Jorge Crisafulli, az angol nyelvterületű nyugat-afrikai szalézi tartomány tartományfőnöke mondja el, hogyan gondoskodnak a szaléziak az árván maradt gyermekekről Sierra Leonéban. A Szaléziak.hu beszámolója.

Más szervezetekkel és szerzetesekkel együtt a szaléziak is élen járnak az ebola megfékezéséért tett erőfeszítések terén a járvány sújtotta afrikai országokban. Jorge atya 53 éves argentin szalézi, aki húsz éve él misszionáriusként Afrikában, és jelenleg az ebola által leginkább érintett afrikai országokban koordinálja a szalézi munkát. Megtapasztalta az itt élő embereket sújtó betegségeket, megtanulta megkülönböztetni a malária tüneteit a kezdődő ebolától. Megszokta a helyi ételeket és az európai misszionáriusok számára szinte elviselhetetlen körülményeket, és még akkor sem hagyta el Afrikát, amikor az ebola „ott lihegett a nyakában”. Azt reméli, a teste egyszer afrikai földben fog nyugodni.

„Sierra Leone kormánya már jól ismeri a szaléziakat és a munkát, amit az utcagyerekekkel és a volt gyerekkatonákkal végzünk. Most ebben a drámai helyzetben a segítségünket kérték, hogy viseljük gondját az ebola-árváknak. Úgy gondoltuk, harminc vagy negyven gyermekre számíthatunk, de az első hónap után rájöttünk, hogy a számok sokkal nagyobbak. Jelenleg az ebola-árváknak kialakított menedékben százhúsz 4–17 éves korú gyermeknek viseljük gondját” – mondta Jorge Crisafulli, aki a „nevelőapjuk” lett.


A Manos Unidas és más külföldi segélyszervezetek segítségével a szaléziak Sierra Leonében átalakítottak egy iskolát, és egy nagyon különleges árvaházat hoztak létre. Mivel olyan gyerekekről van szó, akik érintkezésbe kerültek ebolával fertőzött emberekkel, a higiéniai óvintézkedések rendkívül szigorúak, hiszen egy kis hiba vagy figyelmetlenség végzetes is lehet.

„Minden gyermeknek van egy saját fogantyúja, amellyel megnyitja a vízcsapot, és senki nem ér hozzá semmihez, amit más már megérintett. Olyan gyermekekkel dolgozunk, akik orvosi igazolással érkeznek, amely tanúsítja, hogy nem fertőzöttek; de követnünk kell egy szigorú protokollt, mivel akár egyetlen hiba miatt ismét felütheti a fejét a fertőzés” – magyarázta.

Néhány ilyen igazolás hamis, habár pontosan olyanok, amilyen a hivatalos. Tehát az összes gyerek, aki a szaléziak által fenntartott menedékbe érkezik, először karanténba kerül, az úgynevezett „A zónában”: ez egy sátor, ahol a gyerekek el vannak szigetelve a többiektől. A karantént hatvan fő befogadására alakították ki, a központ teljes befogadóképessége pedig százhúsz fő.

„Mivel a vírus lappangási ideje huszonegy nap, néha megtörténik az is, hogy az illető fertőzött, de a tünetek még nem mutatkoznak rajta. Minden gyermek, aki ideérkezik hozzánk, először karanténba kerül, ahol olyan ápolók gondozzák, akik már túlélték a halálos kórt. Háromóránként mérik a lázukat huszonegy napig, hogy az első pillanattól kezdve rögzítsenek bármilyen változást” – mondja Crisafulli atya.

A gyerekek, akik a szalézi központba érkeznek, teljesen egyedül vannak, mert az ebola elvett tőlük mindent: a szülők, a testvérek mind meghaltak. A szaléziaknak az a céljuk, hogy a tágabb családjuk, a nagybácsik vagy nagyszülők fogadják be őket és viseljék gondjukat.


„Ha egy gyerek idekerül hozzánk, és bizonyítottan egészséges, akkor a Sierra Leone-i szociális munkások és önkéntesek elmennek a falujába, ahonnan származik, és keresnek valakit a kiterjedt rokonságból, akihez visszatérhet. De ez nem mindig lehetséges, vagy azért, mert a családból senki sem maradt életben, vagy azért, mert a család nem akarja befogadni a gyereket. Az egyik komoly probléma, amit az utóbbi időben vettünk észre, hogy néha a tágabb család azért nem akarja befogadni, mert meg akarják tartani a gyerek halott szüleinek a földjét, ami nem lehetséges, ha van egy gyermek túlélő. Tehát nem fogadják be, azt mondják, hogy boszorkány vagy varázsló, és hogy az ő hibája, hogy a családja meghalt, így megtarthatják a földeket, amelyek a törvény szerint a gyereket illetnék meg. Ezért felfogadtunk néhány ügyvédet, akik figyelnek ezekre a problémákra, és vigyáznak a gyermekek jogaira a jövőben” – hangsúlyozta a gyermekeket befogadó szalézi tartományfőnök.

Azoknak, akiket mégsem sikerül elhelyezni a rokonoknál, külföldi „örökbefogadó” családokat keresnek, akik pénzadományaikkal biztosítják jövőjüket. De ha ez sem működik, a szaléziak addig gondoskodnak róluk, amíg a saját lábukra nem állnak.

A gyermekek iskolába is járnak, de az ilyen különleges esetekben az angol nyelv és a matematika mellett a képzés középpontjába kerül a zene, a tánc és a játékok is, hogy elvonják a figyelmüket a helyzetről, és kerti munkát is végeznek, hogy megerősödjenek.

Crisafulli elmondta, szükség van együttes erőfeszítésekre, hogy legyőzzék a szegénységet, amely a tudatlanságban, az oktatás hiányában és a korrupcióban gyökerezik, hogy az ország vezetői is érezzék a felelősséget. Még mindig sok a teendő az ebola leküzdése terén. Bár a járvány igen súlyos és sok áldozatot követel, nem szabad elfelejteni, hogy Afrikában sok más veszélyes kór is pusztít, mint a malária, a tífusz, a hepatitisz, és az éhezés is több ember haláláért felelős, mint az ebola. De mivel erről nem szólnak a hírek, nem kelti fel a nyugati világ figyelmét.

Fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír