„Ne
kételkedjetek, hogy nagy ajándékot kaptatok Istentől, amikor erre a
szent hivatásra meghívott, hogy a gyermekeket tanítsátok, nekik az
evangéliumot hirdessétek… Lássák hát minden ténykedésetekben a
gondjaitokra bízott gyermekek, hogy Isten szolgái vagytok…” – írja a
mindenéről lemondó, szentéletű pap, az Iskolatestvérek rendjének
megalapítója.
Gazdag nemesi sokgyermekes család elsőszülöttjeként jött a világra a
franciaországi Reimsben 1651. április 30-án. Korán elhalt szüleitől
alapos keresztény nevelést kapott, így korán, 11 évesen döntött a papi
hivatás mellett is. Fölvéve a tonzúrát 1667-ben a székesegyházi
káptalan kanonokja lett, 1678-ban pappá szentelték, s két évvel később
teológiai doktorátust is szerzett.
Felfelé ívelő pályáján az
isteni Gondviselés váratlanul egy tüzes lelkű kanonokhoz vezette, akit
harmincöt éves korára már fölőrölt a szegények szolgálata, és halálos
ágyán Jánosra bízta egy árvaház és egy leányiskola gondját, amelyet
nővérek vezettek. János elfogadta a feladatot, és a szegények
gyermekeinek döbbenetes testi és lelki nyomorúsága láttán ismerte fel
igazi hivatását. 1679 márciusában unokahúgával már iskolát alapított
számukra. Egy ismerős paptársa figyelmeztette, hogy a szegényiskolák
csak úgy maradnak meg, ha kizárólag Isten gondviselésére vannak bízva.
Ehhez azonban le kell mondania minden személyes vagyonáról, illetve
egyházi javadalmáról. Jánosnak volt bátorsága e lépéshez is. Lemondott
hát jól jövedelmező kanonoki székéről, s rövidesen a mintegy 40.000
frankot kitevő teljes örökségét szétosztotta a város szegényeinek.
Ezzel egyenlővé vált iskolája szegény tanítóival, és egészen a szegény
fiatalok nevelésének szentelte magát. Sokirányú nevelő munkájára
határtalan Isten-szeretete képesítette. 1684 májusában első tizenkét
társa letette az ideiglenes fogadalmat, s ezzel megalapították a
Keresztény Iskolatestvérek Kongregációját, azzal a céllal, hogy tagjai
népiskolákat szervezzenek.
János ügyelt rá, hogy a társaság laikus
jellege megmaradjon, induló rendje számára szabályokat fogalmazott. Egy
évvel később Reimsben megalapította a világ első tanítóképző intézetét
a világi falusi tanítók képzésére. Majd Párizsba hívták, hogy
megmentsen a pusztulástól egy elhanyagolt plébániai szegényiskolát. Az
akkori szokás szerint minden gyermek egyetlen tanteremben ült, s a
tanítók egyenként foglalkoztak velük, mialatt a többieket magukra
hagyták. János tudásuk alapján több terembe osztotta szét a tanulókat.
Az egyedi foglalkozás helyébe a közös oktatás lépett. Meghatározott
tantervet és órarendet vezetett be, csökkentette a kézimunkát,
szaporította a tantárgyakat, és hangsúlyt adott a hitoktatásnak.
Szorgalmazta a latin tanítás helyett a tanulók anyanyelvének
kiművelését, ahogy a szeretetteljes iskolai légkör kialakítását is. Az
egymást követő plébánosok azonban alig támogatták, sőt, még áskálódtak
is ellene. Mindezeket tetézte fellépő súlyos betegsége, illetve
iskolatestvérei megfogyatkozása.
A nehézségek ellenére azonban De la
Salle János és társai komoly elhivatottsággal szolgálták az ifjúság
nevelését. 1694. június 6-án az első tagok letették örökfogadalmukat, s
János átvette az intézmény vezetését. 1699-ben Reimsben létrehozta az
első vasárnapi inasiskolát is. A tanítók számára kézikönyvet írt,
amelyben hangsúlyozta, hogy rendjének elsődleges hivatása az ingyenes
népoktatás. Az iskolatestvéreknek örökül hagyta az „Éljen Jézus a
szívünkben!” jelszót. Iskoláiban szigorú fegyelmet kívánt. Fontos
fegyelmező és önnevelő szerepet tulajdonított a csendnek. Ő maga sokszor
az egész éjszakát imádságban töltötte. Ebből merített erőt a
továbblépéshez.
1706-ban még csak egyetlen kicsiny iskolája volt a
testvéreknek Párizsban, 1711-ig azonban 17 iskolát sikerült
alapítaniuk vidéken, és Rómában is egyet. Ezek irányítása azonban nem
kis gonddal járt. Egy roueni alapítás végül lehetővé tette, hogy
megvegye Saint-Yon kastélyát, ahol állandó jellegű noviciátust
rendezhetett be. Sok rágalom és ármánykodás után 1715-től ez lett
állandó lakóhelye. Ekkor már teljesen lelkivezetői feladatokra
korlátozta tevékenységét.
Rendfőnöki hivatalát azonban csak 1717-ben
tudta letenni. 1719. április 7-én, nagypénteken halt meg. Intézményét a
Szentszék 1725-ben hagyta jóvá. A laikus szerzetes kongregáció
tagjainak száma 1989-ben 8832 testvér volt 1202 intézményben.
Alapítójukat XIII. Leó pápa 1900-ban avatta szentté, XII. Piusz pápa
pedig az iskolák és a keresztény nevelés–oktatás védőszentjévé
nyilvánította. Kérjük hát közbenjárását, hogy korunk tanárai is teljes
szívvel neveljék az ifjúságot az emberség és a kereszténység
törvényeire.
Összeállította: Riskó Mariann
„Ne
kételkedjetek, hogy nagy ajándékot kaptatok Istentől, amikor erre a
szent hivatásra meghívott, hogy a gyermekeket tanítsátok, nekik az
evangéliumot hirdessétek… Lássák hát minden ténykedésetekben a
gondjaitokra bízott gyermekek, hogy Isten szolgái vagytok…” – írja a
mindenéről lemondó, szentéletű pap, az Iskolatestvérek rendjének
megalapítója.
Kommentáld!