Erdő Péter bíboros A békés rendszerváltás és a Katolikus Egyház ebben viselt szerepe Magyarországon (1989–2019) címmel tartott előadást, melyet teljes terjedelmében közlünk.

Harminc évvel ezelőtt elterjedt Magyarországon a meggyőződés, hogy el kell hagyni a szocialista rendszert és át kell térni a kapitalizmusra, vagy esetleg egy „harmadik típusú” rendszerre. Lehetett tudni, hogy a nagyhatalmaknak az a szándéka, hogy ez az átmenet békés módon menjen végbe. Tudott dolog volt, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió megállapodott Máltán ennek a változásnak a főbb pontjairól. Így azután meglehetős elégedettséggel láthatták az emberek, hogy érvényét vesztette a jaltai egyezmény, amely a háború győztesei között felosztotta Európát. Ugyanakkor szükségét érezték annak is, hogy ne változzanak meg az európai nemzetállamok határai, és csak a föderatív államok válhassanak szét a már létező föderációs államok határai mentén. Ez a fölfogás tűnt Európában a nemzetközi béke biztosítékának.

Azt ezt követő években kirobbant európai háborúkban (a Balkánon, illetve a Kaukázusban), az összetűzések oka nem a kommunista és a kapitalista rendszer szembenállása volt, hanem az etnikai és nacionalista feszültségek. Meg kell jegyeznünk, hogy a nacionalista érzelmeket nem egyszer a nyugati tömegkommunikációs eszközök szították a kommunizmus idején azzal a céllal, hogy ezáltal kikezdjék az internacionalizmust. Lengyelország életét ugyanebben az időszakban nem etnikai, hanem inkább politikai jellegű feszültség jellemezte, ám ez nem jutott el a polgárháború szintjére.

Magyarországon mindez nem játszódott le. Az 1956-os felkelés leverése után a magyar társadalom túlnyomó többsége beletörődött a helyzetbe. A magyarok úgy érezték, a nyugati világ magára hagyta őket, és igyekeztek ezért a lehető legjobban élni a szocialista rendszer korlátain belül. Éppen 1956-ban a magyar állam, talán azzal a céllal, hogy megnyugtassa az embereket, liberalizálta az abortuszt. Így 1956 és 2006 között Magyarországon 6 millió abortuszt végeztek el legálisan, mindezt egy 10 milliós országban. Noha a Püspöki Konferencia már abban az időben is erősen hangsúlyozta a hívők előtt az egyházi tanítást, amely elítéli az abortuszt, úgy tűnik, hogy a társadalom nagy része eladta a saját jövőjét egy tányér gulyáslevesért. Az 1989-as rendszerváltozás idején voltak néhányan, akik nagyobb politikai szabadságot reméltek, mások több vallásszabadságot vártak, ám a legtöbben egyszerűen csak olyan jólétre vágytak, mint a németeké vagy az osztrákoké.

Az imént láthattuk egy vetületét annak az árnak, amit a társadalom fizetett meg azért, mert a lakosság alkalmazkodott a kommunista rendszerhez. Ugyanakkor a politikai átmenetnek is megvolt a maga ára. Először is az új pártokat olyan személyek kezdeményezték és alapították, akik különösen jól el voltak látva információkkal, s ezek nem ritkán a kommunista vezető rétegtől származtak.

Az átmenetet olyan csoportok közötti egyeztetések révén hajtották végre, amelyeket a lakosság nemigen ismert, ám kijelentették magukról, hogy ők a jövőben a demokratikus politika letéteményesei. Így aztán az első demokratikus kormányok valójában olyan megállapodások alapján jöttek létre, amelyeket kommunista vezetők kötöttek egymással vagy másokkal. Ezzel megmaradt a jogi értelemben vett folytonosság a kommunista állammal és annak intézményeivel. Alkotmányos szinten az egész rendszerváltás a 1949-es sztálinista alkotmány módosítása alapján zajlott le, amelyet az utolsó kommunista országgyűlés vitt végbe 1989. októberében [1]. Az első olyan választást követően, amelyet már a megreformált alkotmány alapján szerveztek meg, a többséget alkotó párt egy számarányok szempontjából szükségtelen paktumot kötött az egyik kisebbségben maradt párttal, amely ellenzékben maradt. Ennek köszönhetően az új rendszer legitimitása meglehetősen gyenge lett. A lakosság köréből származó kritikákra, amelyek számon kérték a gyökeres változásokat, a demokratikusan megválasztott miniszterelnök így válaszolt a kilencvenes évek elején: „Tetszettek volna forradalmat csinálni!” Ha tekintetbe vesszük, hogy az utolsó szovjet csapatok csak 1991-ben hagyták el Magyarországot, világosan kitűnik, hogy ezelőtt az időpont előtt nem volt lehetőség tényleges forradalomra. Politikai szempontból a változás békés jellege azt jelentette, hogy nem történt bosszú a korábbi rendszer kommunista vezetőivel és karhatalmistáival szemben.

