Írta: Lapos Zoltán

 

Október 10.

Mons. Koller Gyula atya rovata

Ferenc nagyon előkelő spanyol család gyermekeként született 1510-ben. Apja herceg, anyja a király unokája. Tízéves korától, anyja halála után, nagybácsija, a zaragózai érsek udvarában nevelkedett. Tizennyolc évesen V. Károly király udvarába került, aki csakhamar a barátságába fogadta.

1529-ben házasságot kötött Eleonóra Castro udvarhölggyel és tizenöt éves házasságuk alatt nyolc gyermekük született. Amikor Izabella császárné 1539 nyarán váratlanul meghalt, Ferencnek kellett a koporsót Toledóból Granadába kísérnie és a temetés előtt neki kellett a felnyitott koporsóban azonosítani a holttestet. A világszép Izabella kétnapos halotti arca annyira megdöbbentette, hogy elhatározta: szakít nagyúri életével. Apja halála után még átvette Gandia hercegségét és Katalónia alkirályának hivatalát. De amikor 1546 tavaszán elveszítette hitvesét, merész lépésre határozta el magát: felvételét kérte a Jézus Társasága tagjai közé. A főnemesi jelöltet Szent Ignác 1546. október 9-én felvette rendjébe, de – ahogy mondta ‒ ,,mindezt egyelőre titokban tartjuk mert ilyen hatalmas csattanást nem bír el a világ füle.” A hercegnek először gondoskodnia kellett valamennyi gyermekéről és emellett teológiát kellett tanulnia. Ő pedig tanulta a teológiát, és leplezetlenül támogatta a jezsuitákat. Életmódjában akkora szigorúságot tanúsított, hogy a rend generálisa többször mértékre intette.

1550-ben a jubileumi év kedvező alkalmat kínált arra, hogy Ferenc feltűnés nélkül Rómába utazzék. Elutazása előtt közölte titkát családja tagjaival: legidősebb fia átvette a hercegség kormányzását, s a többi gyermekről is gondoskodás történt. Rómában ünnepélyes kihallgatása alkalmával III. Gyula pápa örömmel fogadta a hírt. Ferenc V. Károly császárnak is tudomására hozta elhatározását, és kérte beleegyezését. Amikor 1551 februárjában megjött a császár beleegyező írása, nyilvánosan is megvallhatta, hogy hova tartozik; és hogy elsőszülöttje javára lemondott minden főnemesi kiváltságáról. Néhány nappal ezután pappá szentelték. Ennek az eseménynek a híre messze túlszárnyalta Spanyolország határait, és a jezsuita rend vonzóerejét jelentősen megnövelte.

Amikor a jezsuita rend tagjait egyházi méltóságokra javasolták, Szent Ignác, féltve  fiatal rendjét, mindent megtett, hogy az ilyenféle tervek ne valósuljanak meg. Borgia Ferenc személyére – annak ellenére, hogy ő inkább vonzódott a zárt élethez és a magányossághoz ‒ , azonban szükség volt, hogy összeköttetései által néhány dolgot a rend számára el tudjon intézni. Ezért 1554-ben Ignác kinevezte az Ibériai-félsziget összes jezsuita-alapításainak általános felügyelőjévé. Ekkor, akik eddig Ferenc lépését csodálták, most irigységből ellenségei lettek, feddhetetleségét kétségbe vonták, és a spanyol királynál sem látták már szívesen. A támadások előlFerenc gyorsan Portugáliába távozott. Onnan 1561-ben Rómába ment s teljes elrejtettségben kezdett élni. Ámde Rómában úgy tisztelték, mint ,,aki egykor herceg volt, most pedig szent”. A jezsuiták generálisának halála után a rend második általános gyűlésén a harminckilencből harmincegy szavazattal őt választották meg generálisnak. Generálisként a pogány missziók mellett különleges gondot fordított az Alpoktól északra fekvő országokra is.

1570 nyarán Szent V. Pius pápa kísérőül rendelte legátusa mellé, akivel együtt a török elleni szövetséget kellett kiépítenie. Ferenc betegsége ellenére is vállalta, mert „bízott az engedelmesség erejében.” Ahol csak Spanyolországban és Portugáliában megjelent, tolongott a nép, mert a ,,szent herceget” látni és hallani akarta. Ez út után Róma utasítására még a francia udvart is meg kellett látogatnia. A téli utazás még súlyosabbá tette a beteg egészségi állapotát. Csak szeptemberben folytathatta útját.

Szeptember 28-án halálos betegen érkezett vissza Rómába. Szeptember 30-áról október 1-ére virradó éjszaka meghalt. Halála után száz évvel, 1671-ben avatták szentté. A szent testét, amelyet eredetileg Rómában, az új Gesů templomban temettek el, már 1617- ben átszállították Madridba, a jezsuiták templomába. Földi maradványai áldozatul estek a kolostor 1931. évi ostromának.

*

Azt szokták mondani: a szegény emberből nehezen lesz szent, mert sok gondja és munkája miatt nincs ideje imádkozni, templomba járni. Könnyű a gazdag embenek szentté lennie, mert van ideje a lelkével foglalkozni. Nem egészen így van! Láthatjuk Borgia Ferenc életéből, hogy néha a gazdagság és előkelőség több nehézséggel jár a szentség útján, mint a szegénység. A közmondásnak van igaza: sok gondot okoz a kincs, akár van, akár nincs. Ha valaki igazán szent akar lenni, ahhoz szükséges, hogy az ember egész életét rááldozza,   mindenben Istenre hagyatkozzék s kegyelmével együttműködjék. Ezt, ha igazán akarod, Te is megteheted!

 Az egykor parancsoláshoz szokott Borgia Szent Ferenc, jezsuitaként különösen  engedelmességével tűnt ki. Fiúi odaadással engedelmeskedett Ignácnak, a rendalapítónak. De mindenben kiszolgálta rendtársait is. Ez az engedelmessség különösen akkor volt csodálnivaló, amikor nagybetegen ellentmondás nélkül elfogadta a pápa, V. Piusz küldetését.  Ezt írta lányának: „Ha koromra és betegségemre tekintek nem is bízhatok az utazás céljának elérésében. Bízom mégis az engedelmesség erejében.” Gondolkozzunk csak el: az engedelmesség ereje nem tenné-e szebbé, jobbá akár családi, akár közösségi életünket?!

*

„Bízom az engedelmesség erejében!” (Borgia Szent Ferenc)

Írta: Lapos Zoltán