Erdő Péter szeptember 5-én ünnepi szentmise keretében megáldotta a Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhely új létesítményeit és felszentelte szabadtéri oltárát. A kegyszobor előtt nemzetünket a Magyarok Nagyasszonya oltalmába ajánlotta.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

Erdő Péter bíboros, aki az ünnepi szertartás főcelebránsa és szónoka is volt egyben, Alberto Bottari de Castello apostoli nunciussal és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia több tagjával – köztük Pápai Lajos győri, Beer Miklós váci megyéspüspökökkel, Kocsis Fülöp érsek-metropolitával, Keresztes Szilárd nyugalmazott hajdúdorogi püspökkel, Varga Lajos segédpüspökkel –együtt mutatta be a szentmisét. A határon túlról koncelebráltak: Schönberger Jenő szatmárnémeti püspök és Majnek Antal munkácsi püspök. Koncelebráltak továbbá a jelenlegi és a korábbi ferences provinciális Dobszay Benedek és Magyar Gergely, Kapin István, a Máriapócsi Görög Katolikus Nemzeti Kegyhely igazgatója, valamint Beer Gergely, a Gyakovári Egyházmegye magyar helynöke.

Az eseményen részt vett Áder János köztársasági elnök, Soltész Miklós, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár és a közélet több képviselője.

A sűrű esőzés ellenére az ország minden részéből és határon túlról érkezett zarándokok a zsúfolásig megtöltötték a hatalmas miséző teret és az azt félkörben körülölelő magaslatot.  

Az ünnepi liturgia a megáldás szertartásával kezdődött. A vízszentelő imádságot követően Erdő Péter bíboros vezetésével a koncelebrálók körmenetben megáldották az új épületeket: a zarándokházat, a szállásépületet, konferenciatermet és a fogadóépületet. Ezután leleplezték a felújítás emlékét megörökítő táblát, majd az ige liturgiájával folytatódott a szertartás.

Erdő Péter bíboros prédikációját teljes terjedelmében közöljük.

Krisztusban Kedves Testvéreim!

1. 2006-ban nyilvánította Püspöki Konferenciánk nemzeti kegyhellyé Mátraverebély-Szentkutat, amely a magyarságnak talán a legősibb zarándokhelye. Az elmúlt években nagyszabású felújítási és bővítési munkákra került sor. Most örömmel áldjuk meg a megújult kegyhely új létesítményeit, egyben felszenteljük az új szabadtéri oltárt is.

2. Az Ószövetség éles különbséget tett a tiszta és a tisztátalan között. Értette pedig ezt valahogy úgy, ahogyan a régi népek vallásainak a világában a tisztának, a szentnek a fogalma kirajzolódott. Mert a szent és a profán, az isteni erőknek fenntartott és a közönséges között, mióta vallás van a világon, különbséget tesz az ember. Csak hát a régi vallások megpróbáltak megrajzolni egy kört, megpróbáltak kiszakítani a térből egy szigetet, vagy bekeríteni egy területet és azt mondták, ez itt a szent. Itt van az Istennek, az isteni erőknek, a szentnek a lakása és ezen kívül van a közönséges, a hétköznapi, a profán világ. A régi pogány rómaiak ezt az elkülönített szent területet nevezték „szentélynek”, vagyis sanctuarium-nak.

Azt is mondják, a héber nyelvnek a „szent” szava is ebből az elkülönültből, ebből az elválasztást jelentő igéből származik. De akárhogy is legyen, az elválasztást és az elkülönítést az ószövetségi emberek nagyon fontosnak tartották. Főleg a liturgia, az istentisztelet és a rituális élet szempontjából. Amit ők tisztának, azaz szentnek minősítettek, az nagyon is kézzelfogható feltételektől függött. Meg lehetett határozni, hogy milyen időben, milyen helyen, milyen módon, milyen tárgyakkal kerülhet vagy nem kerülhet érintkezésbe az ember. És ettől függött a tárgyak és személyek rituális értelemben vett tisztasága vagy tisztátalansága. De ezt a régi szemléletet a választott nép már Krisztus előtt valamivel kezdte egyre inkább szellemi, lelki módon értelmezni. És kezdték azt tanítani többen, hogy nemcsak az anyagi, nemcsak a fizikai dolgoktól függ a tiszta és a tisztátalan, hanem van annak még más összetevője is. Főleg az emberi lelkületben és magatartásban.

