Böjte Csaba mai születésnapjára szerettem volna valami igazán személyeset írni. Ami méltó egy olyan emberhez, aki ennyi mindenkit képes befogadni a szívébe. Ezért elkezdtem azokat az ismerőseimet faggatni, akik már személyesen is találkoztak Csaba testvérrel: meséljék el, ki ő, mi ő, milyen embernek látják, milyen emlékeket őriznek vele kapcsolatban. És miközben hallgattam a sokszor összecsengő benyomásokat, élményeket, nem tagadom, egyre nagyobb gombóc gyűlt a torkomban. Négy ember személyes élményei következnek Böjte Csabáról.  – Összegyűjtötte és lejegyezte: Fiala Borcsa.

-

Csak pár percet beszéltem mesélőimmel telefonon keresztül, de még így is átjött, hogy milyen fantasztikus kisugárzású ember lehet Böjte Csaba. Ki innen, ki onnan ismeri őt, egy dolog azonban abszolút közös volt az elbeszélésekben: a testvér rájuk való elementáris hatása. Négy nő, négy különböző emlék:

1. Ferenczi-Bónis Orsolya – aki számára olyan, mint a „Legyetek jók, ha tudtok"

„15 évvel ezelőtt találkoztam először Csaba testvérrel, akkor nem volt még annyira ismert, mint most. Egy díjátadó alkalmával olvastam a méltatását, és nagyon megragadott a személyisége. Teljesen olyan volt, mint a Legyetek jók, ha tudtokban Fülöp atya. Amikor munkahelyet váltottam, hívott, hogy menjek Dévára, mert szerette volna, ha egy anyaországi magyartanár oktatná a gyerekeket. Nagyon izgalmas egy év volt.

Ami csodálatra méltó Csaba testvérben, az az a képessége, ahogy megtalálja mindenkivel a hangot. Mindenkivel azonos szemmagasságban beszél, nem felülről vagy alulról.

Az alapítványi gyerekek szülei rendszerint nagyon nehéz körülmények között élnek. Vagy a hátterük vagy az anyagi helyzetük nagyon rossz, vagy valami komoly tragédia sújtotta őket. A gyerekek érdekében azonban mindenkivel tud beszélgetni, és képes minden körülmények között megőrizni a nyugalmát. Olyanokban is, amikor más már rég kétségbeesett volna.

Amikor ott jártam, akkor a dévai iskolán és óvodán kívül már Szászvárosban is működött egy iskola. Sok volt a gyerek, Csaba testvér azonban mindenkit személyesen, név szerint ismert. Pontosan tudta, ki kicsoda, hová valósi, ki a testvére. És az összes gyerek is úgy érezte, hogy Csaba testvér nekik olyan, mintha az apukájuk lenne. Ha hazajött egy-egy külföldi útjáról, a gyerekek rögtön rohantak, ugrottak a nyakába, vagy csak szaladtak megfogni a kezét. Hihetetlenül erős, személyes kapcsolata van az összes gyerekével.

Az azóta kialakított új helyeken a nevelők azokból a gyerekekből kerültek ki, akik régebben az ő alapítványához tartoztak. Van, akinek már saját gyerekei vannak, Csaba testvér rájuk úgy tekint, mintha az unokái lennének.

Hihetetlenül jó miséket tart, igazán magával ragadóan tud a gyerekekhez is szólni. Olyan témákat vet fel, hogy én felnőttként is úgy éreztem, rengeteget kaptam. Nagyon inspiráló.”

2. Vodnar Emese – akit egy válságból rángatott ki a szavaival

 „Egy teljesen reménytelen válsághelyzetben voltam, amikor meghallottam egy prédikációját. Nem is tudtam végighallgatni, mert úgy betalált. Azonnal a fejemhez kaptam, annyira illett az életemre a példázata. Később, amikor elolvastam a könyvét is, éreztem, hogy pontosan azt teszi, amit én is mindig szerettem volna csinálni. Úgyhogy azt kértem a szülinapomra a családomtól, hogy menjünk el egy gyerekotthonba, és látogassuk meg. Pont akkor jött Tusnádra, találkoztunk, beszélgettünk. Kiderült, mennyire egyet gondolunk egy csomó dologról.

