Van, amikor úgy érezzük, azonnal szükségünk van egy patrónus szent segítségére – ilyen az a nehéz pillanat is, amikor egy rossz leletet kapunk kézhez. Nem csoda hát, hogy a rákos betegeknek külön védőszentjük van: Laziosi Szent Peregrin (Pellegrino). Annál inkább meglepő, hogy erről a szentről olyan kevesen tudnak.

Szent Peregrin emléknapját május 4-én ünnepli a világegyház. 1265 tájt született az észak-itáliai Forlìban, egy gazdag családba, egyetlen fiúként. Az ő családját is érintette a korra jellemző zűrzavaros politikai helyzet. Rokonaihoz hasonlóan ő is szemben állt a pápai hatalommal, olyannyira, hogy amikor pápai nagykövet érkezett a városukba, a még fiatalember Peregrin arcul ütötte. A követ azonban nem haragudott rá, és rögtön kifejezte, hogy megbocsát támadójának.

Peregrint pedig örökre megváltoztatta ez a megbocsátás. A további pápaellenes tettek helyett belépett a Szűz Mária Szolgái rendbe, ismertebb nevén a szervitákhoz. Kezdetben Sienában szolgált, majd szülővárosába, Forlìba küldték, hogy alapítson ott szervita közösséget. Élete következő ötven évét ebben a rendházban töltötte.

Bár korábban úgy vélték, Peregrint pappá szentelték a szervitáknál, életrajzírója, Aristide M. Serra OSM szerint ez nem történt meg.

Szent Peregrin fáradhatatlanul szolgálta a betegeket és elhagyatottakat. Virrasztott, böjtölt, időnként meg is korbácsolta magát, sőt, hosszú időszakokon keresztül egyáltalán nem ült le, aludni is állva aludt, a falnak dőlve. Némely források szerint harminc évet folyamatosan talpon töltött. És noha ezt a harminc évet inkább metaforikusan kell értenünk, az biztos, hogy a bűnbánatnak e formáival az egészségét veszélyeztette; a hosszas ácsorgás miatt fekélyes kinövés jelent meg az egyik lábán hatvanesztendős korában. Az orvosok végül amellett döntöttek, amputálni kell a szerzetes üszkösödő lábát, hogy megmentsék életét.

A kijelölt napon azonban az orvos arra a hírre érkezett, hogy már nincs szükség a közreműködésére, majd saját szemével is láthatta, hogy Peregrin lába meggyógyult. „Lásd saját két szemeddel, és tudni fogod, ki volt az én orvosom” – mondta Peregrin a doktornak, aki maga is csodának tekintette a gyógyulást.

A csoda utáni évekről nem sok információ maradt ránk; Serra úgy tudja, hogy majdnem nyolcvanévesen egy lázas betegségben halt meg szent. 1609-ben avatta boldoggá V. Pál pápa, majd a Peregrin közbenjárásának tulajdonított csodás gyógyulások kivizsgálása után 1726-ban XIII. Benedek pápa szentté avatta.

Az öregedéssel növekszik az esély a rákos betegséggel való találkozásra; több embert érint napjainkban, hiszen a várható életkor jóval nagyobb, mint például Peregrin korában.

Peregrint kérhetjük, hogy járjon közben értünk, és „cibálja meg Jézus köntöse szegélyét” – fogalmazott Anthanette Donaldson, aki a rákos betegek pasztorációjával foglalkozik Arizonában; plébániájukon 2009-ben Szent Peregrin-kegyhelyet alakítottak ki. Úgy látja, a katolikusok maguk sem ismerik Peregrint, csak akkor kerülnek vele kapcsolatba, amikor saját maguk vagy egy szerettük baljós diagnózist kap kézhez, és keresni kezdik az interneten, milyen védőszenthez fordulhatnak ebben a bajban.

Bár Peregrin emléknapja május 4., olaszországi szülővárosában május 1-jén emlékeznek meg róla; a város lakói hagyományosan citromot fogyasztanak ünnepe alkalmából, mert Szent Peregrinnek is kedves gyümölcse volt, és azt tartják róla, jó a rákos megbetegedések ellen – amellett pedig természetesen a szent közbenjárását is kérik, hogy védelmezze őket a betegségtől.

Forrás: Aleteia.org; Magyar katolikus lexikon

Fotó: Flickr.org

Magyar Kurír
(vn)