Február 24-én Esztergomban, a Loyolai Szent Ignác-templomban, majd a Keresztény Múzeumban Erdő Péter bíborossal ünnepeltek a szegénygondozó nővérek. Arra emlékeztek, hogy kilencven éve született a ferences nagycsaládnak ez az „egyedülálló magyar hajtása”.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

Nem akarjuk elhinni, hogy délután már érkezik a hideg, pedig eleget ijesztgetnek vele mostanában minden csatornán. Verőfényes, tavaszias az idő. Amikor pedig az esztergomi Loyolai Szent Ignác-templom elé kanyarodunk, egyenesen húsvéti a hangulat. Nem sokkal múlt fél tizenegy, amikorra térzenét hirdettek. A templom előtt rengetegen állnak, és körülbelül hat-hét kézben hangszer is van – főleg gitárokat látok, egy nővér kezében pedig trombitát. – Jézus, életem, erő, békém, Erős és szent az Úr – énekli a tömeg, és már éppen kezdünk lelkessé válni, amikor, mintegy öt perccel később a többség bevonul. Talán azért a nagy sietség, hogy a mise énekeinek próbája időben elkezdődhessen. Mi azért, kissé csalódottan még álldogálunk kinn egy darabig, tizenegyig több mint negyedóra van hátra. Kedves jelenetek szemtanúi leszünk. A nővérek afféle fogadóbizottságként ölelgetik az érkezőket, a színen időről időre süteményestálakkal vonul át valaki, sok a kisgyerek, családias a légkör. Érezni, hogy a nővérek mennyire otthon vannak Esztergomban.

Harmai Gábor plébános megköszöni a nővéreknek, hogy itt ünnepelnek, és szolgálatukat, amely az egész városra kihat. A szentlecke a mai ünnep főszereplőjéről, Mátyásról szól, akit az Apostolok cselekedeteiben Júdás helyett sorshúzással a tizenkettedik apostolnak választanak. Az érdekes időjáráson töprengve, a szentlecke hallgatása közben eszembe jut, hogy hiszen ez a Mátyás a néphit jégtörője! Aki azonban kettős természetű: ha jeget talál, megtöri, de ha szép időt, hideget hoz helyette. Így aztán el kell fogadnom, hogy tetszik, nem tetszik, ma a tél egy kis időre még visszatér. De Mátyás napja már mindenképpen a tél és a tavasz közti határvonalat jelzi.

A zsoltárválasz szövege, amelyet mindannyian éneklünk: „Dicsőséges az Isten az ő szentjeiben; csodálatos fenségű, amikor jeleket művel.” A szent életű emberek révén – mint Mátyás napján a télnek és a tavasznak – az isteninek és az emberinek a határvonalára kerülünk. Általuk és minden jót cselekvő ember által az Isten jeleivel szembesülünk. Az evangéliumban Jézus az utolsó vacsorán mondott szavaival arra szólít fel bennünket, hogy úgy szeressük egymást, mint ő szeretett bennünket.

* * *

Ezután Erdő Péter bíboros homíliája következett, amelyet szó szerint közlünk:

„1. Szent Mátyás apostol ünnepén különösen is felhívja figyelmünket az Egyház liturgiája arra, hogy milyen fontos is az apostoli hivatás. Kell, hogy legyen valaki, „aki velünk együtt tanúskodik a feltámadásról” – olvassuk Az apostolok cselekedeteiben. De az apostoli hivatás azon kívül vagy éppen azáltal, hogy Krisztusról való tanúságtételt kíván, egyben a szeretet legnagyobb megnyilvánulása is. Magának Krisztusnak az Egyház és az emberiség iránti szeretete jelenik meg a papi és szerzetesi hivatásban. A mai evangélium különös módon szól a szeretetről. Beszél egyszer arról, hogy Istennek irántunk való szeretete a példakép, azt kell utánoznunk nekünk is. „Amint engem küldött az Atya, amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket”. Elindul a szeretet nagy körforgása az Atyától a Fiún keresztül az emberekhez. Első feladatunk, ami ebből következik, hogy maradjunk meg Jézus szeretetében. Tehát hűségesek legyünk ehhez a szeretethez, értékeljük ezt a szeretetet, viszonozzuk ezt a szeretetet. De ezzel együtt azt is halljuk a mai evangéliumban, hogy mi is úgy szeressük egymást, mint ahogyan Jézus szeret bennünket, s amint az Atya szereti Jézus Krisztust. Ez utóbbi szeretetparancs valami nagyon különös hangsúlyt tartalmaz. Hiszen olvasunk másutt az evangéliumban az ellenségszeretetről; olvasunk arról, hogy abban kell utánozni az Atyának irántunk való szeretetét, hogy amint ő fölkelti napját jókra és gonoszakra egyaránt, úgy nekünk is szeretettel kell lennünk az emberek iránt, akár jót tesznek nekünk, akár pedig az ellenségeink.

