Erdő Péter bíboros május 28-án Rómában átvette a Szuverén Máltai Lovagrend nagykeresztes tartománynagya jelvényeit Matthew Festing nagymestertől. Ezzel az ünnepélyes ceremóniával Erdő Péter tartománynagyi méltóságban tagja lett a máltai lovagrendnek. Ebből az alkalomból készült az alábbi interjú.

A beszélgetés, melyet a kiadó engedélyével teljes egészében közlünk, a Magyar Máltai Lovagok Szövetsége és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat lapja, a Máltai Hírek júniusi számában (XXI. évfolyam, 2. szám) jelent meg. Az interjút Kuzmányi István készítette.

– Bíboros urat május 28-án a Szuverén Máltai Lovagrend nagymestere a keresztény világ alighanem legrégebbi, több mint kilencszáz éves múltra visszatekintő, a szegények szolgálatában álló rendjének tagjává, nagykeresztes tartománynagyává avatta. Mit jelent ez bíboros úr számára?

– Nagy örömöt és megtiszteltetést mindenekelőtt; több okból is. Először azért, mert Magyarországon ismerem és nagyra becsülöm a Máltai Rend és segélyszervezete, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkáját, mely katolikus szellemiségben végzi szociális tevékenységét. Az egyházmegyénk területén különösen is fontos szolgálatot végeznek, például a hajléktalanok javára, de sok más területen is, legutóbb például az ukrajnai segélyakcióban hallottunk a Máltai Szeretetszolgálat részvételéről.

Számomra felejthetetlen élmény volt az is, amikor 1989–90 fordulóján, a romániai forradalom idején az ablakból azt láttam, hogy végeláthatatlan autókaraván haladt az Üllői úton kifelé, Románia felé, és a teherautók tetején ott volt a máltai kereszt. Azt hiszem, hogy a legelső igazán nagy segélyszállítmány Magyarországon keresztül éppen a máltaiak szervezésében érkezett. Akkor azt egészen példátlan jelenségként éltük meg; olyan hosszú teherautó-oszlopokat csak a szovjet hadsereg indított Magyarországon különböző hadgyakorlatok keretében vagy egyéb célokból, itt viszont azt láttuk, hogy egy kereszttel megjelölt gépkocsisor tart Románia felé. Azt hiszem, hogy a későbbiekben újabb és újabb információk és tapasztalatok erősítették meg azt, hogy a Máltai Rendnek Magyarországon is nagy az elköteleződése, és a társadalom is jól fogadja ezt. Később is, amikor püspökként rendszeresen részt vettem azokon a találkozókon, amelyek a püspöki kar és a Rend képviselői között létrejöttek, akkor is örömmel láthattuk, hogy van egyfajta együttműködés, egy nagyon konkrét operatív kapcsolat is a püspöki kar és a Magyar Máltai Lovagok Szövetsége között. Tehát ebben az összefüggésben azt mondhatom, ez egy szívemhez nagyon közel álló megtiszteltetés volt.

– Említette bíboros úr a máltai keresztet. Mit jelent az a Magyar Katolikus Egyház számára, hogy ma Magyarországon a Máltai Rend segélyszervezete, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat az egyik legnagyobb szociális intézményfenntartó, és olyan programokban vesznek részt, mint a kistérségi felzárkóztatás, a cigányság helyzetének javítása, a hajléktalanok segítése?

– Úgy látjuk, hogy ezeket a tevékenységeket nagyfokú professzionalitás jellemzi. Mindannyiunknak, akik egyházmegyékben foglalkozunk – vagy akár plébániai szinten – karitatív ügyekkel, az az élményünk, hogy nagyon nagy a feladat, és sokkal több szakértelem kellene hozzá, mint amivel mi, papok rendelkezünk. Nagyon jó tudni azt, hogy van egy katolikus nemzetközi szervezet, amelyik a kellő hozzáértéssel tudja mindezt megközelíteni.

– A Máltai Rendnek és a szeretetszolgálatnak egyaránt így hangzik a jelmondata: a hit védelme és a szegények szolgálata. Bíboros úr szerint ez napjainkban hogyan élhető meg hitelesen?

– A hit védelme nagyon fontos kérdés, mert jelenleg katolikus hitünket talán leginkább a szétszórtság fenyegeti. Egyfajta kulturális szétesés; az a tendencia, hogy nem gondolkozunk el mélyebben semmiről, hogy nem is törekszünk arra, hogy összefüggő képet alkossunk a világról, hanem pillanatnyi hangulataink és érzéseink rabjai maradunk. Ha efölé tudjuk emelni tekintetünket, csak akkor érezzük át a felelősségünket is; akár a jövőért, akár más emberekért; mert ameddig a saját közérzetünkkel vagyunk elfoglalva, addig érdektelenek vagyunk mások iránt; ahogy Ferenc pápa szokta mondani, Európának az egyik legnagyobb veszélye ma az individualizmus, tehát elszigetelődik az egyén, és észre se veszi másnak a problémáját. Ehhez képest éppen a hit igazságának védelme kötelez minket arra, hogy magasabbra emeljük a tekintetünket, egységben lássuk ne csak a teremtett világot, hanem a Teremtővel együtt a létezők összességét. Mert akkor kapja meg az értelmét és az értékét a mi saját életünk és munkánk is. Ennél nagyobb feladat, azt hiszem, nincs. Ebben kapja meg a helyét a szegények, a rászorulók, a betegek segítése is.

– Bíboros úr milyennek értékeli a Magyar Máltai Lovagok Szövetsége és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia között fennálló hivatalos kapcsolatot?

