hitvilág  

2013.04.04. | 19:24 Csaba testvér: Az örök élet zarándoka vagy!

Mindannyian zarándokok vagyunk, úton a semmiből a végtelen felé. Megszülettél, elindulsz kis szertelen hegyi patak erejével, szaladsz, de ugyanakkor mindenre kíváncsian rácsodálkozol. A megismerés korszakában kihúzol minden fiókot, olvasol és barátokra találsz, kik között nem csak azt tapasztalod meg, hogy milyen édes és gyönyörűséges a testvérek egysége, hanem azt is, hogy egymásba torkolló életerőtökkel közösen mint a nagy vizek, hajókat hordozhattok, lisztet őrlő malmokat forgathattok.

ott megállsz, csodálkozz rá bátran Isten szép ajándékaira, hisz jóságból adta, nyugodtan használd a sok szép csillogó csecsebecsét, minden hasznos kis lim-lomot, ami a tied. Lassan felcseperedsz, az érett felnőtt kor rád köszön! Otthont kell építened, Jézus is megtette Názáretben. A kedvesed hozzád bújik és egymással duruzsolva, pajkosan suttogva egy új nyelvet teremtetek, kettőtök szerelmének nyelvét, mely kevés szóval egy új világ kapuit tárja eléd. Őszinte önátadásotok gyümölcse a gyermek, aki megszületik, Teremtőd saját képére és hasonlatosságára formál, alakít benneteket, az életadásban. Telnek a napok, te látszólag helyben vagy és mégis haladsz, szépen bontakozol, növekszel szeretetben, jóságban, bölcsességben. Minden nap új csodát hoz, az élet mely belőled fakadt talpra áll, elindul és botladozó nyelvvel kimondja nevedet, és az ahogy csilingelve nevet, egy új világ kapuját tárja fel előtted. Jó dolog fáradtan a mindennapi kenyeret előteremteni szeretteidnek, verejtékes munkával, nyugodt, biztonságos otthont adni gyermekeidnek.

Mindez drága ajándék, s te magad is lassan ajándékká válsz, boldogságod mint életadó forrás öntözi kertedet! Az idő halad, te úgy kezded érezni, hogy még ennél is van tovább! Lelked mélyén érzed, hogy az ajtó már nem mögötted, hanem előtted feszül s lefogja szárnyalásodat, magad sem érted, de tovább lépésre vágysz!! Ahogy a szép tavasz magától fordul forró nyárba, hogy elhozza zamatos gyümölcseit melyeknek ha szép sorjában lejár a szezonja, szinte jól esik a hűvös ősz, mely rozsdás pírral ugyanabban a világban egy egészen új világot teremt, te is vágysz továbblépésre. A végtelenre vágysz, és nincs ebben semmi rossz, végül is úton vagy, az örök élet zarándoka vagy! A zarándok az, ki útra kel, mert hiszi hogy van tovább, hogy lehet több, szebb, értékesebb mindaz mit mostanig elért és birtokol.


A zarándokot, hogy célra tartson, hogy tudatosan beledobja magát a hosszú út porába, s a fárasztó út poron túli csodák fürkészője legyen, két erő mozgatja. E két erő nélkül létünk helybe topogna, és a tunya semmittevés rozsdája szétmarná életünk. Egyfelől a zarándok érez sejtjeiben egy csillapíthatatlan szomjúságot, egy olthatatlan vágyat melyet otthon, saját kis világában már nem tud oltani, mely talpra állítja, meleg, biztonságos fészke elhagyására készteti őt, megállíthatatlanul űzi a vándorút nehézségein keresztül. Ha ez a tiszta éhség nem volna elég, ha a kiválasztott léleknek vágyai nem bontanák ki a zarándok zászlaját a tovább vezető út felé, az Úr ki maga is szeretne találkozni a kegyelmei befogadására érett gyermekével, ki szeretné ajándékaival csendes intimitásában meglepni fiát, tüzet gyújt a talpunk alá. Egyszerre csak mindaz ami van és ahogyan van, fájni kezd! Magad sem érted, hogy sok kapcsolatod mely eddig békét adott, buta, vég nélküli torzsalkodásokba torkollik, és kis lakod, mely otthonod volt, a béke szigete, egyszer csak fojtogató veremmé változik melyben levegőt sem kapsz, szorít, éget, szavad sincs, csak egyszerűen érzed, neked menned kell tovább.

