Elmélkedések Nagyboldogasszony ünnepére

első nap

Dávid a Sionra vitette a frigyládát.

Dávid nagyon szeretett volna templomot építeni az Úrnak a 250 éves szentsátor helyett. Isten nem fogadta el, mert sok harcot vívott. Majd a fia. Dávid szerette volna maga mellett érezni Isten különleges jelenlétét, amit ősei a pusztai vándorlás alatt érezhettek. Ezért méltó helyet készített a frigyládának, amelyben benne volt a szövetségkötés két kőtáblája, Áron kivirágzott vesszeje és egy tál manna. Nagy ünnepet rendezett az Úrnak. Papok és leviták vették körül, vitték és letették az új sátor közepére, ujjongó éneket zengve az Úr dicséretére. Dávid építette a sátrat, szervezte a liturgiát. Dávid történetét olvasva arra a gyönyörű ünnepre is gondolunk, amelyet az Újszövetség frigyszekrényének, a Boldogságos Szűz Máriának szentel az Egyház. Istené az ünnep. Ő készíti fel a fényes mennyországot, adja ki a rendelkezést, ki menjen Szent Fiának Édesanyja elé, ki hozza, kísérje, jelöli ki az angyalok kórusát, a menynek közepén felállítva a királynői trónus. Mária az emberiség igazi édesanyja, a minden parancsot megtartó bűntelenség, a szűzi vessző, akiből kivirágzott az örök Főpap. Hogy készítjük elő a Nagyasszony ünnepünket? Ima, rágondolás legyen az eszközünk.

Feltűnt a nagy jel az égen.

Az első emberpár vétke után a sátán győztesnek érezte magát az emberiség felett, talán az Isten felett is. Isten megígérte, hogy Megváltót küld a földre, aki asszonytól születik. Ez a történelem egére tűzött csillag világította be a várakozás hosszú éjszakáját a megváltó eljöveteléig. Amikor a Megváltó megszületett, Betlehemben óriási fény ragyogott a pásztoroknak a pusztában. Fényes angyalok szóltak, énekelték az Isten dicsőséget, a jóakaratú embereknek békességet. Néhány zsidó meglátta, hitt és örült: pásztorok, Simeon, Anna. „Megtalálták Máriát és Józsefet, és a jászolban fekvő kisdedet”(Lk 2,16) Megtalálták a Bölcsek is. „Azután bementek a házba. Meglátták a kisgyermeket Máriával, az anyjával, és a földre borulva hódoltak neki” (Mt 2,11) Az ördög megpróbálta kioltani ezt a fényt: a Golgota felett éjszakai sötét volt déltől három óráig. Rövid időre kihunyt az istenemberi lét, s az édesanya hite nem ragyogta be még a tanítványok és jó barátok lelkét. A feltámadt majd mennybement Világosság nyoma ott ragyogott egy fényes felhőn, amely eltakarta Őt. Ettől kezdve az apostolok hite újra ragyogott, vitték is világgá. A sátán újra megpróbálta ezt a fényt kioltani: üldözések a zsidók közt, majd a római birodalomban. Ekkor a halál veszélyen átesett János apostol látja felragyogni az égen a nagy jelet, a tizenkét csillag koronázta Asszonyt. János tanúja lehetett Mária mennybevételének, hiszen ő volt Jézus akaratából a Szűzanya gondviselője. Látta egykor mennybe menni a Mestert, aztán felvétetni az Édesanyját. Találkozott a Mesterrel mennyei látomásokban, mint győztes vezérrel, számon kérővel. A szenvedők világából felfelé nézve szemlélheti az üldözöttek világának feltűnt nagy jelet: a Megváltót a történelemnek megszülő Asszonyt, aki elé odaállt a sátán, elnyelni a Gyermeket: a megtestesült Ige és Édesanyja azonban legyőzhetetlenek. A XX-XXI század nagy jelnek tartja az EU zászlaját: a kékben aranyló tizenkét csillagot. Isten nem ezt adta jelül, hanem az Asszonyt, akit e csillagok csak ékesítenek.Te, testvér, meddig jutottál el? Becsaptak- e a csillagok, vagy látod Őt?

Magyarország főtemploma az esztergomi bazilika.