Volt ugyan néhány olyan törvény, amely a megtisztulást kívánta szolgálni, de ezek sem tették összeférhetetlenné az új rendszerben vállalt politikai funkciókat az előző rendszerbeli politikusi múlttal. A kommunista korszak két ismert képviselője még választásokat is nyert az új, demokratikus rendszerben, 1994-ben és 2002-ben. Ez azt jelenti, hogy ez a fajta politikai átmenet, noha nem volt mentes az ellentmondásoktól, nem volt ellenére a lakosság jelentős részének.

A rendszerváltoztatás békés voltának másik ára az lett, hogy kezdetben nem volt legitim a személyes tulajdon. Ismertek voltak azok az esetek, amikor a nemzeti vagyont árulták ki egyes kommunista vezetők nemzetközi kapitalista vállalatoknak. Ez a folyamat oda vezetett gyakran, hogy gyárakat és mezőgazdasági üzemeket zártak be. Az új tulajdonosok így vásárolták meg maguk számára a piacot. Ennek következménye kezdetben a magas munkanélküliség és az ország adósságának a növekedése lett. A kommunista propaganda egykor azt sulykolta a tömegekbe, hogy a munka fontos dolog és ez jelenti a dolgozók számára a becsületet és a dicsőséget. Az új rendszerben a társadalom azzal szembesült, hogy sokak munkáját feleslegesnek és értéktelennek tartják, és hogy a pénz és a gazdagság nem a munkából, hanem gyakran a spekulációból és a tisztességtelen üzletekből származik.

Ezeknek a körülményeknek a hatására számos posztkommunista országban a társadalom bűnöző módon kezdett viselkedni. Ezt a jelenséget nevezték Magyarországon „vadkapitalizmusnak”. Noha a jelenség sokkal erősebb volt a volt szovjet köztársaságokban, ugyanazok a hatások érvényesültek Magyarországon is. Már magában a nemzeti valuta konvertibilitása is, ami valódi újdonságnak számított, hozzájárult a kábítószerkereskedelem növekedéséhez és a nemzetközi bűnszervezetek bejutásához ezekbe az országokba. Főként Kelet- és Délkelet-Európában, de kisebb mértékben Magyarországon is megjelent a szervkereskedelem, sőt az emberkereskedelem problémája. Minthogy ekkor már nem létezett az államnak hivatalos ideológiája, nem kevés politikus tekintett úgy a népek hagyományos vallásaira, konkrétabban a keresztény egyházakra, mint olyan tényezőkre, amelyek képesek értéket átadni a társadalom számára és megszervezni a közösségi életet [2].