– Jónak értékelem. Úgy gondolom, hogy a bizalom jellemzi ezt a kapcsolatot; hogy a jövőben hogyan tud továbbfejlődni, ez nagyban függ a magyar társadalom helyzetétől. Attól, hogy milyen tevékenységekre van még esetleg szükség, vagy milyen sajátos feladatok jelentkeznek. Lehetne sokat beszélni az egész szociális területről vagy akár az egészségügy területéről is; egészen biztos, hogy itt a színvonalas, de ugyanakkor társadalmi értékének megfelelően megbecsült és finanszírozott szakmai tevékenységnek nagy szerepe lehet.

– A Szeretetszolgálaton belül, mely több száz főt foglalkoztat országszerte, felmerül a kérdés, hogy a munkatársak vonatkozásában mit tekintsenek elsődlegesnek, a hitbéli meggyőződést, a vallásgyakorlást, vagy pedig a szakmai tapasztalatot. Bíboros úr véleménye szerint mi az a mérce, amihez igazodni kell?

– Különböző országokban különböző jogszabályok teszik lehetővé azt, hogy egy szellemiségében elkötelezett intézmény a saját azonosságának megfelelően válogathassa meg a munkatársait. Nyilván arra vonatkozóan, hogy milyen szakmai felkészültségük legyen az egyes munkatársaknak, adott esetben állami jogszabályok is léteznek, hiszen olyan feladatokról van szó, amelyeknek az állami elismerése képzettségi feltételeket is megkívánhat. Viszont amikor a szellemiségnek, az azonosságnak a kérdése merül fel, akkor Magyarországon ma lehetősége van egy egyházi intézményeknek arra, hogy az illető egyház hitelveinek megfelelően, annak a fényében válassza meg munkatársait. Ez azonban nem nagyon szigorú és szűkkeblű módon történik hazánkban; nem is történhetett így, hiszen a rendszerváltozás után tömegesen kaptunk vissza intézményeket, iskolákat, akár szociális intézményeket is; miközben hosszú évtizedekig nem volt az országban katolikus szellemű pedagógusképzés. Még ha valaki személyében katolikus vallású volt is, a szakmai kultúrája olykor a makarenkói elvekre épült. Nem várhattuk el, hogy minden munkatársunk gyakorló katolikus legyen, csak azt, hogy aki hozzánk jön dolgozni, az akár a munkaszerződésében is vállalja, hogy tiszteletben tartja az intézmény azonosságát, szellemiségét. Ezt pedig vállalhatja az is, aki történetesen más vallású, vagy pedig nem hívő. Azt hiszem, hogy ez az, ami az elmúlt évtizedekben bevált, ez az, amire ma is lehetőség van; természetesen más a helyzet akkor, amikor mondjuk hitoktatói vagy lelkipásztori kisegítői feladatra alkalmazunk valakit; ebben az esetben már a személyes katolikus meggyőződésnek is fontos szerepe van.

– Az a fajta szeretetszolgálat, amit a máltaiak végeznek, azért lehet más minőségében, mert a hit van mögötte? A Rend karizmájában a hit mint háttér és tartalom jelentheti a különbséget más karitatív szervezetekhez képest?

– Azt hiszem, hogy a hitnek vagy a hívő világnézetnek a Rend egészének tevékenységében ki kell fejeződnie, és ez kihat az egyes intézményekre, az egyes szolgálatokra is. Adott esetben ez nyilvánulhat meg egy stratégiai döntésben. Nyilván irreális vagy fenntarthatatlan tevékenységet senki sem vállalhat. De adott esetben, ha nemcsak a társadalmi presztízs vagy az anyagi haszon a motiváló erő, hanem van egy mélyebb szempont, akkor ez abban is megmutatkozik, hogy milyen területen vállal valaki feladatokat. Ebben a tekintetben a Máltai Rend és a Szeretetszolgálat is nagyon jól vizsgázott Magyarországon, mert sok olyan területen működik, amit hit nélkül és a segítő szeretet szándéka nélkül nem igen lehet elvállalni.

– Mind a rendtagok, mind a Szeretetszolgálat vezetősége és munkatársai megtiszteltetésnek tekintik, hogy bíboros úr a Szuverén Máltai Lovagrend nagykeresztes tartománynagya lett, és erre – azt tapasztaltam – büszkék is. Ez a tisztség a nagymester melletti tevékenységet jelenti, tehát nemzetközi jellegű is. Tervez-e bármilyen szorosabb együttműködést a Renddel, akár nemzetközi, akár országos szinten?

– Úgy érzem, hogy erre a következő hónapokban és években lehetőség, de talán még szükség is lesz. Nem tudjuk, hogyan alakul az egész magyar szociális szektor. Az biztos, hogy az állami fenntartású intézmények többségét vagy nagy részét automatikusan egyházi fenntartásba átvenni nem lehet. Ahhoz ez a probléma túl nagy és túl kiterjedt. De az is biztos, hogy vannak olyan konkrét tevékenységek, amelyekben máris bizonyított az egyházi fenntartó, és amelyekben a Máltai Rend Magyarországon is jelentős részt vállal, és esetleg további fejlődés is elképzelhető.

– Bíboros úr mint a Máltai Rend tartománynagya milyen üzenetet fogalmaz meg a Rend és a Szeretetszolgálat tagjai számára?

– Szeretettel köszöntöm mindannyiukat, és azt kívánom, hogy a Máltai Rend szellemében végezzék tovább a munkájukat, hogy az tanúságtétel legyen az egész társadalom előtt.

Fotó: Bókay László

Magyar Kurír