December 7. - Szent Ambrus

AMBRUS Trierben született 340 körül, családja Rómából származott. Atyja birodalmi tisztviselő volt: Gallia praetori prefektúrájának a vezetője. Édesanyja, egy csodálatraméltó keresztény asszony férje halála után három gyermekével - két fiúval és egy leánnyal - Rómában telepedett meg, és Liberius pápa kezéből vette át a fátylat, annak jeleként, hogy özvegyen egészen Istennek szenteli az életét.

Ambrus gyermek- és ifjúkora arisztokratikus, de fegyelmezett környezetben zajlott le. Irodalmi és jogi tanulmányokat folytatott, hogy a birodalom tisztviselői karában kapjon helyet. Előmenetele gyors és ragyogó volt, harminc évesen a birodalmi főváros, Milánó prefektusa, azaz kormányzója lett. Erkölcsi érzéke és határozottsága következtében rendet is teremtett a városban.

Még nem volt megkeresztelte, amikor kissé szokatlan módon püspökké választották: egy püspökválasztás során a város katolikusai és ariánusai között zavargások támadtak, és ő Milano prefektusaként a rend fenntartása érdekében vonult a helyszínre. Ekkor a nép, egy gyermek bekiabálására közfelkiáltással "hirtelen" püspökké választotta, s az akkor még meg sem keresztelt harminchárom éves ifjú azonnal felvette a keresztséget, majd pappá, s egy héttel később püspökké szentelték.

Kiváló egyházi szónok vált belőle, aki a felebaráti szeretetet hirdette, beszédeit tömegek hallgatták, szónoklatainak hatása alatt tért meg, keresztelkedett meg és kezdett új életet Szent Ágoston. Himnuszaiban a mélységes hit egyszerű kifejezési módban jelenik meg, költészete új műfajt teremtő és messzire ható volt.

A legenda szerint - amely nyomán később a méhészek védőszentjévé lett - Ambrust még csecsemőkorában egy méhraj zúgta körül, amint a ház udvarán pihent. A méhek rátelepedtek a bölcsőjére, s teljesen ellepték a gyermeket, még a szájába is bemásztak, mintha csak szőlőfürt lett volna, amelyből a méhek nektárt szívnak. Anyja rémülten kiáltott föl: "Ha ez a gyermek életben marad, nagy ember lesz belőle!" De a kicsi Ambrust egyetlen méhecske sem szúrta meg és semmi baja sem esett. Édesanyja jóslata pedig bevált: a gyermekből valóban nagy ember, püspök, és remek szónok lett, ezért is nevezték őt mézajkú prédikátornak.