a. Első fázis: a rendszerváltás előtt

A Katolikus Egyház számára már a rendszerváltoztatás előtt megjelent az új kihívások első fázisa. Magyarországon a Szentszékkel 1964-ben kötött megállapodás óta [3] ki volt alakítva a püspökök kinevezésének egy bizonyos mechanizmusa, amelynek az volt a célja, hogy a jelöltek a rezsim számára elfogadható személyek legyenek, ugyanakkor megfeleljenek az Egyház követelményeinek. Ennek az eljárásnak az egyik pozitív hatása az lett, hogy az egyházmegyéknek volt felszentelt püspöke, akiket a Szentszék nevezett ki, és világosan tudható volt, kik az egyes egyházmegyék ordináriusai. Noha Magyarországon betiltották a szerzetesrendek működését [4] (nagyon kevés kivétellel) és az Egyház elvesztette gyakorlatilag valamennyi kulturális, szociális, stb. intézményét, a plébániák és az egyházmegyék tudtak működni. Az ötvenes évek elején államosították az Egyház minden vagyonát, így a magyar katolikus Egyház és szervezetei nem rendelkeztek termelő javakkal, sem földekkel, sem bérbe adható házakkal, sem más tulajdonnal. Meg kell itt jegyeznünk, hogy Magyarországon az Egyház arra kényszerült a második világháborúig, hogy a földjeiből éljen. A plébániák és az egyházmegyék is rendelkeztek ekkor még földbirtokokkal [5]. Jól működött egykor a kegyúri rendszer is, amely biztosította az egyházi épületek karbantartását, mivel arra kötelezte a tulajdonosokat és a városokat, hogy viseljék ennek költségeit, hiszen a lakosságnak nem volt megfelelő pénzügyi ereje az istentiszteleti célra szolgáló épületek karbantartására [6]. A kommunizmus alatt a hívek is elvesztették magánvagyonukat, s így hozzájárulásaik is szerény szinten maradtak. Ukrajnával és Romániával ellentétben Magyarországon nem szüntették be viszont a görögkatolikus Egyházat. Csak néhány templomot államosítottak vagy romboltak le, a túlnyomó többségük továbbra is működhetett. Az ország lakosságának több, mint a fele a katolikus Egyházhoz tartozott. 

A rendszerváltozást közvetlenül megelőző években a Szentszék, a kormány egyetértésével számos püspököt (megyéspüspököt és segédpüspököt) nevezett ki. Hasonló lépések történtek Csehszlovákiában is [7]. A frissen kinevezett püspökök hozzá tudta járulni a békés átmenethez az Egyházon belül.

b. A rendszerváltás

A politikai változás közvetlen hatással volt az Egyház életére. A volt kommunista országokban 1988-tól kezdve elkezdtek dolgozni azokon a törvényszövegeken, amelyek a vallásszabadságra és az egyházakra vonatkoztak. A törvényelőkészítő munkát az akkori állami szervek kezdték meg, ám ebbe bekapcsolódtak nagy mértékben az egyházak képviselői is.. Magyarországon ennek a törvénynek [8] a lényegi újdonsága abban állt, hogy a vallási közösségeknek és az egyházaknak nem volt többé szüksége engedélyre a működésükhöz, joguk volt tevékenységük végzésére mindenféle állami engedély nélkül. Ez okból számos amerikai és más eredetű felekezet érkezett az országba. A törvény úgy intézkedett, hogy az egyházak regisztrációja az ő kérésükre történt, vagyis nem volt kötelező. A regisztrált egyházak speciális jogi személyiséget kaptak, és meghatározott jogokat és mentességeket élveztek. Az egyházak működtethettek iskolákat, idősotthonokat, kórházakat és más „közhasznúnak” minősített intézményeket. Ezeknek az intézményeknek a számára teljes körű állami finanszírozás volt előirányozva, az azonos kategóriájú állami intézményekkel azonos színvonalon. Az állam viszont nem regisztrálhatta az egyes állampolgárok vallási hovatartozását [9]. Valamennyi mai statisztika ezért szabad részvételen alapuló felméréseken vagy kikérdezéseken alapul. Magyarországon tehát végbement az állam és az Egyház békés szétválasztása. A kilencvenes és kétezres években százával regisztráltak egyházakat és vallási közösségeket azzal a céllal, hogy hozzájussanak ezekhez a finanszírozásokhoz és kedvezményekhez. A jelenleg érvényes magyar törvény [10] összetett eljárást irányoz elő ahhoz, hogy egy közösség megkapja az egyházi státuszt, amely jogosult a fent leírt automatikus pénzügyi támogatásokra.

