Január 8-án az egri Szent Mihály- és Szent János-főszékesegyházban eltemették Dr. Seregély István nyugalmazott egri érseket. A gyászmisét Dr. Erdő Péter bíboros mutatta be, aki szentbeszédében János evangéliumának elhangzott szakaszáról, Krisztusról mint Útról elmélkedett az elhunyt érsek életével kapcsolatban.

Az alábbiakban meghallgathatjátok bíboros úr szentbeszédét:

Főtisztelendő Apostoli Nuncius Úr, Érsek és Püspök Urak, Miniszterelnök úr, Miniszterelnök-helyettes Úr, Polgármester Úr, Társadalmi Életünk Képviselői, Kedves Paptestvérek! Krisztusban Kedves Testvéreim!

„Ne nyugtalankodjék szívetek!” - ezt olvastuk az evangéliumban. János evangéliumában ez a szakasz Jézus búcsúbeszédének első részét tartalmazza. A tanítványok érzik, hogy Jézus a halálra készül, érzik, hogy el kell válniuk egymástól. Jézus pedig kinyilatkoztatást ad életről és halálról, megjelöli az ember végső hivatását, hiszen elmondja, hogy Ő az Atyához megy, és helyet készít tanítványai számára. A búcsúzásban tehát ott rejlik a viszontlátás reménye, ott rejlik benne a meghívás, hogy mindnyájan együtt legyünk az atyai házban, vagyis az örök boldogságban.



A cél tehát világos a tanítványok előtt. De hogyan juthatunk oda? Ez az a kérdés, amely a túlvilági életben hívő és reménykedő emberiséget kezdettől fogva gyötörte. Talán attól függ a halál utáni boldogságunk, hogy épségben marad a bebalzsamozott testünk, és eltemetnek mindent velünk együtt, ami a földi élethez szükséges? Vagy Khárón ladikján kell átkelnie a Léthé vizén a megholtaknak, és az út szerencsés sikeréért nem árt obulusként egy pénzdarabot is vinni magunkkal? Mert különben azt a bizonyos révészt nem lesz, aki megfizesse? Vagy állapítsuk meg az Ószövetség régebbi szerzőivel, hogy bármennyi vagyont gyűjt is az ember életében, a végén mégis kevésnek bizonyul ahhoz, hogy halált ne lásson?
Jézus a tanítványok aggódó kérdésére azt válaszolja, hogy ismerik az utat az Atya házába. Ez pedig nem valami szövevényes és részletes törvénykönyv, vagy útikalauz, hanem maga Jézus Krisztus személyesen. Itt is találkozunk Jézus személyének titkával. Mert nincs az az ember, aki a helyes élet és az örök boldogság biztos útjaként nem valamilyen tanítást jelöl meg, hanem a saját személyét. Jézusnak ez a mondása istenségének titkát villantja fel, bizalmat és odaadást kíván a saját személye iránt.



Seregély István érsek atya 1931-ben Szombathelyen született. Amikor leérettségizett, és a papságra szóló isteni meghívást elfogadta, már nem volt divat, már nem volt társadalmi előrelépés a papság vállalása. Az 50-es évek első felében nagy politikai nyomás alatt végezte tanulmányait, olyan időben, amelyben a későbbi vértanú, Boldog Brenner János is a szeminárium növendéke volt. 1955-ben szentelték pappá. Ezután 19 éven keresztül káplánként szolgált a Szombathelyi Egyházmegye különböző plébániáin. Ezt követően 13 éven át plébános volt Kőszegszerdahelyen és Kőszegen. Szent II. János Pál pápa 1987 nyarán nevezte ki egri érsekké. Püspökké szentelésére 1987. július 25-én került sor itt, az Egri Bazilikában. Ritka esemény volt abban az időben, hogy valakit először nem segédpüspökké, vagy apostoli kormányzóvá neveztek ki, hanem plébánosként rögtön érseki kinevezést kapott. Különösen ritkaság volt ez az Egri Főegyházmegyében, ahol Szmrecsányi Lajos érseksége előtt segédpüspök volt. Czapik Gyula előzetesen a veszprémi püspöki tisztséget töltötte be. Brezanóczy Pál apostoli kormányzóból lett érsekké. Bánk József Győrben, majd Vácon szolgált, onnan helyezte át a pápa az Egri Főegyházmegye élére. Kádár László ugyancsak püspökként működött Veszprémben, mielőtt Egerbe került. Seregély érsek atya különleges és általános bizalom megnyilvánulása volt egy olyan időszakban, amikor már érezni lehetett a közelgő rendszerváltás bizonytalan rezdüléseit.



