„Mondom nektek: Ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába.” (Mt 5,20)

Az egyházi év elején, a karácsonyt követő időben Jézus nyilvános működésének kezdeteiről hallunk. Megkeresztelkedése, a kánai menyegző, a tanítványok meghívása és a boldogmondások után az új törvényről olvasunk, s megismerjük Jézusnak a törvénnyel kapcsolatos magatartását.

Jézus Isten Fiaként legitim módon tekint magára az új törvényhozóként, s keményen bírálja a farizeusok és az írástudók helytelen felfogását és magatartását a törvények megtartására vonatkozóan. A korabeli zsidóság alapvető jelentőséget tulajdonított a törvények megtartásának, és Jézus sem mond ellent ennek. Ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy szív nélkül a szabályok üressé, lelketlenné válnak.

Hiszen a tanítás ismerete és megvalósítása nem ugyanaz. Az első lépés, hogy ismerjem azt, aki a parancsokat adja. A törvény az Istennel való szövetségre utal, ezért életre vezet és őrzi a hűséget. Igazzá és szabaddá tesz, s általa tartozunk valahová. Következő lépésként ezért fontos a parancsok megismerése, ami szükséges az embertársaimmal való kapcsolatokhoz, az adott közösség életében való részesedéshez. Azonban nem állhatunk meg itt, a szabályok megtanulása önmagában nem elég. A gyakorlatban, a mindennapi életben kell alkalmazni azokat, ami bölcsességet kíván: „Nem e világnak és pusztulásra ítélt fejedelmeinek bölcsességét, hanem Isten titokzatos, elrejtett bölcsességét, amelyet Isten öröktől fogva a mi megdicsőülésünkre rendelt.” (1Kor 2,6–7).

Pál apostol szavai jól kifejezik azt a magatartást, amellyel az Istent szerető ember a törvényre tekint. Ő nem csupán előírásokat lát, amelyeket be kell tartani. S nem azért tartja be azokat, hogy ne kapjon büntetést. Azért tartja meg a tanítást, mert szereti Istent. Tudja, hogy az Atya nem saját önkénye miatt adta az emberek számára előírt törvényt, hanem gondoskodása és bölcsessége szerint. Nem azért, hogy korlátozza őket, hanem éppen azért, hogy megértesse velük a szabadság lényegét.

Jézus nem enyhíteni akar a törvény szigorán. Legalábbis nem úgy, ahogyan azt várnánk tőle. Sőt, első hallásra túl radikálisnak tűnhetnek a szavai, hiszen már a kisebbnek titulált vétséget is ítéletre méltónak mondja. Azaz kiemeli azokat a cselekedeteket, amelyeket a törvény nem tekint büntethetőnek. Teszi ezt azért, mert tudja, hogy ezek ugyanúgy tönkretehetik az emberi kapcsolatokat, s törvényes ítélet nélkül is ölhetnek.

Jézus nem megszüntetni akarja a törvényt, hanem beteljesíteni. Értelmet akar adni a szabályoknak, mégpedig a szeretet logikáját igyekszik feltárni. Isten szereti az embert, s Szentlelke által megadja neki a kegyelmet, hogy viszontszeresse őt. Ha az ember képes igent mondani erre a meghívásra, akkor a szeretet törvénye is megszületik a szívében. Megszületik benne a bölcsesség, mellyel alkalmazni tudja ezt a mindennapokban, s ha meg is botlik, alapvető vágyai átformálódnak benne. Így egyre inkább képessé válik arra, hogy a nehezebb utat válassza, s lemondjon önző vágyairól. Egy idő után meglátja Isten törvényében a szeretet jelét, s ezzel a lelkülettel fordul mások felé is. Már nemcsak saját érdekét tartja szem előtt, hanem végső soron a másik üdvösségét is.

Megérteni a szeretet törvényét és a törvény szeretetét – nem könnyű út. Jézus azonban ebben is mellettünk áll. Akarja, hogy ne szabályok gyűjteményeként, külső korlátként tekintsünk a törvényre, amelynek lényege ekként valóban értelmezhetetlen, hanem az életre vezető szónak, az Istennel való szövetség jelének lássuk azt. Akarja, hogy az új törvény belülről irányítsa azokat, akik befogadják őt, mert a belülről fakadó törvény a szeretetre épül, ezért képes együttműködni Isten országának építésében.

Udvardy György/Magyar Kurír