A rendszerváltás pillanatában az ukrajnai és romániai görögkatolikus egyháznak teljes mértékben újjá kellett szerveznie önmagát. Albániában a kommunizmus időszakában valamennyi egyház be volt tiltva, ezért a latin rítusú katolikus egyháznak is a nulláról kellett újjászerveződnie, Olaszországból érkező papok, püspökök és szerzetesek segítségével. Újjászületésük egyik strukturális feltétele volt az istentisztelet céljára szolgáló épületek visszaszolgáltatása. Magyarországon csak a szerzetesrendeket törölték el teljesen. Csak néhánynak (három férfi és egy női rendnek) volt lehetősége legálisan működnie a kommunizmus alatt is, ám létszámukat alacsony szinten korlátozták. A rendszerváltás után körülbelül 3600 férfi és női szerzetes jött elő az illegalitásból, ám többségük ekkor már igen idős volt, és mára már mindössze 1300 a szerzetesek összlétszáma Magyarországon. Kevés olyan rend volt, amely képes volt saját apátságot vagy rendtartományt létrehozni abban az időszakban, amikor a szerzetesek Nyugatra emigráltak. A férfi szerzetesek közül a jezsuitáknak és a cisztercieknek volt ilyen típusú jelenléte Amerikában. Ennek ellenére a rendszerváltás utáni években az első olyan elöljárók, akik nemzeti szinten szerepet tudtak vállalni, idős szerzetesek voltak, akik Magyarországon éltek a kommunizmus időszakában. Néhány évvel később a provinciák vezetése olyan szerzetesek kezébe került, akik külföldről tértek vissza. Mára mindenütt az új nemzedék vette át a rendek vezetését, amelynek tagjai már a rendszerváltás után léptek az adott rendbe.

A rendszerváltás fontos eleme volt a diplomáciai kapcsolatok újbóli felvétele a Szentszékkel az 1990. február 8-án aláírt rövid egyezmény révén [11], amely tartalmazza annak elismerését, hogy Magyarországon a katolikus Egyház az Egyházi Törvénykönyv és az egyházi szabályok, valamint az 1990/IV. számú, a vallásszabadságról és egyházakról szóló állami törvény szerint működik.

c. Az egyházi javak visszaszolgáltatása és a gazdasági kérdések

Magyarországon általában nem kerültek visszaszolgáltatásra azok a javak, amelyeket a kommunizmus ideje alatt elvettek, sem a magántulajdonosok, sem a vállalatok, sem az egyházak számára. A földművesek kárpótlási jegyeket kaptak, de a földjüket nem kapták vissza. A gyárak tulajdonosai nem kaptak semmit. Az egyházak sem kapták vissza termelő javaikat. Egy 1991-ben meghozott törvény (az 1991/XXXII. számú) [12] azt irányozta elő, hogy visszaszolgáltatják azokat az épületeket, amelyeket 1948-ban vallásos tevékenységre (pl. plébánia vagy rendház céljára) vagy közhasznú tevékenységre (pl. iskola, öregotthon, kórház stb. céljára) használtak, azzal a feltétellel azonban, hogy ezeket az épületeket korábban nem privatizálták. Az Egyháznak kifejezetten meg kellett igényelnie ezeket az épületeket hosszas levéltári kutatások után, amelyek segítségével képesek voltak bizonyítani, hogy rendelkeztek egykor ezeknek a tulajdonjogával. A visszaszolgáltatás folyamata igen körülményes volt, mivel az állam azt akarta, hogy az Egyház fizesse azokat a költségeket, amelyek az ezekben az épületekben működő állami vagy önkormányzati intézmények elköltöztetését fedezték. Évről évre halogatták az épületek visszaszolgáltatását azzal az ürüggyel, hogy az állam nem rendelkezik megfelelő forrással a visszaadandó épületek felszabadítására. Ezért 1997-ben aláírásra került egy megállapodás a Szentszék és Magyarország között [13], amely magában foglalta, hogy az Egyház lemond ezeknek az épületeknek a feléről, és ezeknek a becsült értékéből keletkezik egy alap, amelyből évről évre részesül majd az Egyház. Az Egyház másik bevételét biztosítja azon állampolgárok személyi jövedelemadójának 1 százaléka, akik ezt az összeget a Katolikus Egyháznak ajánlják fel.