Testvérem ne ijedj meg, nem te rontottad el kapcsolataidat szeretteiddel, és nem is buta, gőgös éned nőtte ki otthonod, egyszerűen a végtelenre szomjas lelked megérett arra, hogy egy újabb csúcsra lépj. Teremtőd hív, meg szeretne lepni a végtelen távlatok tanításával, jóságában Önmagából egy újabb szeletet osztana meg veled. Isten magának teremtett és azt akarja, hogy egy újabb lépéssel közelebb kerülj hozzá. Végtelen az idő, és rád egy újabb születés vár! Ne félj, szelíden búcsúzz el szüleidtől, vagy jósággal biztasd családodat, hogy tartsanak veled, lépjetek bizalommal a 12 éves kis Jézussal zarándokútra kelő szentcsalád nyomába, együtt is mehettek. Szeretteidnek nincs mitől féljenek, édesanyád a születésed által még inkább birtokol, bár kiszakadtál belőle, de a karjai közé jöttél e világra. Neked sincs miért szoronganod, az ki a létedet adja, az gondoskodó Istened és neked rosszat nem akar.

Hogy mi vár rád az úton? Nem tudom! Mindenki a maga útját járja!! A megvilágosodás nem egyszer hasadó hajnal, hanem meredek hegygerinc. Ahogy haladsz, újabb és újabb hegyvonulatok tárják fel mesés szépségüket, végtelen az út, mivel célod maga a Végtelen. Bátran bandukolj te kósza, mert Istened bebarangolni úgy sem tudod, ezért is van örök életed. Az egyik utamon egy útszéli öreg akácfát láttam, hatalmas tövisekkel, göcsörtös ágakkal. Én a zarándok, néztem a kopár fát és megértettem, hogy nem láncfűrészek tépő fogaitól szakad fel az ágakban a nektárt rejtő virág, hanem a jó meleg tavaszi napfénytől, mely a gyökerekből a szirmot hordozó nedvet az ég felé csalja. Leültem a fa alá, és szó nélkül hallgattam az öreg kérges prédikációját. Éreztem, hogy a fa vágyva vágyik virágba borulni, akácmézzel minden kis méhecskét szépen megvendégelni, a maga gyümölcse alatt roskadásig meghajolni, de bölcsen vár, mert a kora tavaszi fagyok dermesztő félelmében nem akarja elpocsékolni életerejét. Meghajoltam alázattal a bölcs fa előtt, mert ezen az úton ő volt a mesterem.

Továbbindultam, jártak a lábaim és én már nem erőből, szófogadásból akartam Isten parancsait megtartani, hanem mert minden porcikámmal tudtam, hogy jó dolog jónak lenni, áldott, tavaszi napfényként a tövises fát helyzetbe hozni, segíteni virágba borulni, legszebb álmát megvalósítani. A gyermekek és testvéreim között ezután már mi más lehetnék, mint virágot fakasztó áldott tavaszi napfény, szelíd, meleg eső, a társaimat hófehér virágba borító szeretet és jóság.

Ki lép zarándokútra? Mindenki, ki alázattal többre vágyik, ki hiszi, hogy az Ura ki oly sok csodát adott, az képes magát újból és újból felülmúlni. Nincs miért szoronganod, Mestered úgy ad, hogy semmit nem vesz el, jósággal, figyelmesen vezet a megvilágosodás útján, Ő benned és körülötted is építkezik. Hidd el, nem elveszi az Úr azt kit szeret, csak egy magasabb szintre emelve, gazdagon megajándékozza. Indulj el, sok csodát látott szemed bátran újabb csodákra vesd, ha hited van, a hosszú út porába vesző lépted bár e föld síkján halad, mégis egy egészen más dimenzióba vezet. Nem kell féltsenek, családod nem elveszít, hanem megtisztulva, lelki kincsektől roskadozva Istened biztos kézzel hazavezet, mert Ő a téglákat nem szétdobálja, hanem bölcs szeretettel építkezik, belőled, belőletek álmodott Ő egy csodás emberkatedrálist.

Nyugodtan pihend ki otthon az út fáradalmait, Istened ki szeret, türelmes, nyugodt, aztán ha az idő érett, új kalandra hív, bízzál benne zarándok, mert a téged vezető Lélek erős, és ha te bele kapaszkodsz, égbe emelnek karjai.

Kisebb testvéri szeretettel, Csaba t.