Damaszkuszi Szent János
egyházatya, egyháztanító
Születése
645 körül Damaszkusz
Halála
749/754. december 4. (104–109 évesen) Mar Saba-kolostor Jeruzsálem közelében
Tisztelete
Tisztelik	Ortodox kereszténység  Római katolikus egyház Keleti katolikus egyházak  Evangélikus kereszténység Anglikán Közösség
Ünnepnapja	április 4.
Irodalmi munkássága
Fő művei	A megismerés forrása Barlám és Jozafát
A Wikimédia Commons tartalmaz Damaszkuszi Szent János témájú médiaállományokat.

Mar Saba-kolostor 1900 körül

Damaszkénosz], latinul: Iohannes Damascenus, ékesszólónak gr. Χρυσορρόας [Khrüszorróász], la. Chrysorrhoas is nevezték), (Damaszkusz, 645[1] körül – Mar Saba-kolostor, 749/754. december 4.) szír keresztény teológus, szerzetes, a katolikus egyház utolsó egyházatyája, XIII. Leó pápa 1890-ben az egyháztanítók sorába emelte.

VII. János jeruzsálemi pátriárka írta meg életét a 10. században egy arab nyelvű változat alapján. Előkelő szír keresztény családból származott. Születésekor Szíria már muszlim fennhatóság alá tartozott. I. Muávija kalifa Damaszkuszt tette meg fővárosnak. János édesapja, Szargun ibn Manszúr a kalifa kincstárnoka, nagyapja pedig Hérakleiosz bizánci császár adóbeszedője volt. János Muávija fiának, a későbbi I. Jazíd kalifának volt játszótársa. Két kultúrában nőtt fel, arabul is megtanult, mert hivatalnok pályára szánta családja. 23 éves volt, amikor apja egy hadifogolyra, Kozmászra bízta tanítását, s akinek visszaadta szabadságát. A szicíliai görög származású tudós szerzetes oktatta zenére, asztronómiára, teológiára, bevezette a metafizikába, és megismertette vele Arisztotelész logikáját is. János tanulmányozta Diophantosz Arithmeticáját és Eukleidész geometriáját is. Édesapja halála után magas rangú hivatalnok lett. Abd al-Malik kalifa uralkodása alatt egyre erősödött a keresztényellenesség, ezért János elhagyta Damaszkuszt, és fogadott testvérével, Kozmásszal 700 körül bevonult a Jeruzsálemhez közel fekvő Mar Saba-kolostorba. V. János jeruzsálemi pátriárka szentelte pappá. Ott is halt meg a század közepe táján.

Szent János számos teológiai műve foglalkozik a dogmatikával és az apologetikával. Írt hagiográfiai műveket, prédikációkat és himnuszokat, melyeket a keleti keresztény egyházak kolostoraiban mai is énekelnek a liturgiában. A mennybevétel doktorának is nevezik Mária mennybevételének szentelt írásai miatt. Leghíresebb műve A megismerés forrása. Az első rész a Dialektika az ókorifilozófiával foglalkozik. A második részben, a Tévtanokban száz eretnek irányzatot mutat be.

Az itteni utolsó fejezetben, a százegyedikben szól az iszlámról. E fejezet abban különböző, hogy a többi rendszerint pár mondatban vagy rövid fejezetben szól a különféle tévtanokról, míg e fejezet, Az ishmaeliták tévelygései több oldalon át tárgyalja az iszlámot, mint keresztényellenes, eretnek mozgalmat. Damaszkuszi Szt. János az iszlám részletes ismerője volt, élete nagy részét muszlimok közt élvén le. Az ishmaeliták tévelygései az elsők közti keresztény vitairat a muszlimok ellen, nagyban befolyásolta a latinkeresztény hozzáállást az iszlámhoz az elkövetkező évszázadokban. Az iszlám alapítóját, Mohamedet többek között hamis prófétának és Antikrisztusnak nevezi.

A harmadik rész Az igazi hit ismertetése (Ekdosis). Három beszédet írt a szentképek védelmében, amikor III. Leó pápa rendeletben tiltotta meg az ikonok tiszteletét. Külön írásokban ítélte el a nesztorianizmust, a manicheizmust és a jakobita kereszténységet. Az oktoékhoszt, a nyolc hangnemű liturgiás könyvet és a Barlám és Jozafát görög változatát Damaszkuszi Szent Jánosnak tulajdonítják.

• Ióannész Damaszkénosz: Első védőbeszéd a szentképek mellett, ellenzőik ellen (ford. Kárpáty Csilla) IN: Az égi és a földi szépről – Források a későantik és a középkori esztétika történetéhez (közreadja Redl Károly), Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1988, ISBN 963-281-843-1, 191–192. o.
• Ióannész Damaszkénosz: Harmadik beszéd a szentképek mellett, ellenzőik ellen (ford. Kárpáty Csilla) IN: Az égi és a földi szépről, 192–199. o.