Szeretettel köszöntelek a ZARÁNDOKLAT - Élő egyház közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
ZARÁNDOKLAT - Élő egyház vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a ZARÁNDOKLAT - Élő egyház közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
ZARÁNDOKLAT - Élő egyház vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a ZARÁNDOKLAT - Élő egyház közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
ZARÁNDOKLAT - Élő egyház vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a ZARÁNDOKLAT - Élő egyház közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
ZARÁNDOKLAT - Élő egyház vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
Az Etiópiában élő Alfredo Roca szalézi misszionárius nem léphet ki az utcára anélkül, hogy valaki oda ne menne hozzá – mindenki szívesen vált vele szót. 1987-ben, 54 évesen érkezett Adigratba, most 81 éves, és olyan híres, mint egy ünnepelt rocksztár. A Szaléziak.hu írása.
„Nagyon szeretem az embereket, és ők is engem” – mondja a szerzetes. –
„»Nethanet! Nethanet!« – kiáltanak, amikor meglátnak, és mindig van
legalább húsz ember, aki rám vár.” Ez a szó a helyi tigrinya nyelven
szabadságot jelent. Ezt a nyelvet beszélik Észak-Etiópia Tigray
régiójában, ahol Roca atya 28 éve segíti az itteni népet, amely nagy
szegénységben tengődik és nincs jövője.
Alfredo Roca eredetileg
azért jött Adigratba, hogy a szalézi szemináriumban filozófiát tanítson a
fiatal szerzeteseknek, de hamar rájött, hogy mások az igények, másra
van szükség. Az oktatás és a szociális munka kéz a kézben jár. A
szaléziak nem ülhetnek a kényelmes kanapén és vezethetnek műhelyeket
csak a saját maguk számára, hanem mások javát kell szolgálniuk.
Roca atya már 16 évesen, szalézi novíciusként arról álmodott, hogy
misszionárius lesz. „Hallgattam azoknak a papoknak a tapasztalatait,
akik Indiából vagy Latin-Amerikából tértek vissza és nagyon izgatott
voltam, de engem nem küldtek, pedig többször is jelentkeztem misszióba.”
Ennek ellenére kiváló eredménnyel végezte el tanulmányait Londonban,
Barcelonában és Rómában. Tanár lett, 31 évesen egy formációs ház
igazgatója, majd kinevezték Katalónia, Huesca, a Baleár-szigetek,
Andorra és Elefántcsontpart szalézi közösségeinek elöljárójává. Ezek az
utazások megerősítették a benne szunnyadó missziós lelkületet.
1982-ben
megváltozott a helyzet. Lejárt tartományfőnöki mandátuma és Terrassába
helyezték, ahol három évet töltött tanárként. Szülei már meghaltak, és
úgy érezte, teljesen szabad, így misszióba kérte magát. „Amikor az anyám
betöltötte a nyolcvanat, azt ígértem neki, hogy elmegyek idegen
országba, és ez nem csak puszta szó volt. Nem lett volna jó megzavarni a
nyugalmát.”
1986-ban a rendfőnök felhívta telefonon és megkérdezte, hogy komolyan
gondolja-e, mert úgy döntöttek, hogy Etiópiába megy és ő lesz a Don
Bosco szeminárium új filozófiaprofesszora Adigratban, egy szerény vidéki
városban az ország északi részén. Roca atya lelkesen igent mondott, és
azonnal belefogott a szükséges dokumentumok és tartózkodási engedélyek
beszerzésébe, de hat hónapig nem kapott igenlő választ. „Mengistu és
kormánya azt mondta, hogy nincs szükség filozófia professzorokra” –
emlékezik vissza. Szembesülve ezzel, Kalkuttai Teréz anya nővéreihez
fordult segítségért, akik a közeli rendházban éltek. Az elöljáró nővér
egy igen jó humorú személy volt, aki egyenesen a vallásügyi miniszterhez
fordult, nála reklamált. „Azt állította, hogy a jelenlétem
elengedhetetlen, hogy lelkigyakorlatokat vezessek és papként
szolgáljak” – idézi fel a szerzetes. „Miért nem végzi el ezt az egyik
közületek?” – kérdezte a miniszter. „Nem a mi hibánk, hogy Jézus nem
teremtett női papokat” – válaszolt a nővér. És működött!
1987.
január 24-én Alfredo Roca megérkezett Etiópiába, hogy új életet kezdjen
53 évesen. Az országban akkor polgárháború dúlt, amely csak 1991-ben ért
véget. A régió központjának számító, 76 ezer lakosú városban,
Adigratban fogadták a háborús menekülteket. A szegénység szélsőséges
méreteket öltött, az emberek éheztek.