István érsek atya szolgálatának 20 esztendeje magába foglalta a rendszerváltozás éveit, ennek sodrában választották meg a Püspöki Konferencia elnökévé 1990-ben. Ezt a tisztséget egészen 2005-ig viselte. Számára ez fontos küldetést jelentett, magáénak érezte a magyar Egyház ügyét. Néha püspöki lelkigyakorlatok alkalmával, vagy ad limina látogatások során, amikor a közös imákat és programokat szervezte, meg is jegyezte, hogy most ő mint „osztályfőnök” rendezkedik. Valójában azonban az a 15 év éppen a nagy történelmi átalakulás időszaka volt. Új lehetőségek nyíltak meg az Egyház lelkipásztori és intézményes munkája előtt. Érsek atya mindezeket a változásokat a kommunizmus évtizedeinek tapasztalata alapján szemlélte. Fontos volt számára, hogy megépüljenek a templomok azokon a településeken, ahol ezt korábban nem engedélyezték. De segítette személyes támogatásával a katolikus egyetem megalapítását, a Miskolci Katolikus Gimnázium létrejöttét, több katolikus intézmény újraindulását is. Szeretette a szerzetesség újraéledését, fontosnak tartotta a tömegtájékoztatás ügyét. Megalapította a Szent István Rádió, majd döntő szerepe volt a Magyar Katolikus Rádió elindításában is.



Érsek atya számára központi élmény az volt, hogy sokan nem gyakorolták a vallást, mert ez tilos volt, mert ez kellemetlen volt, mert a hitéletet külső politikai nyomás akadályozta. Kevésbé hangsúlyosnak tekintette a szekularizáció jelenségét, vagyis azt a folyamatot, hogy az emberek gondolkodása és érzelmei olyan módon is világiassá és közömbössé váltak, ami nem csupán a külső nyomás következménye volt. Ugyanakkor átérezte, hogy nagy ívű folyamatokról van szó. Szerette azt mondani, hogy a kommunizmus 40 évének hatását az emberek lelkében újabb 40 évnek kell helyrehoznia.

Mindeközben István érsek atya az imádság embere volt. Akik közelebbről láthatták életét, tanúsíthatják kitartó szeretetét, amellyel az Oltáriszentség előtt időzött, de rövid elmélkedéseit, a Szentírásról szóló napi gondolatait mindannyian megismerhettük megjelent köteteiből. Olvashatjuk még ezeket most is az Adoremus lapjain, ahová hűségesen küldte rövid írásait. Visszavonulása után is sokfelé tartott lelkigyakorlatokat és folytatta a Szent István Rádióban a Püspökkenyér című közkedvelt műsorát.

Számomra felejthetetlen volt az a néhány alkalom, amikor spontán őszinteséggel azt kérdezte: „Mit kíván tőlünk közös Gazdánk?” Ezekben a pillanatokban látszott legvilágosabban, hogy egész életét Krisztus iránti személyes szolgálatnak tekintette.  

Betegségét türelemmel viselte, imádságos lélekkel készült a nagy útra. Püspöki jelmondatául is ezt választotta: „Krisztus az Út, az Igazság és az élet.” Őt kereste papi és püspöki élete során, Őt hirdette, és Hozzá ragaszkodott személyes szeretettel. Ahogy Jézus a mai evangéliumban tanítja: Ő az Út, amelyen eljuthatunk a mennyei Atya házába (vö. Jn 14,6). Legyen Krisztus a biztos út Seregély érsek atya számára is az örök élet boldogságába!
Ámen.

Fényképek: MTI/Komka Péter
Hang: Szent István Rádió