Boldog Alberto Marvelli (1918–1946)

Alberto Marvelli 1918. március 21-én született Ferrarában, hét gyermek közül ő volt a második. Amikor családjuk Riminibe költözött, járni kezdett a szalézi oratóriumba. Mindig szolgálatkész hitoktató és szervező lett, a szaléziak jobb keze. Példaképeinek Savio Domonkost és Pier Giorgio Frassatit tekintette.

Belépett az Actio Catholica oratóriumi csoportjába, amelynek nem sokkal később vezetője lett a plébánián. Az Actio Catholica egyházmegyei alelnöke lett Riminiben. Bolognában mérnöknek tanult, aktív tagja lett az Olasz Katolikus Egyetemisták Szövetségének. 1942 júniusában diplomázott és a torinói Fiat-gyárban kezdett dolgozni. Katonai szolgálatát Triesztben teljesítette, és sok társát sikerült az Oltáriszentséghez vonzania.

A második világháború alatt apostolként segített a kitelepítetteknek, és igazi támasz volt a szegények számára. A szövetségesekhez való csatlakozás után kinevezték Riminiben a községtanács tagjának az elszállásolásokkal és újjáépítésekkel foglalkozó irodába, és a polgári műszaki szolgálat vezető mérnöke lett. „A szegények jöjjenek először, a többiek tudnak várni” – mondogatta.

Elfogadta, hogy részt vegyen a választáson a Keresztény Demokraták listáján. Mindenki szorgalmas keresztény embernek ismerte, aki egyáltalán nem pártoskodó senki irányába, olyannyira, hogy egyik kommunista ellenfele így nyilatkozott: „Az én pártom akár veszíthet is. A lényeg, hogy Marvelli mérnök úr legyen a polgármester.”

Máriához való ragaszkodása és az Oltáriszentség alkották életének alappilléreit: „Micsoda új világ nyílt meg előttem Jézust szemlélve az Oltáriszentségben – írja naplójában. – Akárhányszor szentáldozáshoz járulok, akárhányszor Jézus belép hozzám istenségében és emberségében, kapcsolatba kerülve a lelkemmel, szent elhatározások születnek bennem. Egy láng, amely éget és emészt, de nagyon boldoggá tesz!”

1946. október 5-én halt meg, elütötte egy katonai teherautó. Jó keresztény és becsületes állampolgár volt, aki az egyházban és a társadalomban is szalézi szívvel tevékenykedett, ahogyan Don Bosco szerette volna. Magáévá tette a mottót: „Vagy felfelé haladva élni, vagy meghalni.”

2004. szeptember 5-én II. János Pál pápa avatta boldoggá.