2006 óta március 21-e a Down-szindróma világnapja, mely a rendellenességgel élők elfogadására, helyzetük megértésére irányítja a figyelmet. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat pátyi kerámiaműhelyében sérült emberek dolgoznak. Közösségi tevékenységük az életüknek keretet adó munka és alkotás.

KÉPGALÉRIÁVAL – Klikk a képre!

A megváltozott munkaképességűeket, így Down-szindrómásokat is foglalkoztató kerámiaműhely a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza intézménycsoportjához tartozik. Egy napot töltöttünk a foglalkoztatóban és megismerkedtünk az ott élőkkel, megnéztük munkájukat. Diósszilágyi András, a Gondviselés Háza igazgatója, Mrázné Jáger Júlia, a műhelyt vezető keramikus és Nagy Etelka, a fogyatékosok nappali intézményének szakmai vezetője mutatták be a kerámiaműhely mindennapjait.

A nemrég elhunyt Hagyó József atya a Biatorbágyon 1988-ban létrehozott foglalkoztató számára keresett új helyet, és talált partnerre a Magyar Máltai Szeretetszolgálatban. Így került 2013 júliusában a műhely Pátyra, és lett a szervezet intézménycsoportjának része a Gondviselés Házában, jól illeszkedve az itt már hosszú ideje nyújtott ellátásokhoz. A szeretetszolgálat stabilitást nyújt minden égisze alatt működő kisebb egységnek, a szervezet nagysága biztonságot jelent a részintézményeknek.

Egy fiatal, fogyatékossággal élő ember számára a család nyújtja az igazi támaszt: biztonságot ad, szerepe mindennél fontosabb. Ugyanakkor az érintett családoknak is szükségük van segítségre. A sérültek egyik legnehezebb élethelyzete, amikor kikerülnek a tanköteles korból, el kell hagyniuk iskolájukat, a foglalkoztatót. Számukra a nappali ellátás és a rehabilitációs munkahelyek kulcsfontosságúak.


A pátyi kerámiaműhelyben jelenleg tizenhét csökkent munkaképességű ember dolgozik, három segítő munkatárs és néhány önkéntes felügyeletével. A foglalkoztatottak közül többen még „Jóska bácsival” (ahogy ők nevezik idén februárban elhunyt pártfogójukat, Hagyó Józsefet) kezdtek el dolgozni 1989-ben.

A műhely közösségében vannak autisztikus és súlyosan autista fiatalok, illetve Down-szindrómások. Ők középsúlyos értelmi fogyatékossággal élnek, mégis csodálatos, amit szociálisan adni tudnak társaiknak. Vannak továbbá enyhe fokú fogyatékossággal élők, illetve néhány határeset. Náluk inkább a szociális alkalmazkodást, a beilleszkedési készséget kell fejleszteni.


A műhelyben megvalósul az integráció. A foglalkoztatottak mindannyian csökkent munkaképességűek: a nem értelmi sérültek – például mozgáskorlátozottak – kiszorultak a munka világából, esetükben az a feladat, hogy megőrizzék emberi méltóságukat, énképük ne omoljon össze. Az értelmi sérültekre pedig jó hatással van, hogy velük dolgozhatnak együtt.


A közös nevező a munka szeretete. A nap menetét mindenki megszokta, keretet ad életüknek. A kerámiaműhelyben munka és alkotás folyik egyszerre – mondta Nagy Etelka, a fogyatékos nappali intézmény szakmai vezetője.

