Marcel Nguyễn Tân Văn redemptorista szerzetes testvér a huszadik század első felében élt Vietnámban. A fiatalember sok szenvedésen ment keresztül, azonban valaki mindig a segítségére sietett. Így vált Marcel „a szeretet apostolává”.

Marcel Nguyễn Tân Văn 1928-ban született egy észak-vietnámi faluban. A települést főként katolikusok lakták; Marcel édesanyja nemcsak mélyen hívő volt, hanem elég jól ismerte is a katolikus tanítást. Ahogyan fia növekedett, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Marcel is örökölte tőle a hit szeretetét. A kisfiú elmondta édesanyjának, hogy szent szeretne lenni, az édesanya pedig eltökélte, mindent megtanít Marcelnak, amit csak tud a hitről. 

Marcel először a rózsafüzért szerette meg. Egyre jobban ragaszkodott a Szűzanyához is, Jézus iránt érzett szeretete pedig arra ösztönözte, hogy mihamarabb elsőáldozó legyen. Édesanyja engedélyt szerzett a helyi lelkipásztortól, hogy fia megkezdhesse az elsőáldozásra való felkészülést. Marcel alig múlt el hatéves, mikor először vehette magához az Oltáriszentséget.

A fiú nemcsak szent szeretett volna lenni: elhívást érzett a papságra is, lelkipásztora és édesanyja ezért a közeli Huu Bang plébániájára küldte, ahol Joseph Nha plébános külön foglalkozott a papnak készülő fiúkkal. Az plébániai iskola sajátossága volt, hogy a fiatalabbakat az idősebb növendékek tanították.

Marcel nagy lelkesedéssel kezdte meg új életét – papnak tanulhat, mi lehet ennél csodálatosabb? Jó tanuló volt, szorgalmas, kötelességtudó, társaival pedig igyekezett kedves és nagylelkű lenni. A plébános gyakran őt állította példaként a növendékek elé, ami bosszantotta és féltékennyé tette a többi fiút, akik bántani kezdték Marcelt.

A főkolompos Vinh volt, egy idősebb növendék. Vinh többször megverte Marcelt, elvette ételét, rózsafüzérét, és még számtalan más gonoszsággal keserítette meg társa életét. A csapások ellen Marcel máshogy nem tudott védekezni, hazaszökött.

A fiú azonban otthon sem talált békét: szülőfaluját tájfun rombolta le, szegénységbe taszítva családját. Bátyja megvakult, kétségbeesett édesapjuk pedig az ivásban és a szerencsejátékban próbált menedéket lelni. A család Marcel ellen fordult: húga annak tulajdonította a csapások sorozatát, hogy a fiú elhagyta a plébániát. 

A család ellenszenvét látva Marcel elhagyta a szülői házat, egy ideig az utcán élt és kéregetett. Csak azután fogadták vissza a szülői házba, hogy Joseph Nha felkereste a szülőket, és igazolta Marcel ártatlanságát. Miután a fiú hazatért, édesanyja rávette, hogy folytassa felkészülését a papságra. A fiatalember visszatért a plébániára, ahol növendéktársaival együtt imaláncot alapítottak, hogy így együtt küzdjenek az ott tapasztalt széthúzás ellen.

Marcel élete 1942-ben fordulóponthoz érkezett. Egy barátja segítségével folytathatta tanulmányait Lang-Son előkészítő szemináriumában; azonban az intézményt fél évvel később, a háború miatt bezárták. A Quang Uyen-i Kis Szent Teréz-plébánián tanulhatott tovább, melyet ebben az időben domonkos misszionáriusok vezettek.

Egy napon Marcel könyvekkel teli íróasztalához ült, és arra kérte Istent, segítsen neki kiválasztani a legmegfelelőbb olvasmányt. Behunyta szemét, és találomra kihúzott egy könyvet a kupac alól, Lisieux-i Szent Terézönéletrajzát, az Egy lélek történetét. Még sosem hallott a szentről, de ez az élmény megváltoztatta életét; teljesen átjárta az az egyszerűség, ahogyan Szent Teréz Jézust szerette.

Lisieux-i Szent Teréz nemcsak írásain keresztül hatott Marcel életére, több alkalommal meg is jelent neki. Tanítója és állandó társa lett, a jelenések alkalmával „kis testvéremnek” szólította. Elmondta neki, hogy soha nem fogják pappá szentelni, viszont a „szeretet apostola” lesz, akikre nagy szükségük van a misszionárius lelkipásztoroknak. Neki kell a „papság szívének” lennie.

1944 nyarán Marcel belépett a redemptorista rendbe. Vietnám 1954-es kettészakadását követően az ország északi része kommunista uralom alá került. Az ott élő keresztények tömegesen menekültek délre, Marcel testvér azonban arra kérte elöljáróit, hogy északon maradhasson. Egy évvel később letartóztatták, és tizenöt év kényszermunkára ítélték. A büntetés nagy részét azonban börtönben töltötte, ahol fogolytársainak lelki megerősítést nyújtott. Fogságban hunyt el 1959. július 10-én, mindössze 31 évesen. 

Kétségtelen, hogy „nagy testvére”, Teréz már tárt karokkal várt rá. Boldoggáavatási eljárása 1997-ben indult.

Forrás és fotó: Aleteia.com

Magyar Kurír
(bzs)