Roca atya egy szponzori
programot indított el gyermekek számára, amely az elmúlt 25 évben
mintegy ezer fiatalnak segített. Ifjúsági központot és nyilvános
könyvtárat létesített és megszervezte a szabadidős tevékenységeket. Az
első években sikerült forrásokat szereznie és felépíttetett egy negyven
házból álló telepet a legkiszolgáltatottabbak számára, amit elneveztek
Spanyol Kolóniának. Kezdeményezte az özvegyek, az AIDS-betegek, a
gyermeküket egyedül nevelő anyák támogatását. Azzal a pénzzel
gazdálkodott, amit spanyolországi barátai és ismerősei küldtek neki,
akik hittek a munkájában. Hála nekik, sok családnak sikerült felnevelnie
gyermekeit. A sok munkának köszönhetően Roca atya hírneve egyre nőtt a
vallási közösségekben.
„Van egy mondat az evangéliumban, hogy
jobb adni, mint kapni. Meg vagyok róla győződve, hogy sokkal több örömet
okozok azzal, hogy ezeknek az embereknek egy kicsit jobbá teszem az
életét” – válaszolja az atya arra a kérdésre, hogy mi motiválja
cselekvésre. „Hű vagyok a hivatásomhoz, és ez boldoggá tesz a nehéz
pillanatokban is. Nekem is vannak bűneim, tökéletlenségek és kísértések,
mint mindenki másnak, de igyekszem hű maradni papi, nevelői
hivatásomhoz, mint egy szerzetesi közösség tagja… És ez boldoggá tesz.
Gondját viselni egy missziónak, hűnek maradni ahhoz, amit ígértünk, nem
könnyű. Például egy bizonyos kor után kényelmesebb volna a vasárnap
délutánt pihenéssel vagy tévézéssel tölteni, mint elmenni a gyerekekkel
kirándulni… De kárpótol az örömük, és boldoggá tesz, hogy hű vagyok a
hivatásomhoz.”
Roca atya rutinja minden bizonnyal nagyon távol áll a vasárnapi
ejtőzéstől és tévézéstől. Az első tizenegy évben, amit Adigratban
töltött, tanított és szponzorált. Ezt követte tizenegy év
Addisz-Abebában, ahol hat évig tartományfőnök volt. Küldetése többek
között az volt, hogy egyesítse a szalézi házakat egy területi illetékes
alatt. Azokban az években többek között egy szakközépiskolát nyitott
Gambellában, hogy szakmai képzést biztosítson a fiataloknak. „Amikor 76
éves lettem, éreztem, hogy egyre több nehézséggel jár ellátni a
tartományfőnöki hivatalomat, ezért írtam a rendfőnöknek, hogy ez már túl
nagy felelősség számomra és mentsen fel. Kértem tőle, hogy ne küldjön
vissza Spanyolországba, mert már nem tudnék alkalmazkodni egy másfajta
élethez. Azt javasolta, hogy térjek vissza Adigratba, ami nekem
tökéletesen megfelelt.”
Roca atya 76 évesen visszatért
Adigratba, de nem hagyott fel a munkával. „Egy pap az én koromban
misézik és gyóntat, nem csinál semmi mást. Ha visszatértem volna
Spanyolországba, akkor én is egy ilyen nyugdíjas pap lettem volna. Igaz,
hogy tetszik a gondolat, hogy közel lennék a testvéreimhez, akiket
meglátogathatnék, de most úgy érzem, sokkal hasznosabb, ha itt maradok.
Már megvan a helyem a temetőben!” – viccelődik az atya.
Roca
atya most azzal tölti az idejét, hogy jó vezetést biztosítson és
támogatókat szerezzen programjai számára. Emellett van egy kertje, ahol
olyan növényeket termeszt, amelyek ma még ismeretlenek Etiópiában. A
hallása már nem a régi, de az egészsége különben kifogástalan.
Szabadidejét Adigrat gyermekeivel tölti, játszik velük, meghallgatja a
történeteiket, tanítja őket, ápolja, ha kell, és megdorgálja, ha rossz
fát tesznek a tűzre. Ha tud, akkor segédkezik a Don Bosco Ifjúsági
Központban a szabadidős tevékenységek megszervezésében. Válaszol azoknak
a kérdéseire, akik megszólítják az utcán, segítséget nyújt a
betegeknek, soha nem veszíti el a türelmét és soha nem ad rossz választ.
És vasárnap, a szentmise után sétálni megy a gyermekekkel és
felnőttekkel.
Fotó: Szaléziak.hu
Magyar Kurír
|
|
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!