egyháznak, az államnak vagy a Facebooknak cenzúráznia kellene – ennek a korszaknak, hála Istennek, vége van. De a felnőtt kereszténységhez hozzátartozik egyfajta kritikai érzék is: vagyok elég bölcs, hogy tudjak dönteni. Most is volt egy választás, ami engem reménnyel tölt el, mert Magyarországon is sok ember megfogalmazta a maga választási elképzeléseit, céljait, az emberek pedig elmentek és szavaztak. Talán európai szinten soha nem volt olyan választás, amelynek ilyen nagy volt a tétje, hogy ne folyjon vér, ne menjenek tankok a terekre… Európa népe kezd felnőni, megfogalmaz mindenféle elképzelést, és egy választás során tud dönteni, ki tudja választani azokat az értékeket, amelyek mentén le tudja élni az életét. Engem reménnyel tölt el, hogy egy ilyen fontos döntéskor Magyarországon, Romániában, Angliában, Franciaországban, Németországban, Ausztriában, mindenütt az emberek kifejezték akaratukat, és ezt a politikusok tiszteletben tartják. Mindenkit arra biztatok, hogy ne a rossz dolgokkal foglalkozzon, hanem merje alázattal, szeretettel megfogalmazni az értékes gondolatait, keresse a szövetségeseket maga mellé, és a világ biztosan jó irányba fog előremozdulni.

– Vajon mi kell ahhoz, hogy valóban előremozduljon a világ?

– Én nem az emberekben bízom, hanem Istenben. Olyan szépen mondja Jézus: „Atyám mindmáig munkálkodik, és én is munkálkodom.” Én ebbe a munkálkodó, gondviselő, világot tovább teremtő Istenben bízom, aki idáig elhozott bennünket, és biztosan vannak tervei, és tovább is visz majd minket. Én Márton Áron és Erdély sok vértanúja útján szeretnék továbbmenni az Egyházam iránti hűségben, és erre biztatok mindenkit. Hiszek egy kibontakozó jövőben, hiszem, hogy hiába vagyunk ennyifélék, ennyiféle indulattal itt a Kárpát-medencében, Isten országa mindenképpen előttünk van, nem mögöttünk.

– Ugyanakkor a mi dolgunk is összevarrni a jövőt…

– Most Gyimesbükkre utazom, az ezeréves határnál szeretnék bemutatni szentmiseáldozatot. Nagy ajándékként éltük meg azt is, hogy nemcsak Ferenc pápa jött Erdély földjére, a csíksomlyói szentmisére, hanem László királyunk ereklyéje is, amit magammal vihetek Gyimesbükkre. Mit lehet tőle megtanulni? Szent László Máriától megtanulta összevarrni a magyar jövőt. Szétesett volt akkor az ország, nemcsak nemzetiségi alapon, hanem sok más szempontból is: polgárháborúk dúltak; tizenvalahány püspökből három maradt életben, a többit megölték; templomokat, városokat égettek fel. Miért került öt nappal későbbre, augusztus 20-ára a nemzeti ünnep? Szent István augusztus 15-én halt meg, de Szent László azt mondta 15-én: tartsunk  ötnapos bűnbánati szent időt, mindenki menjen, és engesztelődjön ki ellenségével. Maga is elment, és megkereste Salamont, aki a trónjára tört, összeesküvést szervezett. Kiengesztelődött vele. Szent László békéje nyomán több mint negyven évig szépen épült, erősödött a Kárpát-medence. Szent Lászlónak ezt a lelkületét kérem ezen a szentmisén népem, nemzetem számára: merjünk mi magunk is a családjainkban, egyházközségeinkben kiengesztelődni. Együtt többek vagyunk, erősebbek vagyunk, mint külön-külön.

– Ferenc pápa a repülőúton azt mondta Erdélyről, hogy ilyen csodálatos tájat még soha nem látott…

– Amikor Szíriára, Irakra azt mondják, hogy termékeny félhold, mindig azt mondom, hogy ott az egész országban annyi zöldet nem láttam, mint amikor a Nagysomlyó hegyéről körbenézek, és minden ragyog. Erdély valóban tündérkert. Fontos, hogy ezt meg is őrizzük, és mi magunk is tudatában legyünk. Ha Ferenc pápa ezt mondta, biztosan így is gondolta, nem olyan ember, aki össze-vissza bókol. Adja az Isten, hogy mi magunk is szeressük, tiszteljük szülőföldünket és mindazokat, akik a szülőföldünkön élnek. Tegnap Kászonban miséztem, az ottani házainkban élő gyermekeinknek hirdettem vakációváró szent időt. Úzvölgyén jöttünk át a hegyen, láttunk őzeket, medvét is. Mondtam is a zarándokoknak, hogy tisztelnünk kell mindenkit, aki itt él, minden fűszálat, minden virágot, amivel Isten feldíszíti szülőföldünket, margarétával, harangvirággal… Székelyföld gyönyörű, mindenkit nagy szeretettel biztatok, jöjjön el nyáron erre a gyönyörű tájra!

Fotó: K. Nyeste Gabriella (első kép), MTI

Lejegyezte: Thullner Zsuzsanna

Kuzmányi istván/Magyar Kurír