2. De a mai evangélium valami mást mond el a szeretet titkáról. Arról beszél, hogy a Krisztus-követőknek, a Krisztus-tanítványoknak különös módon kell szeretniük egymást. Ez nem az ellenségszeretet vagy az általános szeretet parancsa, hanem arra tartalmaz felhívást, hogy az Egyház tagjai, sőt az apostolok utódai sajátosan is, egészen különleges módon szeressék egymást. Szeressék egymást, mert meglátják egymásban Krisztus képét. Azt olvassuk az Újszövetségben: „arról ismernek meg benneteket, hogy szeretitek egymást”. És ez a jel egyben meghívás a bekapcsolódásra; meghívás, hogy tartozzunk ehhez a szeretetközösséghez, hogy ezen keresztül, kapcsolódjunk bele az Atya és Fiú szeretetének áramába.

3. Ezt az evangéliumi tanítást állította életének középpontjába Páhok Franciska anya, nővértársaival együtt, amikor kilencven évvel ezelőtt létrehozták a Ferences Szegénygondozó Nővérek közösségét. Az első önfelajánlás már 1927 őszén Mátraverebély-Szentkúton megtörtént. A nővérek áldozatos szeretetükkel Krisztusról tettek tanúságot az Egri Főegyházmegyében, azután pedig nálunk, először Ludányban, majd itt, Esztergom városában is. Amikor ma azt látjuk, hogy a társadalom peremére szorultak, az egyedül maradottak segítését példás önzetlenséggel látják el, felfigyelünk egész küldetésük gazdagságára. A lelki segítségnyújtástól a kórházlátogatáson, a családgondozáson, a roma közösség segítésén és a hitre nevelésen át az idősgondozásig az élet számos területén bizonyítják, hogy a rászorulók iránti szeretet a Krisztushoz fűződő élő kapcsolatukból, az Eucharisztia szeretetéből fakad.

4. Ez a felismerés ma különösen is időszerű, amikor a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülünk. Újra és újra megjelenik az eucharisztikus világkongresszusok színhelyein a gondolat, hogy az Oltáriszentségből fakad a szegények iránti segítő szeretet.

A Ferences Szegénygondozó Nővérek közösségét Magyarországon alapították. Karizmájuk Isten különleges ajándéka népünk számára. Ha Teréz anya hősies szolgálata kivívta a kereszténységtől távol álló indiai tömegek megbecsülését is, biztosak lehetünk benne, hogy akármennyire elvilágiasodott sokunk gondolkodása és életmódja itt, Magyarországon, az önzetlen szeretet hiteles példáira itt is csodálkozó tisztelettel figyel mindenki.

5. Adja Isten, hogy a nővérek megkapják a természetfeletti erőt és a Szentlélek derűjét, hogy ebben a szeretetszolgálatban továbbra is Krisztus szeretetét jelenítsék meg, és becsületet szerezzenek egyházunknak és hitünknek a világ előtt.

Amen.”

* * *

A mise után rendhagyó kiállítás-megnyitó következik. A rend kilencven- és esztergomi megtelepedésük nyolcvanéves évfordulójára készült kiállítás elé szánt gondolatokat ugyanis nem a múzeumban, hanem itt hallgatjuk meg, tekintettel a múzeum termeinek szűkösségére. Először az igazgató, Kontsek Ildikó mond néhány szót a múzeum és a rend közreműködéséről, majd Kóródi M. Veronika általános főnöknő következik.

– Nagy ünnep a mai – mondja –, amelyen múltunkra, rendünk gyökereire emlékezünk, a jubileumi évnek az efezusiakhoz írt levélből vett mottójának szellemében: „Krisztus által a szeretetben gyökerezve és megalapozva”. Mert ha nem Krisztus a gyökerünk, semmik vagyunk, ő viszont képessé tesz a szolgálatra, amelyre alapítóink kérésére életünket odaadva vállalkozunk. A kiállítással az örömünket akarjuk megmutatni. Azt, hogy mi éltet bennünket. A múltunkat, a szerzetesi hivatásunkat és a különböző szolgálatainkat egyaránt bemutatjuk, de ezek nem is választhatók el egymástól.

* * * 

A múzeumban csakugyan óriási a tömeg. Már rögtön a ruhatárral szembeni falon a kiállítás képeit látjuk: a nővérek mindennapjainak jeleneteit, idősek, gyerekek körében, iskolákban végzett szolgálatukat.

Beljebb haladva az alapítás történetét ismerjük meg: Oslay Oswald ferences tartományfőnök és Páhok Mária Franciska nagy elhatározását, és azt az egyedülálló elgondolást, amely a szegénygondozó nővéreket kivételessé teszi. Ez annak idején, az 1920-as évektől kezdve az úgynevezett egri norma volt, amely társadalmi, állami és egyházi szereplőknek a szegények érdekében való összefogását valósította meg. Ennek voltak „főszereplői”, motorjai a nővérek. Betegeket és szegényeket egyaránt felkaroltak, otthonaikban és szeretetotthonokban egyaránt ápoltak, népkonyhákat üzemeltettek, rászoruló családokkal foglalkoztak, nyaraltattak, kiterjedt karitászhálózatuk volt. Az ökumené szellemének korai előfutáraiként harmonikusan együttműködtek a hasonló tevékenységet végző protestáns és zsidó szervezetekkel.

Meghat az egyik ábrán látható, a kordára, azaz a kötélből készült szerzetesi övre kötött negyedik csomó és a hozzá fűzött magyarázat: a szegénygondozó nővérek hármas fogadalmuk mellé tesznek egy negyediket is, amellyel a szegények mellett kötelezik el magukat.

Fotó: Lambert Attila

Kiss Péter/Magyar Kurír