Oltárképe – talán a világ legnagyobb festménye – a Szűzanya mennybevételét ábrázolja. Nem csoda, hiszen hazánk keresztény államiságunk kezdetétől a Szűzanyának ezt a titkát, kiváltságát szerette és tisztelte a legjobban. Azon a napon, éppen ezer éve, koronáztatta meg magát első királyunk. Szent István Székesfehérváron országos búcsút tartott, majd törvénynapokat a nép részére. Ott, „lélegzetelállítóan szép templomot” emelt az Asszony tiszteletére. Kivette a püspöki joghatóságok alól, magán templomává tette, és koronázó templommá. Itt kellett az új királynak esküt tenni, hogy örökös Királynőnk elvei, és segítsége szerint vezeti népét. Ennek a templomnak csak romjai maradtak ránk. Eme templom jogutódja ma az esztergomi bazilika. Felirata: Assumpta est Maria in coelum, gaudent Angeli. Felvétetett Mária a mennybe, örülnek az angyalok. Szent István Nagyboldogasszony eszméjének jogutódai viszont mi, most élő magyarok vagyunk. Akkor ő megtette, amit megtehetett: a leghatalmasabb és legjobb kézbe tette országa sorsát. Nekünk csak fel kell fedeznünk ezt az örökséget, tisztelnünk és szeretnünk Őt, rábízni magunkat. Szent István felajánlása végrendelet volt, Mária elfogadta és megtartja. És mi?

harmadik nap

„Íme, ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék.”

Az ünnep örömét hét asszonyi szó fogalmazza meg. A vigílián egy Jézust hallgató asszony kiált fel: „Boldog a méh, amely hordozott, és az emlők, amelyeket szoptál”(Lk 11,27) ma, pedig a legilletékesebb ajak, a Szűzanyáé vallja: „Íme mostantól fogva boldognak hirdet engem minden nemzedék”(Lk 1,48) Valóban boldog Mária méhe, hiszen kilenc hónapig táplálta, őrizte,majd megszülte az Istenembert. Ahányszor elmondjuk az Üdvözlégy imádságot a Gyümölcsöt dicsérjük, de Mária méhének gyümölcsét. Ennél azonban boldogabb Mária, mert hittel fogant, szült, nevelt és adta áldozatul Fiát. Boldog, mert egyetlen igaz tanítvány, akinek a hite nem homályosult el soha. A Jézust szülő és a Vele szeretetben örökre összeforrt Édesanya azonban akkor lett igazán és végleg boldog, amikor Fia fölvette testestől-lelkestől a mennyei boldogságba. Mária is ember: kell a beteljesülés, a boldog istenlátás, az örök jutalom, azaz a teljes kegyelem után a legteljesebb boldogság. Az én Fiam, aki mindezt kiérdemelte nekem, az én Fiam, akinek a boldog mennyország minden lakója köszönheti a boldogságát. Nemcsak a földön az előbb-utóbb elhaló, elhallgató ajkak mondják az Üdvözlégyet, a kettős boldogságot, hanem az égiek örök imája is ez, az utolsó szavak nélkül. Célba értél Szűzanyánk, mert hittél, hiteddel és egész lényeddel, megszentelt testeddel is vállaltad Jézust. Mi magyarok még többet merhetünk: megérdemelt Királynői méltóságodat így dicsérjük: Magyarok nagyasszonya, Nagyboldogasszonyunk,s ebben elsősorban a Te jóságod ragyog, a Te hitedet koronázta meg az Úr.

Esztergom: „Assumpta est Maria in caelum, gaudent angeli”

Mit üzen a mai ünnep? „Assumpta est…” boldog a mennyország, hogy Isten végtelen szeretete, ereje – halál után azonnal feltámasztva vagy halál nélkül – Szűz Anyánkat élő testben felvitte az örök boldogság honába, ott az ég és föld, a világmindenség Királynőjévé koronázta. Miért örülnek a mennybevételnek olyan nagyon? Mert ők ismerik a titkot, hogy a teremtés előtt az Atya eldöntötte: a Fiú-Isten egykor majd emberré lesz, az Ő teste az anyagvilág, lelke pedig a szellemvilág ősmintája lesz. Ez pedig az édesanya által válik valóra. Ezért sorakozik születésekor az angyaltábor Betlehembe, ezért a halálakor:„Temetésre lejön a mennyország, Könnytől áznak az angyali orcák. Sir zokog a Fia vesztett gerle Égig ér a Szűzanya keserve.” (Hozsanna 67 B/2) Csak két angyal marad a sírban húsvét hajnalán, a többi a Feltámadott és egyedül hívő édesanyja nagy találkozásnál örvendezik. Nagy volt az örömük, amikor Urunk, Jézus elfoglalta mennyei trónját, és akkor is, amikor Édesanyja melléje ülhetett, hogy része legyen boldog dicsőségében. Ezerháromszáz év óta osztja ezt az örömöt a katolikus Egyház is. Damaszkuszi Szent János beszédéből tudjuk, hogy ezt a tényt, mint ősi titkot már ünnepelték a földön is. Az angyalok ezer éve megosztják velünk, magyarokkal is eme örömüket. Géza fejedelem álmában ott áll az angyalsereg Mária kíséretében, jelezve Királynéjuk méltóságát, és azt is, hogy Géza születendő fia majd a mennyei Királynő pártfogoltja lesz. De ők többet is tudhattak, mint a krónikás: ez a Királynő saját népet kap Jézustól a magyarokban, hiszen Szent István végrendeletben reá hagyja országát. Mi ezért duplán ünnepelünk.

Bánk atya