A jobboldali kormányzók jellemzően sok iskola és szociális intézmény működtetését szeretnék átadni az Egyháznak. Ezért az Egyháznak ezen a területen erősen megnövekedett a szerepvállalása. Az Egyház egy másik tevékenységi köre a hittan tanítása az állami iskolákban. Ez 1990-től kezdődően pusztán fakultatív alapon vált lehetségessé, ám néhány év óta kötelező a polgári etika, mint tantárgy, s ennek keretében választható valamely vallás hittana is. Sok szülő kéri gyermeke számára a katolikus hittan oktatását. A vallásoktatókat az Egyház választja ki és bízza meg, ám fizetésüket az államtól kapják. Sok olyan gyermek is a katolikus vallás oktatását választja, akik nincsenek még megkeresztelve. Az ő felkészítésük a szentségekre a lakhely szerinti plébániáikkal együttműködve történik.

Az intézmények magas száma jelentős kihívást jelent csakúgy a szerzetesrendeknek, mint az egyházmegyéknek. Általában nem szerzetesek és papok dolgoznak ezekben az intézményekben, hanem világiak, lehetőség szerint katolikus hívők. A tanárok és az alkalmazottak képzése fontos feladat az Egyház számára. Oktatási rendszerünkben igyekszünk előtérbe helyezni a Krisztusba vetett hit örömét, a különböző társadalmi és etnikai csoportok közötti megbékélést, főként a roma kisebbség (a lakosság 8–10 százaléka) oktatását, akiknek számára már publikáltuk a teljes Biblia fordítását lovári nyelven. Ennek a kisebbségnek a számára szakkollégiumokat tartunk fenn, ahol felsőfokú tanulmányaikra készülhetnek.

d. A béke szolgálata az Egyházon belül

Szent II. János Pál pápa 1991. évi magyarországi látogatása alkalmával a püspöki konferenciával találkozván azt hangsúlyozta, hogy nem szabad túl sokat foglalkoznunk a múlttal, hanem előre kell néznünk és ápolnunk kell a püspökök közötti egységet. Arra bátorította a magyar püspököket, hogy tartsanak egyházmegyei zsinatokat. Ezeket az egyházmegyei zsinatokat azóta valamennyi egyházmegyében megszervezték [14]. Ezek hozzájárultak a II. vatikáni zsinat eredményeinek és a kánonjog újításainak bevezetéséhez az egyházmegyék mindennapi életébe. Arra is komoly pozitív hatásuk volt, hogy megerősítsék az egységet a püspökök, a papok és a világi hívek különböző csoportjai között. Túllépve a kommunista időszak alatt mutatott különböző magatartásokon, megéreztük, hogy a középpontban a közös hit áll és az a cél, hogy közösen dolgozzunk Egyházunk életének megújításán. Még ha a világi média olykor meg is támadott egyes egyháziakat azért, amiért feltételezéseik szerint a kommunista időszakban közel álltak az állami szervekhez, sikerült megtalálni a megbékélés útját az egyházmegyékben végzett közös munka révén. Bizonyos vagyok benne, hogy a Szentlélek vezette Egyházunk megújulását, ő segített számunkra felfedezni, hogy mi a valóban fontos Isten előtt. A média által megfogalmazott kritikák, amelyek egyes egyháziak úgynevezett kollaborációjára vonatkoztak, gyakran voltak túlzóak, miközben az ügyben szereplő kommunisták felelőssége háttérbe szorult. Mindenesetre szükséges volt lelkiekben kitartani az antiklerikális nyomással és az Egyházzal szembeni ellenséges megnyilvánulásokkal szemben.

Azok a kutatások és kiadványok, amelyek a katolikusoknak a kommunista rezsim alatt elszenvedett üldözéséről, számos vértanú és hitvalló tanúságtételéről majd egyes vértanúk boldoggá avatásáról szólnak, hozzájárultak a lelki kiengesztelődéshez.

e. Az Egyház szolgálata a népek közötti kiengesztelődés terén

Európa olyan földrész, amelyet valódi nemzetek jelenléte jellemez, vagyis olyan közösségeké, akiknek saját nyelve, kultúrája, történelme van, politikai autonómiával vagy szuverenitással és közös tapasztalatokkal rendelkeznek. E nemzetek részét alkotják a teremtés gazdagságának és az Egyház nagyra becsüli őket – ugyanakkor nem lehet őket legfőbb jónak tekinteni, mert ez a bálványimádás egyik formája volna [15].

