Hivatalos emléknapja: május 11.

Salkaházi (eredeti nevén: Schalkház) Sára 1899. május 11-én született Kassán, iskoláit is itt végezte, egészen a tanítónői oklevél megszerzéséig. A trianoni béke után (mivel megtagadta a csehszlovák kormány által követelt hűségesküt) elhagyta a pedagógusi pályát, könyvkötészetet tanult, majd könyvkötősegédként dolgozott. Hamarosan bekapcsolódott az irodalmi életbe, 1919-től kezdve jelentek meg a kisebbségi lét nehézségeit tárgyaló, hűségre buzdító írásai a kassai újságokban, majd a Prágai Magyar Hírlapban. 1926-tól szerkesztette a szlovenszkói Keresztény Szociális Párt lapját (A NÉP), és a Katholikus Nő-t. Ebben az évben jelent meg első elbeszélő műve, a Fekete furulya.

1929-ben belépett a Szociális Testvérek Társaságába. Sokirányú munkát végzett a Társaság küldetésének megfelelően: megszervezte a kisebbségben élő magyar nők szervezetét, a „Szlovenszkói Katolikus Nőszövetséget”, előadásokat, kurzusokat tartott leányoknak, asszonyoknak, és karitász munkát végzett. Hitvallása volt: „Egy szociális testvér fáklya. Bevilágítani az utat az embereknek, amelyen az Úristenhez juthatunk. Égnem kell!” Kevés szabad idejében folyamatosan írt különböző lapokban. Krisztus-legendái halála után jelentek meg Ének és sóhaj címen.

1940 pünkösdjén tette le örökfogadalmát, jelszava: „Alleluja! Ecce ego, mitte me!” („Íme, itt vagyok, engem küldj!”)
A bécsi döntés után Kárpátalján végzett szociális munkát. 1941-től a Katolikus Dolgozó Leányok és Nők Szövetségének (DNL) központi vezetőjeként tevékenykedett. A háborúba sodródó és a nemzetiszocialista elvek szabad áramlásának kitett országban nemcsak hirdette a krisztusi elveket, de 1943-ban – engedéllyel – felajánlotta életét arra az esetre, ha „egyházüldözés, a Társaság és a testvérek üldöztetése következne be”.

A német megszállás után a Szociális Testvérek házai megteltek menekültekkel, a nővérek hamis papírokkal bújtattak mintegy ezer, zsidó származásuk miatt üldözött embert. A Sára testvér irányítása alatt álló Bokréta utcai házban is sokan leltek menedékre. 1944. december 27-én a nyilasok körülvették az épületet, elhurcoltak több személyt, akikről azt gyanították, hogy zsidók, és velük együtt Sára testvért és Bernovits Vilma hitoktatónőt. A Szabadság híd pesti hídfőjénél mindannyiukat a Dunába lőtték.   

Sára testvér vértanúsága kezdettől nyilvánvaló volt: többen látták elhurcolását és volt szemtanúja halálának is: „Mielőtt a Duna-parton a sortűz eldördült volna, egy alacsony termetű, rövid fekete hajú nő valamilyen megmagyarázhatatlan nyugalommal kivégzői felé fordult, majd letérdelt, és égre emelt tekintettel nagy keresztet vetett magára.” A rend ezután hozta nyilvánosságra életfelajánlását.

A Szociális Testvérek 1946-tól elkezdték összegyűjteni a vértanúsággal kapcsolatos adatokat, ezek az akták azonban a szerzetesek elhurcolását és házaik államosítását követően megsemmisültek. Az adatgyűjtést és a vértanúságról való általános közvélekedést bizonyítja a Szalézi Kiadó által 1947-ben kiadott, Palágyi Natália szociális testvér által Sára testvérről készített összefoglaló írás, amelyben az imameghallgatások közlését is kérték.

A szenttéavatási eljárás 1997-ban indult el, a tíz évvel későbbi budapesti boldoggáavatási ünnepség jelentőségét emelte, hogy 1083 óta nem volt ilyen esemény Magyarországon.

Olvass tovább: http://www.mindszentyalapitvany.hu/szentte-avatas/magyar-boldogok/boldog-salkahazi-sara/