Estére összeverődött a csapat egy része Esztergomban, a ferences gimnázium kollégiumában. Nem voltunk sokan, az első ferences kerékpáros zarándoklat résztvevői. Volt, aki Dunaszerdahelyről jött, más a Balaton-felvidékről, az egyik zarándoktárs Budapestről tekert az indulási helyszínre. Többen dupláztak. Végigjárták a ferencesek gyalogos zarándoklatát, és egy nap pihenő után újra útra keltek, hogy ezúttal kerékpárral jussanak el Esztergomból nemzeti kegyhelyünkre. „Már össze voltam pakolva, és a munkát sem volt érdemes elkezdeni a csonka héten” – ad magyarázatot a miértre az egész zarándoklatot jellemző tréfás hangnemben az egyik zarándok.

A korán érkezők részt tudtak venni Boldogságos Szűz Mária királynő ünnepének szentmiséjén. „Hasonló a mennyek országa egy királyhoz, aki menyegzőt készített a fiának. Elküldte szolgáit, hogy hívják össze a meghívottakat a menyegzőre” – idézte Kis Kornél OFM Jézus példabeszédét. – Meghívottak vagyunk, rajtunk múlik, elfogadjuk-e a meghívást. Máriát arra hívta Isten, hogy fiának anyja legyen, és bár ”férfit nem ismert”, igent mondott. „Ami számunkra összeegyeztethetetlen, a Szentlélekben lehetséges” – mutatott rá Kis Kornél. Arra biztatott, mikor másnap útra kelünk, keressük a Lélek hangját, hogy a mi utunk a Szentlélek útja legyen bennünk, és ahogy eljutunk térben valahonnan valahova, úgy lelkünkben is induljunk el, és érkezzünk meg a meghívottságunk elfogadásához.

A szentmisét követően a vacsoraasztalnál elkezdődött az ismerkedés. Köztünk ült Rockenbauer Barnabás testvér, a zarándoklat lelkivezetője és Géczi Katalin főszervező. Bár egy asztalnál elfértünk, a szervezők mégis lelkesek voltak. Abból indultak ki, a FERBIT, az erdélyi ferences biciklis zarándoklat évekkel ezelőtt alig húsz fővel indult, mára több száz résztvevő teker Csíksomlyóra. „Mi vagyunk a mag, tíz év múlva a kedvünkért le kell majd zárni az utat” – biztatja Barnabás testvért Csaba, aki elmondja, optimista a folytatást illetően. A ferences rend támogatja és értékeli, hogy itt valami új indult, hogy újabb lehetőséggel gazdagodik az emberekkel gondosan ápolt kapcsolat.

A folytatás garanciája az is, hogy Barnabás testvér szívébe-lelkébe – amikor három évvel ezelőtt szentendrei diákokat Rómába kísért – olyan mélyen belopta magát a kerékpáros zarándoklás élménye, hogy tudja, újra és újra útnak fog kelni.

Az indulás reggelére újabb tagokkal bővült a zarándokcsapat. Reggeli dicséret, a kerékpárosok és kerékpárok megáldása után kigurultunk a gimnázium udvaráról. Hajnalban egy nagy eső tisztára mosta a levegőt. Ideális kerékpáros idő adatott az indulóknak.

A párkányi hídon átléptük a határt, gyors tempóban haladtunk az első megálló. Ipolyszalka felé. Nagy volt a forgalom, kamionok, teherautók húztak el nagy sebességgel a biciklik mellett. Rögtön érthetővé vált, amire Barnabás testvér este felhívta a figyelmet: a kerékpáros zarándoklás kevésbé ad lehetőséget beszélgetni, mint amikor gyalogosan haladunk erdőn, mezőn. Az autósforgalom valóban nem engedi, hogy egymás mellett menjünk, így kettesben maradunk gondolatainkkal Isten előtt. Barnabás testvért éppen ez vonzza: „A bringa, az egység, a kerek világ. Az aszfalton futó gumi, a kerékagy, a belőle kiinduló küllők számomra kifejezik az életet. A Jóisten az »agy«, aki összefogja a világ szálait, mutatja, milyen utakon lehet elindulni, a földön pedig futunk mi. Agy–küllők–gumi, a kerék, ami gurul a világ útjain, végtelen, soha nem szűnő és nem fáradó mozgással – ezt a képet építettem magamban a Rómába vezető úton, és bontom ki azóta is magamban, ahogy haladok előre.”