Cséri Zsombor éveken át dolgozott Hagyó atya mellett a műhelyben. Édesapja, Cséri Zsolt így vallott erről az időszakról: „Down-szindrómás gyerekünkkel egész életünkben megtapasztaljuk az emberek idegenkedését mindenütt, a villamoson, a boltban, az utcán. A sérült élete arról szól, hogy keresi az elfogadást: ki nevet ki, ki fogad el – fogalmazott a huszonéves Zsombort nevelő Cséri Zsolt. A világ végére is elmegyünk, ha valakitől megkapjuk az elfogadást, például ahhoz az atyához, aki Zsombornak feladatokat ad a ministráláskor. Zsombor húszéves korában került a műhelybe, ahol örömet adó foglalatosságot talált.” Az édesapa elmondta, ez a típusú munka – az alkotás és a megnyugvás lehetőségét nyújtva – nagyon megfelelő gyermeke számára.


Mrázné Jáger Júlia keramikus jól végiggondolta a munkafolyamatot. Megtervezte, milyen típusú tárgyak, alkotások jöhetnek szóba, amelyeket értelmi fogyatékossággal élők is elkészíthetnek, majd a folyamatot lebontotta munkafázisokra. Végül megtervezte, mindezt milyen módszertannal lehet átadni. Mára gördülékenyen folyik a munka a műhelyben. A siker titka az, hogy a foglalkoztatottakat engedjék kiteljesedni. Aki csak egy munkafázist képes elvégezni, annak ezt kell felkínálni. Aki képes arra, hogy újabb és újabb munkafázisokat megtanuljon, azzal  tovább kell haladni. Van, aki már huszonöt éve dolgozik itt. Az elmúlt évek bizonyítják, hogy jó úton járnak. Az maga a csoda, amikor az egyik Down-szindrómás fiatalember tanítja a másikat, hogyan kell a bögrét talpazni.

Pátyon nappali ellátást tudtak biztosítani a fogyatékossággal élőknek, ebben a foglalkoztatottak is részesülnek. Szükség van arra, hogy a foglalkoztatás mellett gondozásban is részesüljenek a műhelyben dolgozók, mert maga a foglalkoztatás a szép szón és a segítségen kívül terápiás, gyógypedagógiai támogatást nem tud nyújtani. Fontos, hogy a munka mellett jusson idő a fejlesztésre, a mentális és gyógypedagógiai jellegű foglalkozásokra. A nappali ellátás lehetővé teszi, hogy segítsék azokat az embereket, akik az életvitelük vagy a fogyatékosságuk miatt rászorulnak. Ez szakirányú segítséget jelent: gyógytornát, gyógymasszázst, ritmusterápiát. A kis létszám lehetővé teszi az egyénre szabott gondozást, a felmerülő problémákra való reagálást, a szükségletekhez való igazodást.


A műhely manufaktúraként működik, sorozatgyártást nem vállalnak. Az értékesítésben is kisebb vásárokban, egyéni megrendelésekben tudnak gondolkodni. Mindez behatárolja a bevételeket. A programnak stabilnak és fejlődőképesnek kell lennie. Keresik a folyamatos, kiegyensúlyozott eladást biztosító megrendeléseket, teljesítenek egyedi kívánságokat. Van állandó terméklistájuk, ezekből a tárgyakból folyamatosan állítanak elő a keresletnek megfelelő mennyiséget.

Néhány évvel ezelőtt Mrázné Jáger Júlia kezdeményezésére létrejött az Édenkert csoport. Ennek keretében hasonló, fogyatékkal élőkkel foglalkozó szervezetek fognak össze, és közösen keresik a megjelenési lehetőségeket, majd együtt vesznek részt vásárokon, illetve maguk is szerveznek ilyeneket. Sok helyre eljutottak, így a Művészetek Völgyébe, illetve Székesfehérvárra, a püspöki udvarban rendezett adventi vásárra.

A kerámiaműhely vezetője arról is beszélt, a vásárlók érdeklődését sok esetben az kelti fel, hogy tudják, ezeket a tárgyakat fogyatékossággal élők készítették. Ezáltal van valamilyen lelki kötődésük a tárgyakhoz. A keramikus hangsúlyozta, mennyire figyelnek a minőségre: a vásárlók ne csak azért vegyék meg a tárgyakat, mert fogyatékos ember készítette őket, hanem mert igényes alkotások. Fogyatékossággal élő ember is tud segítséggel esztétikus és színvonalas termékeket létrehozni, és ami még ennél is több: a lelkét is beleteszi a tárgyakba.