Legkedvesebb emlékem az, hogy az ismeretségünk után engem választott fogorvosának. Nekem ez óriási megtiszteltetés volt. Ő pedig nagyon aranyos páciensnek is.

Hogy mit kívánok neki? Jó egészséget. Erre én is igyekszem figyelni, mert az alapítvány szempontjából is ez a legfontosabb. Ha ez megvan neki, akkor minden megvan.”

3. Felméri Erzsébet – akit megérintett a gyerekekkel való mély kapcsolata

„Nagyon közvetlen ember, a gyerekekkel pedig fantasztikusan bánik. Gyakran játszik, mókázik velük. Amikor egy önkéntes akció alkalmával épp Tusnádfürdőn járt, bejött, hogy köszöntsön bennünket. Ahogy belépett, az összes gyerek rohant hozzá, ő pedig mindegyiket név szerint ismerte. Az egyiket arról faggatta, hogy halad a románnal, a másikat az ügyes-bajos dolgairól. Szerintem nagyon szép, hogy nem csak az alapítvány ügyeit intézi, hanem ismeri az összes gyereket, aki odatartozik.

Születésnapi kívánságként küldöm neki a hálámat, sok köszönetet, és azt, hogy jó egészségben folytathassa a munkáját.”

4. Szám Katalin – akinek segített megérteni, milyen is lehet egy szent a valóságban

„Tíz évvel ezelőtt találkoztam vele egy rendezvényen, és már akkor meglepett, hogy az emberek milyen tisztelettel veszik körül. Mint egy XXI. századi szentet, úgy kezelik, láttam például, ahogy valaki megérintette a ruháját.

Katolikus vagyok, maga ez a szent dolog mindig is nagyon izgatott. A valóságban vajon hogy lehet megérteni, mitől szent valaki? Nekem ő segített, hogy ezt megértsem, mennyire emberinek kell a szenteket elképzelni.

Fantasztikus, milyen türelemmel, tisztelettel tud mindenkihez odafordulni. Egyszer egy kifejezetten forgalmas utcán sétáltam vele, és ahogy ment a barna ruhájában, akárki megszólította, mindenkinél megállt. De nem afféle leereszkedő, kicsit maníros „szent ember gesztussal", hanem teljesen természetesen. Ez nagyon megmaradt bennem. Hogy így kellene odafordulni mindenkihez, aki a segítségünket kéri.

Egyszer elmesélte, hogy amikor a szovátai házuk leégett, akkor ott állt az üszkös romok között, és végiggondolta, hogy érdemes-e az egészet újrakezdeni. Hogy mi értelme van az egésznek, ha ilyen gyöngék vagyunk? Akkor saját bevallása szerint megérezte, hogy most ott ólálkodik körülötte a gonosz. Felmarkolt egy halom parazsat, és addig szorította, és kérte Jézus segítségét, amíg azt nem érezte, hogy elkotródott a kísértés. Ahogy ezt elmesélte, abban annyira ott volt ez a mindennapos küzdelem, amit mindannyian átélünk.

Amikor valami nem sikerül, és azon áll vagy bukik a dolog, hogy vajon megtaláljuk-e azt a pontot, hogy segítségért forduljunk valakihez.

Nekem ez nagyon sok erőt adott.

Nehéz olyan valakinek jót kívánni, aki ennyire tisztában van az élet értelmével és a saját feladatával. De tőle hallottam azt is, hogy a bölcs olyan örömök után nyújtja mindig a kezét, amiket az Isten felkínál neki.

Úgyhogy én azt kívánom, hogy sok ilyen örömöt kínáljon neki még az Isten.”

Fiala Borcsa