Az első megállónál, Ipolyszalkán, ebben az ezer lelkes felvidéki magyar faluban ízelítőt kapunk a szeretetteljes vendégfogadásból. Vanda Károly plébános kérésére Tóth Júlia köszönt minket. A Nagyboldogasszony-templomban imára gyűlünk össze. Zarándoklatunkat az édesapákért ajánljuk fel, csatlakozva a nemzetközi zarándoknaphoz. Többéves hagyomány, hogy a Nagyboldogasszony ünnepe utáni hétvégén zarándokok ezrei indulnak el a Mária Úton, felajánlva fizikai áldozatukat és imáikat egy-egy kitűzött célért. Zarándokoltak már a családért, a gyermekáldásért, a gyermeket várókért, az édesanyákért – mondja el Géczi Katalin, aki évek óta önkéntese a Mária Út csapatának. Szécsényi születésű, erősen kötődik a ferencesekhez, a vele való összefogással született meg az első ferences kerékpáros zarándoklat a Mária Úton.

Ez a közel 150 kilométeres út Esztergomtól Mátraverebély-Szentkútig része lett az országot ezen a hétvégén imával, felajánlásokkal behálózó kezdeményezésnek. Idén Székely János szombathelyi megyéspüspök fogalmazta meg az édesapákért felajánlott imát. Ipolyszalkán mi is az ő szavaival kértük Isten áldását a családfőkre.

Júlia néni süteményétől megerősödve hagytuk el Szlovákiát, és tekertünk dombra fel, dombról le útvonalon Bernecebarátiig, ahol ismét élvezhettük a nógrádiak vendégszeretetét Lőrincz János sekrestyés közvetítésével.

Ez a déli pihenő lehetőséget adott beszélgetni is. Ki miért van itt, hogyan éli meg a zarándoklást. A dunaszerdahelyi Attila az édesapjával való kapcsolatáért ajánlja fel útját. „Sok köztünk a konfliktus, szeretném kifejezni felé szeretetemet, de nem tudom elmondani.” József Csolnokról első ízben vesz részt kerékpáros zarándoklaton. „Eleve nagyon szeretem a biciklizést, a lelkiség sokat ad hozzá. Jó, amikor együtt megyünk, jó, amikor magamban hallgatok, jó, hogy egymásra figyelünk, és jó, hogy rám figyelnek.” A figyelem fontossága többekben megfogalmazódik. Figyelünk magunkra, a teherbírásunkra, a fizikai állapotunkra és a lelkünkre. Figyeljük a környezetet, csodáljuk tájaink szépségét. Nyitottak vagyunk Isten jelenlétére – fogalmazódik meg a részvevőkben.

Következő célpontunk Hont, pontosabban a Csitári kápolna, mely egy gyógyító vízű forrás mellé épült Mária-kegyhelye a nógrádi falvaknak. A fák csendjében mi is Mária közbenjárásáért imádkozunk. A 2-es út mentén kerekezünk tovább Drégelypalánkig. Pásztor Ildikó, a település művelődési házának vezetője fogad minket, és mutatja be az Arany János balladájának köszönhetően Szondi nevével eggyé vált Drégelypalánkot.

Itt jött el számomra a búcsú pillanata. A csapat folytatta útját Szécsény felé. Éjszakai pihenőjük után Rimóc, Hollókő, Pásztó érintésével jutottak el Szentkútra. A Szűzanya köszöntése, szentmise, vesperás, szentségimádás után térnek nyugovóra, és vasárnap együtt ünnepelnek a többi zarándokkal, majd a szentmise után útra bocsátó áldással indulnak haza, bízva a folytatásban.

A szándék megvan, a lelkesedés is. „Remélem, jövőre gurulunk tovább” – köszön el Barnabás testvér.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír