Motorral vágunk neki, két másik motoros pár társaságában. Repülni szeretnénk. Végtelen szárnyalásban megélni az út mind a tizenhárom óráját. Mert ennyire van Csíksomlyó. Azt gondolná az ember, itt fekszik a szomszédban, elvégre a történelmi Magyarország része volt, de nem. Igazi zarándoklat Európa egyik leghíresebb kegyhelyéhez eljutni. Székelyföld kapujában azonban megtorpanunk. A motorokról leszállva hosszan bámuljuk az alkonyi párába burkolózott Keleti- Kárpátokat. Fenséges látvány! Feleszmélve úgy döntünk, megvacsorázunk a közeli Gerendás vendéglőben. Motoros ismerőseink, Terdik György és felesége, Marika, valamint Sallai Ferenc és Judit véleménye szerint itt főzik Erdély legfinomabb pacallevesét. Ecetes pritaminpaprikával, csomborral készítik, majd tejföllel bőségesen megpakolva fogyasztják. Mit mondhatnék? Soha nem ettem még ilyen jót. Székelyföldön mintha minden, a gasztrokultúrától az épített környezeten át a természetig, és maguk az emberek is egy picivel közelebb állnának a lélekhez. E szemet és gyomrot kényeztető óra rányomja bélyegét egész barangolásunkra.

Motoron suhanva e vidéken, olyan érzésem támad, mintha a Teremtő jókedvében egy terepasztalra rakosgatta volna a hegyeket, fákat, tehénkéket, házakat. Különösen, amikor a székelykapuk megjelennek! Akadnak köztük kétszáz esztendősek is, és mindegyiket gazdag népi faragás díszíti. Korondon leparkolunk az egyik előtt. Nagybetűkkel rávésve: „Isten segedelmével állította Ilyés Vészti Mihály és felesége, Rozália, 1998-ban.” Tudni kell, hogy az első korondi kerámiákat a házigazda nagyapja, Ilyés Vészti Mihály fazekasmester készítette. Az udvaron asztalok, rajtuk a híres kékmadaras korsók, tulipános kulacsok és rózsás tányérok. Hej, ha nem motorral jöttünk volna…! Belesünk a műhelybe is, ahol a még kiégetetlen agyagedények sorakoznak. Egyszer csak elénk perdül Rózsika, a háziasszony, apró, ősz kontya körül porcukorfelhő. A felénk kínált tálon gőzölögnek a frissen kisült lekváros bukták: „Már vártalak!” Kiderül, hogy motoros barátaink régi ismerőseik. Szívélyesen megvendégelnek, s a székely emberekre jellemző közvetlenséggel azonnal beszámolnak a nagy eseményről: múlt héten férjhez ment a lányuk! Világra szóló lakodalmat csaptak, kerek négy napig tartott a dínomdánom, négyszáznyolcvan vendég evett-ivott rogyásig. Rózsika büszkén mutogatja az esküvői fényképeket. Egyiken ő maga ropja, szemlátomást nagy élvezettel. „Es meg táncoltam volna – árulja el ízes székely nyelven –, de édesanyám egy hónapja ment el, szégyenlettem…”

Indulnunk kell, mert Marikáék Székelyudvarhelyen már biztosan azt hiszik, elvesztünk. Az ő panziójukban, a Lagunában fogunk megszállni. A kapu hívogatóan tárva, Sanyi bácsi mosolyogva fut elénk: „Csakhogy megérkeztünk!” Ezzel nagyon egyet tudok érteni, tapogatva sajgó hátsómat. Ahogy leteszem a fejem, már alszom is. Ez egész itt tartózkodásunkra igaz, a jó levegőtől meg a sok benyomástól estére „erőst elpilledünk”.

Pünkösdre virradva nagy kaland vár ránk: az 50 kilométernyire eső Csíksomlyói búcsúra indulunk. Az út máris teli zarándokokkal. Ki autóval, ki motorral, ki csak úgy, a két lábán igyekszik a csíksomlyói csodatévő szűzanya kebelére. Jönnek a világ minden tájáról, Magyarországról, Ausztriából, Lengyelországból, de legfőképpen Erdélyből. A csíksomlyói pünkösdi búcsúra, amit immár 451. éve tartanak annak emlékére, hogy 1567-ben a csíki és gyergyói katolikusság elhárította szülőföldjéről az erőszakos unitárius hittérítés veszélyét, Székelyföld minden magyar nyelvű települése odaözönlik. Nyalka legényeket látok lóháton, az idősek és gyerekek szekéren döcögnek, a fiatalok többsége pedig gyalogosan, a templomi zászlók alá gyülekezve teszik meg a távot. Elöl a zászlóvivők, utána a csengettyűsök, mert a csengők ritmusára könnyebb együtt énekelni, lépkedni. De amin a leginkább elámulok: a legények, leányok mind népviseletben! A fi úk, mondhatom, remekül mutatnak a combjukhoz tapadó székelyharisnyában, de a lányok sem panaszkodhatnak piros-fekete ringó rokolyáikban. A Székelyudvarhelyi kereszt alját csak a Csíksomlyói Szűz Mária-templomhoz közeledve érjük be, mert ők már tegnap délután elindultak otthonról. Tízórára szeretnének a templomhoz érni, akkor indulnak el a főpapok a csíksomlyói nyeregbe.