Közép-Európában a történelem számos nemzetek közötti konfliktust, igazságtalanságot és keserű emléket hordoz. Éppen ezért a Katolikus Egyház átérzi a hivatását, hogy a népek közötti kiengesztelődésen munkálkodjék [16]. Ebbe az irányba mutatnak azok az erőfeszítéseink, hogy régiónk püspöki konferenciáival valódi baráti viszonyt és együttműködést alakítsunk ki. Ennek volt kiemelkedő pillanata az az esemény, amikor a szlovák és a magyar püspöki konferencia 2006-ban aláírta a kiengesztelődés dokumentumát. A többi szomszédos ország püspöki konferenciájával is baráti és együttműködő viszonyt ápolunk, rendszeres találkozókkal és a külföldi főpásztorok meghívásával, hogy ők mondjanak szentbeszédet főbb nemzeti ünnepeinken, például Szent István napján. Ennek az ünnepi szentmisének a szónokai az elmúlt években Ausztriából, Németországból, Lengyelországból, Szlovákiából, Ukrajnából, Romániából, Szerbiából és Horvátországból érkező püspökök voltak. A zarándokhelyeinkre is gyakran hívunk meg külföldi püspököket szónoknak, kiváltképpen a szomszédos országokból. A szerzetesrendek a világ minden tájáról hozzák Magyarországra tagjaikat. Igyekszünk megszervezni az idegen nyelvet beszélő katolikusok lelkipásztori ellátását is Budapesten, ahol rendszeresen celebrálunk szentmiséket tizenhat különböző nyelven.

Minthogy a rendszerváltozással lehetővé vált a diákok számára külföldön végezni tanulmányokat, egyetemközi és akadémiai kapcsolataink is sokat fejlődtek. Budapesten megszületett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és más katolikus felsőoktatási intézmények is alapultak.

A Magyar Katolikus Egyház egyre növekvő nemzetközi kapcsolatai lehetővé teszik a számunkra, hogy közelebb érezzük magunkhoz a katolikusokat és minden keresztényt csakúgy az országon belül, mint az egész világban. Magyarországon belül együttműködünk a történelmi protestáns egyházakkal és számos kérdésben közös magatartási irányvonalat alakítottunk ki, mint például azoknak a más vallású tanulóknak az esetében, akik iskoláinkban tanulnak. Baráti és konstruktív viszonyt ápolunk a zsidó közösséggel, és felemeljük a szavunkat az antiszemitizmus és a rasszizmus minden megnyilvánulása ellen. Ami a világban elnyomott és üldözött keresztényeket illeti, élő kapcsolatot ápolunk főképpen a Közép-Kelet és Afrika egyes területeinek keresztény elöljáróival. Püspöki konferenciánk országos gyűjtéseket szervezett, hogy segítse a keresztény menekülteket, hogy újjáépíthessék otthonaikat és templomaikat és visszatérhessenek hazájukba. Figyelmünk elsősorban Szíria és Irak keresztényeire irányult és irányul jelenleg is.

Reméljük, hogy a katolikusok hozzájárulása is segíti azoknak a munkáját, akik évről évre jelentést készítenek a keresztények elleni üldözésről a világban [17].

Összességében megállapíthatjuk, hogy a békés átmenet a kommunista rendszerből a kapitalista rendszerbe nagyobb szabadságot teremtett az Egyház számára, ugyanakkor új intézményes feladatokat is hozott magával. Mégis összességében szélesebb körű lehetőségeket hordoz, hogy elősegítsük a kiengesztelődést és a békét hazánkban és a régióban.

Köszönöm a figyelmet!

* * *

JEGYZETEK

1. 1991/XXXI. sz törvény az Alkotmány módosításáról. Vö. pl. Erdő Péter – Schanda Balázs, Egyház és vallás a mai magyar jogban. A főbb jogszabályok szövegével, nemzetközi bibliográfiával, Budapest 1993, 23-34; Erdő Péter, La nuova condizione giuridica della Chiesa in Ungheria, in Ius Ecclesiae 2 (1990) 457–472.

2. Vö. pl. az 1990/IV. tv. bevezetőjét. Ld. Act IV/1990 on the Freedom of Conscience and Religion, and the Churches, consolidated text with amendments, as of January 1, 2002, in Legislation on Church-State Relations in Hungary, Ed. Balázs Schanda, Budapest 2002, 43: „Churches, denominations and religious communities in Hungary are entities of prominent importance capable of creating values and communities. In addition to their efforts falling within the sphere of religious life, they also play a significant role in the nation’s life through their cultural, educational, teaching, social and health care activities, and by fostering national identity”. Más országok törvényhozoásában jelenlevő hasonló elemek kapcsán ld. Péter Erdő, Typen des Verhältnisses zwischen Kirche und Staat in den Beitrittsländern, in Österreichisches Archiv für Recht und Religion 50/1 (2003) 2-10. Az Egyház és állam közötti kapcsolato kérdése kapcsán a régió többi országában, ld. pl. Kirche und Staat in Mittel- und Osteuropa. Die Entwicklung des Staat-Kirche-Verhältnisses in den Transformationsländern Mittel- und Osteuropas seit 1990, Hrsg. Stefan Mückl (Staatskirchenrechtliche Abhandlungen 56/1), Berlin 2017.

3. A szöveg itt található meg: La politica del dialogo. Le Carte Casaroli sull’Ostpolitik vaticana, a cura di Giovanni Barberini, Bologna 2008, 156–171.

4. Vö. 1950/34. törvényerejű rendelet.

5. Vö. pl. Csizmadia Andor, A magyar állam és az egyházak jogi kapcsolatainak kialakulása és gyakorlata a Horthy-korszakban, Budapest 1966, 145-186. 423–424.

6. Uo. 344-388; vö. ezen kívül Péter Erdő, Patronato (Derecho de), in Diccionario General de Derecho Canónico, dir. Javier Otaduy - Antonio Viana - Joaquín Sedano, Cizur Menor – Pamplona 2012, V, 983–987.

7. Vö. Agostino Casaroli, Il martirio della pazienza. La Senta Sede e i paesi comunisti (1963-89), Torino 2000, 189-191.

8. 1990/IV. sz. tv.

9.  2011/CCVI. tv., 5. §.

10. 2011/CCVI tv. és későbbi módosításai.

11. A szöveg olasz nyelven itt található meg: Enchiridion dei concordati. Due secoli di stria dei rapporti Chiesa-Stato, a cura di Erminio Lora, Bologna 2003, 1704–1707.

12. Az angol szöveg itt található meg: Legislation on Church-State Relations in Hungary 53–67.

13. Acta Apostolicae Sedis 90 (1998) 330-341. Vö. Péter Erdő, Accordo tra Santa Sede e Repubblica d'Ungheria, in Ius Ecclesiae 10 (1998) 652–659.

14. Vö. pl. Péter Erdő, Die Diözesansynoden in Ungarn nach der Wende von 1989-1990, in Annuariun Historiae Conciliorum 42 (2010) 373–378.

15. Vö. XI. Piusz. Mit brennender Sorge enciklika, 1937. március 14., in AAS 29 (1937) 145-167, főként 149. Vö. ezen kívül Ferenc pápa, Dokumentum az emberek testvériségéről a világbéke és együttélés érdekében, 2019. február 4.

16. Vö. pl. Péter Erdő, Versöhnung der Völker ist möglich. Wortlaut der Predigt von Peter Kardinal Erdö, Erzbischof von Budapest, beim Abschlussgottesdienst des Jugendtreffens der „Wallfahrt der Völker”, 23. Mai 2004, in W. Sotill (Hrsg.), Wallfahrt der Völker, Mariazell 2004, Wien 2004, 78-79; Uő., Le bonheur, à quel prix ?, in Qui nous fera voir le bonheur ? Conférences à Notre-Dame de Paris. Carême 2004, ed. Jean-Marie Lustiger, Paris 2004, 87–122.

17. Budapest Report on Christian Persecution, ed. József Kaló – Lóránd Újházi, Budapest 2018.

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír