Augusztus 30-án, vasárnap, helyi idő szerint 10 órakor Erdő Péter bíboros, az MKPK elnöke magyar nyelvű szentmisét mutatott be a washingtoni Szeplőtelen Fogantatás-bazilika altemplomában, az előző nap megáldott Magyarok Nagyasszonya-kápolna közelében.

Erdő Péter bíboros az ünnepi szentmisét az Egyesült Államokban, valamint Kanadában szolgáló magyar lelkipásztorokkal közösen mutatta be. A szentmise után Kiss Barnabás OFM detroiti magyar lelkész köszönetét fejezte ki a bíborosnak az augusztus 29-én felszentelt magyar kápolna létrehozásának támogatásáért és személyes jelenlétéért. Ezt követően Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára méltatta az amerikai magyarság, a magyar nagykövetség, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és Magyarország munkáját, melynek eredménye az új kápolna. Reményét fejezte ki, hogy a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére szentelt kápolna mind az amerikai magyarság, mind pedig az idelátogató zarándokok erőt és összetartozást sugárzó lelki központja lesz.

Erdő Péter bíboros szentbeszédét az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük:

Krisztusban Kedves Testvéreim!

Tegnap szenteltük fel a magyar kápolnát, itt, az Egyesült Államok nemzeti szentélyében. A mai szentmise olvasmányai mintha különösen is nekünk szólnának.

Az Ószövetség éles különbséget tesz a tiszta és a tisztátalan között. Értette pedig ezt valahogy úgy, ahogyan a régi népek vallásainak a világában a tisztának, a szentnek a fogalma kirajzolódott. Mert a szent és a profán az isteni erőknek fenntartott és a közönséges között, mióta vallás van a világon, különbséget tesz az ember. Csak hát a régi vallások megpróbáltak megrajzolni egy kört, megpróbáltak kiszakítani a térből egy szigetet, vagy bekeríteni egy területet és azt mondták, ez itt a szent. Itt van az Istennek, az isteni erőknek, a szentnek a lakása és ezen kívül van a közönséges, a hétköznapi, a profán világ.

Azt is mondják, a héber nyelvnek a „szent” szava is ebből az elkülönültből, ebből az elválasztást jelentő igéből származik. De akárhogy is legyen, az elválasztást és az elkülönítést az ószövetségi emberek nagyon fontosnak tartották. Főleg a liturgia, az istentisztelet és a rituális élet szempontjából. Amit ők tisztának, azaz szentnek minősítettek, az nagyon is kézzelfogható feltételektől függött. Meg lehetett határozni, hogy milyen időben, milyen helyen, milyen módon, milyen tárgyakkal kerülhet vagy nem kerülhet érintkezésbe az ember. És ettől függött a tárgyak és személyek rituális értelemben vett tisztasága vagy tisztátalansága. De ezt a régi szemléletet a választott nép már Krisztus előtt valamivel, a hellenista korban, amikor a görög kultúrával kapcsolatba került, kezdte – mondhatnánk így – egyre jobban spiritualizálni. Egyre légiesebbé tenni. Észrevette a szellemi, a lelki vonatkozásait. És kezdték azt tanítani többen, hogy nemcsak a materiális, nemcsak a fizikai dolgoktól függ a tiszta és a tisztátalan, hanem van annak még más összetevője is. Főleg az emberi lelkületben és magatartásban.


Jézus tanítása nem pusztán ezen az emberi vonalon halad előre. A Mester nem azt kezdi el finomítani még egy lépéssel tovább, hogy hogyan is lehet azt érteni, hogy vallási szempontból tiszta vagy közönséges valami. Nem, ő a kérdést gyökerében gondolja át. A problémát más alapokra helyezi. Azt mondja, hogy nem az, ami kívülről jön, nem az szennyezi be az embert, és nem az teszi tisztává vagy tisztátalanná. Nincs a világnak egy szent és egy profán része. Nem lehet szigeteket kiszakítani, és nem lehet azt mondani, hogy ha én azon a szent helyen vagyok, akkor magam is, vallásos értelemben is, az Úr előtt is szent lettem. Ha megmosakodtam rituálisan, attól én szent lettem. Hozzátartozom a világnak ahhoz az anyagilag is körülhatárolható részéhez, ami a szentség, a biztonság szigete. Mert nincsen a világnak olyan része sem, ami igazán profán. Nincsen olyan része sem a világnak, amihez az Istennek köze ne volna. Hanem úgy áll a dolog, hogy van a teremtett világ, és ez a teremtett világ valahogyan viszonyul az Istenhez. És ez lehet – ha így akarjuk nevezni ezt a kapcsolatot – szent és profán, tiszta és tisztátalan. Ezt a viszonyt lehet nevezni szentnek és tisztának vagy az ellenkezőjének. Tehát az ember többé nem földrajzi helyekben kell, hogy bízzon, nem tárgyakkal való fizikai érintkezésben kell, hogy reménykedjék és nem puszta külső formuláknak az elmondásában, hanem az Istennel való személyes kapcsolatában. Mert ettől függ, hogy minden az életünkben szent lesz-e, vagy pedig semmi sem lesz azzá. Erről mondja Jézus, hogy a szív az, ami döntő. Az emberi szív, ami tiszta, ami Istennel találkozik.

Tudjuk azonban azt is, hogy az ember nem puszta szellem. Térben és időben élünk. Szükségünk van szavakra, képekre, jelekre, tárgyakra is. Maga a Teremtő megtestesült, emberré lett, így akart szólni hozzánk. Ezért hát ebben az emelkedettebb értelemben megáldunk és megszentelünk helyeket és tárgyakat. Jól tesszük, ha a Szentírás szavaival vagy az Egyház által jóváhagyott szövegekkel imádkozunk. Biztosan a Lélekben imádkozik az, aki a Szentlélektől sugalmazott Biblia szavaival vagy a Szentlélektől vezérelt Egyház imádságaival dicséri az Istent. Krisztus Testét és Vérét adta nekünk a kenyér és bor színe alatt. Az Eucharisztiában méltán imádjuk őt, nem bálványként, hanem valóban jelenlévő Istenként. A Teremtő annyira fölötte áll a térnek és az időnek, hogy hatásaiban egyidejűleg különböző módokon is jelen tud lenni a teremtett világ egyes pontjain. Jelen van mindenütt. Jelen van a szívünkben is, mégpedig másként, mint pusztán az anyagban, és egészen különlegesen van jelen az Oltáriszentségben. A templom, amit az Egyház felszentel vagy megáld, amelyben az Eucharisztiát is őrzi, nem csupán az emberi közösség találkozásának a helye, nem pusztán imaterem, amit bárhol berendezhetünk, hanem valóban az Isten háza, a vele való találkozás különleges helye. Ezért vagyunk hálásak a Gondviselésnek, hogy tegnaptól itt, Washingtonban egy magyar kápolna is lelki otthonunk lehet.

Kérjük a mai szentmisében, hogy a szív belső tisztaságára, a Krisztussal való találkozásra és az ő elfogadására jussunk, hogy bennünk és körülöttünk minden egyre inkább szent lehessen. Amen.

* * *

2006-ban, az 1956-os forradalom 50. évfordulójára a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia imaévet hirdetett a nemzet lelki megújulásáért. Ebben az esztendőben Erdő Péter bíboros kérelemmel fordult Theodore McCarrick atyához, Washington akkori érsekéhez és a Szeplőtelen Fogantatás-bazilika, az Amerikai Egyesült Államok nemzeti szentélye igazgatótanácsi elnökéhez, hogy létesítsenek egy, a Magyarok Nagyasszonyának és Szent Istvánnak, a magyarok első királyának szentelt kápolnát az Amerikai Egyesült Államok kiemelt kegyhelyén.

2006-ban a szentély bizottságai értékelték a kérést, megadtak egy helyszínt, ahol a kápolna kialakításra kerülhet, és még az év novemberében végső jóváhagyásra előterjesztették a washingtoni nemzeti szentély igazgatótanácsa elé.

2007 júniusában a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia kijelölte Kiss G. Barnabás OFM testvért mint képviselőjüket a szentély felé, hogy koordinálja a magyar kápolna projektjét, valamint hogy előteremtse a szükséges anyagiakat.

A kápolna tervezése 2009-ben kezdődött és 2012-ig tartott, berendezésének elkészítése 2014-ben kezdődött. A kápolna kialakítása 2015 áprilisában kezdődött és augusztusra készült el, augusztus 29-én Donald Wuerl bíboros, washingtoni érsek, a nemzeti szentély igazgatótanácsának elnöke, valamint Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke áldotta meg.

A kápolna központjában az oltár, valamint a Magyarok Nagyasszonyának mozaikja áll, akit Szent Imre, Szent Gellért, Szent László, Szent Erzsébet, Boldog Gizella és Szent Margit vesz körül. A mozaik felett a következő magyar mondat olvasható: „Magyarok Nagyasszonya, könyörögj érettünk!”

Az oltár tardosi márványból készült a budapesti Szent István-bazilika oltárának mintájára.

A kápolnába lépve jobb oldalt ereklyetartót találunk, melyben Szent István király ereklyéje található, amely Erdő Péter bíboros és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye ajándéka. Az ereklyétől balra egy márvány reliefen Szent Istvánt láthatjuk, amint felajánlja a koronát Szűz Máriának. (Ez az esemény 1038. augusztus 15-én történt.)

Az északi fal reliefje Szent István megkeresztelését, valamint 1000 karácsonyán történt királlyá koronázását ábrázolja.

A kápolna kijárata felett Magyarország angyalos címere látható. Két oldalt a Boldogasszony-himnusz sorait vésték fel magyar és angol nyelven.

A Magyarok Nagyasszonya-mozaik az olaszországi Spilimbergóban készült, a reliefek szintén Olaszországból származnak, carrarai márványból készültek. Magyarországi márványt és más köveket használtak a falakhoz, a padlóhoz és az oltárhoz.

A kápolna a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, a magyar állam és az észak-amerikai magyarság nagylelkű támogatásával jöhetett létre.

Fotó: Tarcsay Péter

Magyar Kurír