Pier Giorgo Frassati 1901-ben született Torinóban, jómódú családban. Édesapja a La Stampa című újság alapítója és tulajdonosa volt. Bár a családi közeg hideg és szigorú volt, Pier Giorgo már fiatalon a szegények felé fordult. Tíz éves lehetett, amikor először találkozott az emberi nyomorúsággal és a szegénységgel. A megdöbbentő élmény nyomán elhatározta, hogy harcolni fog ellene: összetörte perselyét, hogy a benne lévő filléreket újévi ajándékként odaadhassa a szegényeknek.

Frassati odaadóan tevékenykedett szociális megmozdulásokban, jótékonysági szervezetekben, imádságban és a közösségben. Részt vett a katolikus ifjúsági életben és diákcsoportokban mint az Imádság Apostoli Küldetése, a Katolikus Akció és tagja volt a domonkos harmadrendnek. Gyakran mondta: „A jótékonykodás nem elég, társadalmi reformra van szükség.” Segített megalapítani egy újságot, amelynek Momento volt a neve, s amelynek alapelvei XII. Leó pápa Rerum Novarum című enciklikáján alapultak. 1918-ban csatlakozott a Páli Szent Vince-társulathoz és sok időt töltött a szegények szolgálatával.

Pier Giorgióban a tiszta szívűek öröme ragyogott: folyton bolondozott, szünet nélkül új és új tréfákat eszelt ki. Csoportot szervezett, melynek neve merőben szokatlan, de nagyon jellemző volt: „Gyanús Fickók Társasága”. Fő tevékenységük abból állt, hogy diáktréfákat eszeltek ki, s mindezt az apostolkodás jegyében tették. Varázslatának titka a vidámságban rejlett.

1990. május 20-án II. János Pál pápa avatta boldoggá a következő szavakkal:

„Az igaz, hogy a modern és tevékeny fiatalember, Pier Giorgo Frassati életében első pillantásra nincsen semmi rendkívüli. De talán éppen ebben rejlik életszentségének eredetisége, talán éppen ezért találjuk vonzónak. Érdemes ezen elgondolkodnunk. A hit és a mindennapi események harmonikusan összeillettek benne, úgy annyira, hogy az evangélium szelleméhez való ragaszkodása a szegények és a szükséget szenvedők iránti szeretetteljes figyelem formájában öltött testet személyében. A szépség és a művészetek iránti érzéke, a sport és a hegyek rajongó szeretete nem zavarta meg Istennel való állandó kapcsolatát. Földi életét a következőképpen lehetne jellemezni: személyiségével teljesen elmerült az Isten titkában, elköteleződött a felebarát állandó szolgálatára. Keresztényi világi hivatását a különböző közösségi és politikai elkötelezettségek révén élte meg egy forrongó, közömbös, vagy még rosszabb esetben az egyházzal szembeforduló társadalomban… élete mutatja, mennyire boldog az, aki Krisztus lelkületével, a nyolc boldogság szellemében él. Csak a nyolc boldogság embere tud békét és szeretetet adni másoknak… Tanúságot tesz arról, hogy az életszentség mindenki számára elérhető, és csak a szeretet forradalma képes felszítani az emberek szívét, a jobb jövő reménységét.”

Forrás: Wikipédia