Hagyó József atya a műhely életében fontos szokásokat honosított meg. Ilyen a reggeli áhítat, amely a különböző helyekről érkező embereknek ad lehetőséget megnyugodni, feltöltekezni. Imádkoznak betegeikért, megbeszélik, kikre gondoljanak, ki milyen állapotban van. Megemlítenek mindenkit. A délelőtti műszak után az ebéd következik ugyancsak imával, s a délutáni munkát is áhítat zárja.

A műhely mindennapjait számos ünnep és közösségi alkalom színesíti: születés- és névnapok, az év egyházi ünnepei, a tavaszünnep, a kirándulások és táborok.

„A szellemiség, amit ők teremtettek számunkra, messze túlmutat a kerámiakészítésen, a foglalkoztatáson. Velük és általuk, a pátyi intézményben élő idősekkel és fiatal fogyatékos emberekkel, az őket segítő munkatársainkkal együtt igazi közösséget alkotunk” – mondta Diósszilágyi András.


Idén a Down-szindróma-világnap mottója – Az én lehetőségeim, az én döntéseim – két meghatározó területre hívja fel a figyelmet. Szerdahelyi Andrea, aki hat gyermeket, köztük egy ötéves Down-szindrómás fiút nevel, a lehetőségek kapcsán a sérültek bölcsődei és óvodai integrációjának elmaradottságáról beszélt. Az édesanya elmondta: az tekinthető integrációnak, ha együtt, egy csoportban van a fogyatékossággal élő gyermek a többiekkel. Ennek megvalósulása az intézményvezető nyitottságán múlik. Andrea szerint a társadalom nem ismeri a sérültek világát, fél, idegenkedik az integrációtól. Az érintettek részéről folyamatos küzdelmet, erőfeszítést igényel, hogy megtalálják gyermekeik számára a fejlődést biztosító lehetőségeket. „Olyan küzdelem ez, melynek során állandóan falakba ütközünk, de nem szabad feladnunk” – hangsúlyozta Szerdahelyi Andrea.

Steinbach Éva, a Down Dada sorstársi segítőszolgálat létrehozója szerint, ha kiderül, hogy a születendő gyermek Down-szindrómás, nagy a nyomás a családon, az anyán, hogy ne tartsa meg a babát. A szűrés etikai kódexe ugyan kimondja, hogy a döntés nem befolyásolható, mégis sok szülő számol be az ellenkezőjéről. A tény, hogy a baba feltehetően Down-szindrómával fog megszületni, önmagában trauma. Már az sem megfelelő, ahogyan ezt a szülővel közlik, holott a tudomásra hozás módjától nagyban függ a trauma feldolgozási lehetősége. Az országszerte már száz munkatárssal működő Down Dada sorstársi segítőszolgálat abban próbálja erősíteni a szülőket, hogy elhiggyék: a Down-szindrómás gyerekkel is lehet boldogan élni – mondta el Steinbach Éva.

Hangsúlyozta, hogy ma a jó orvosi ellátás a sérültek életminőségét nagyban javítani tudja, a korai fejlesztés révén pedig az önálló életre nevelésben jó eredmények érhetők el. Steinbach Éva szerint a foglalkoztatásban új utakat kellene keresni a rendellenességgel élők számára. Felhívta a figyelmet a Down-szindrómások érzelmi gazdagságára, kedvességére, közvetlenségére, gátlásoktól meg nem bénított kapcsolatteremtő képességére. Ezt az adottságukat igazán tudják kamatoztatni a munkában is. A segítőszolgálat vezetője szerint segédápolóként nagyszerűen élni tudnának ezen adottságaikkal.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír