Az ünnepek visszatérnek. Hozzátartoznak ahhoz a múló élethez, amely napról napra látszólag kevesebb lesz, de amely az idő múlásával egyre teljesebbé válik.

Az ünnepek mintegy megállítják az időt. Kiszakítanak bennünket ebből a mulandóságból, és áthelyeznek abba az időtlen állapotba, amit örökkévalóságnak nevezünk, ahol egyek vagyunk mindannyian, élők és holtak, „voltak” és „lettek”.

Egy régi levélből idézek: „Nagyítót fogok a szemem elé, úgy írom ezt a néhány sort. Egy éve már, hogy hordozom szívemben a 2005. évi éjféli mise kimenőre énekelt »Fel nagy örömre, ma született« ének végső sorát: »Egyszerű pásztor, térdeden állj, / mert ez az égi s földi Király!« Gyönyörű volt a sok ember éneke. Csak úgy zengett a templom. Hogy mi maradt a tavalyi karácsony ajándékaiból, nem tudom már. De ennek a misének az áhítata s az ének zengése egész évben elkísért. Kívánok boldog karácsonyt – egy rossz szemű öregasszony, aki nagy kínlódva írta ezt a pár sort. Szeretettel.”

Hogy mi marad a karácsonyi ajándékozásból, nem tudjuk. De az ünnep lényege elkísér minket, és átível a mi mulandóságunk fölött.

Visszatérnek az ünnepek, énekeikkel, szövegeikkel: nem lehet másként.

A karácsonyi ünnepi szentmisének az evangéliuma hosszú-hosszú ideje, már több mint ezer éve: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.” (Jn 1,1) Aki értünk, emberekért leszállott a mennyből. Megtestesült és emberré lett.

Emberré lett, hogy mi részesülhessünk az Isten életéből.

A véges ember és a végtelen Isten feszültsége jelen van az idők kezdetétől fogva minden mulandó ember életében, amióta világ a világ, amióta ember az ember. És a végességben szeretnénk megtapasztalni a végtelent – személyes életünkben. Közös életünkben. Közösségi életünkben. Társadalmi életünkben.

Szabó Lőrinc jó néhány évtizeddel ezelőtt írta a Hazám, keresztény Európa című versét. Ebben olvassuk:

Mi lesz, ha megjő Krisztus és
új országot teremt a földön,
ha elhullanak a banditák
s nem lesz több harc, se kard, se börtön,

ha égi szerelmét a földi
szükséghez szabja ama Bárány
s újra megvált, – óh, nem a jók,
de a gonoszok vére árán:

hazám, boldogtalan Európa,
ha túléled a harcok végét,
elbírod-e még te az Istent,
a Szeretetet és a Békét?

Elbírod-e te még az Istent? A szeretetet és a békét?

Lehetne arról beszélni, hogy a kereszténység, amely szenteket sarjasztott itt, Európában, az európaiak felelőtlensége, langyossága révén itt, Európában napjainkban csődöt mondott. Nem a világban. „A pokol kapui nem vesznek erőt rajta” – halljuk a Szentírás szavait. Ugyanakkor nem ígértetett meg sem Magyarországnak, sem Európának, hogy az idők végezetéig fönnáll.

Rajtunk áll, hogy befogadjuk-e az Isten Igéjét. Rajtunk áll, hogy valóban Istennek tekintjük-e az Istent, és pornak tekintjük-e azt, ami por.

Karácsony ünnepe valóság kell hogy legyen a világban. Még nem veszett el sem a hazánk, sem Európa, s nem veszett el a világ. Mert az Isten: végtelen – az ember véges. És megvan bennünk, véges emberekben a vágy a végtelen után.

„Egyszerű pásztor, térdeden állj, / Mert ez az égi s földi Király!”

„Minden általa lett. Nélküle semmi sem lett, ami lett.” Ennek a teremtett világnak a rendjét elfogadni annyit jelent, mint leborulni a teremtő Isten előtt. És ha leborulok a teremtő Isten előtt, ha elfogadom ennek a világnak a rendjét, ha tisztelem ebben a világban az életet, akkor remélhetem, bízva remélhetem, hogy az Isten lakást vesz a szívemben. Akkor remélhetem, hogy mindannyian az Isten gyermekei vagyunk, akik bizalommal szólítjuk meg az Istent: „Mi Atyánk! Aki a mennyekben vagy…”

De a mennyekben lévő Isten itt van közöttünk, itt, a földön, a legkisebb gyermekben, a legelesettebb, a legkiszolgáltatottabb szegényben, mindenkiben, aki segítségünkre szorul.

Megállni egyenesen az ember előtt, és leborulni alázattal az Isten előtt – a kettő tulajdonképpen összefügg. S akkor lesz értelmes az életünk, ha felismerjük minden emberben a bennünket meglátogató, közénk jövő Krisztust, akinek születését minden karácsonykor megünnepeljük.

Adja Isten, hogy a sötétség, amely körülöttünk van, egyre veszítsen az erejéből. És „úgy világoskodjék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék érte mennyei atyátokat” (Vö. Mt 5,16).

Korzenszky Richárd OSB

Fotó: Pixabay.com

Magyar Kurír