3. Jézus tanítása nem pusztán ezen az emberi vonalon halad előre. A Mester nem azt kezdi el finomítani még egy lépéssel tovább, hogy hogyan is lehet azt érteni, hogy vallási szempontból tiszta vagy közönséges valami. Nem, ő a kérdést gyökerében gondolja át. A problémát más alapokra helyezi. Azt mondja, hogy nem az, ami kívülről jön, nem az szennyezi be az embert, és nem az teszi tisztává vagy tisztátalanná. Nincs a világnak egy szent és egy profán része. Nem lehet szigeteket kiszakítani, és nem lehet azt mondani, hogy ha én azon a szent helyen vagyok, akkor magam is, vallásos értelemben is, az Úr előtt is szent lettem. Ha megmosakodtam rituálisan, attól én szent lettem. Hozzátartozom a világnak ahhoz az anyagilag is körülhatárolható részéhez, ami a szentség, a biztonság szigete. Mert nincsen a világnak olyan része sem, ami igazán profán. Nincsen olyan része sem a világnak, amihez az Istennek köze ne volna. Hanem úgy áll a dolog, hogy van a teremtett világ, és ez a teremtett világ valahogyan viszonyul az Istenhez. És ez lehet – ha így akarjuk nevezni ezt a kapcsolatot – szent és profán, tiszta és tisztátalan. Ezt a viszonyt lehet nevezni szentnek és tisztának vagy az ellenkezőjének. Tehát az ember többé nem földrajzi helyekben kell, hogy bízzon, nem tárgyakkal való fizikai érintkezésben kell, hogy reménykedjék és nem puszta külső formuláknak az elmondásában, hanem az Istennel való személyes kapcsolatában. Mert ettől függ, hogy minden az életünkben szent lesz-e, vagy pedig semmi sem lesz azzá. Erről mondja Jézus, hogy a szív az, ami döntő. Az emberi szív, ami tiszta, ami Istennel találkozik.

4. Tudjuk azonban azt is, hogy az ember nem puszta szellem. Térben és időben élünk. Szükségünk van szavakra, képekre, jelekre, tárgyakra is. Maga a Teremtő megtestesült, emberré lett, így akart szólni hozzánk. Ezért hát ebben az emelkedettebb értelemben megáldunk és megszentelünk helyeket és tárgyakat. Jól tesszük, ha a Szentírás szavaival vagy az Egyház által jóváhagyott szövegekkel imádkozunk. Biztosan a Lélekben imádkozik az, aki a Szentlélektől sugalmazott Biblia szavaival vagy a Szentlélektől vezérelt Egyház imádságaival dicséri az Istent. Krisztus Testét és Vérét adta nekünk a kenyér és bor színe alatt. Az Eucharisztiában méltán imádjuk őt, nem bálványként, hanem valóban jelenlévő Istenként. A Teremtő annyira fölötte áll a térnek és az időnek, hogy hatásaiban egyidejűleg különböző módokon is jelen tud lenni a teremtett világ egyes pontjain. Jelen van mindenütt. Jelen van a szívünkben is, mégpedig másként, mint pusztán az anyagban, és egészen különlegesen van jelen az Oltáriszentségben. A templom, amit az Egyház felszentel vagy megáld, amelyben az Eucharisztiát is őrzi, és az oltár, amelyen a Szentmisét végezzük, nem csupán az emberi közösség találkozásának a helye, nem pusztán imaterem, amit bárhol berendezhetünk, hanem valóban az Isten háza, az oltár pedig valóban az Úr asztala és áldozatának a helye, a vele való találkozás különleges lehetősége.

5. Ezért vagyunk hálásak a Gondviselésnek, hogy a megújult kegyhelyen oltárt szentelhetünk. Ezért köszönjük meg azt is, hogy Isten csodálatos imameghallgatásokkal mutatta meg irgalmát itt, Szentkúton hosszú évszázadok óta. Ezért ünnep, hogy ezen a megújult kegyhelyen különleges emberi bizalommal kérhetjük Isten kegyelmét. Feltekinthetünk a Szűzanya szobrára hogy pártfogását kérjük, meríthetünk a forrásból imádkozó lelkülettel, hiszen nem a víz különleges összetétele, hanem Isten irgalma ajándékozza nekünk a testi gyógyulást és a lelki megújulást. Legyen ez a víz számunkra a Megváltó kegyelmének jelképe! Segítse utunkat az üdvösség forrásához, Krisztushoz!

Kérjük a mai szentmisében, hogy a Boldogságos Szűz közbenjárására a szív belső tisztaságára, a Krisztussal való találkozásra és az ő elfogadására jussunk, hogy bennünk és körülöttünk minden egyre inkább szent lehessen. Ámen.

* * *

A szertartás a homíliát követően a szabadtéri oltár felszentelésével folytatódott. A Mindenszentek litániája imádkozása közben elhelyezték az ereklyéket az oltár ereklyeszekrényében. A felszentelő imádság után Erdő Péter kötényt és kézelőt öltött, és az imát elmondva először megkente krizmával az oltárt. Ezt a tömjénezés és az oltárasztal feldíszítése követte, miközben a zarándokok a Te Deumot énekelték. A feldíszített oltárra helyzeték az áldozati adományokat. Erdő Péter a húsvéti gyertyáról meggyújtotta az oltár mellé állított gyertyát, és a felajánlással folytatódott szentmise.

A szentmise záróáldását követően Áder János köztársasági elnök szólt az ünneplő közösséghez. 

Együtt örülhetünk a környezet megszépülésének, az új közösségi tereknek, melyek megpihenés, feltöltődés lehetőségét adják – fogalmazott beszédében az államfő. – Szentkút úgy emeli az égre a tekintetet, hogy előbb alázatra nevel, földhöz hajolásra tanít, hiszen középpontjában egy forrás, s annak vize áll. Úgy visz közelebb a természetfelettihez, hogy a természet szívébe vezet, vízhez, melyet jóságból, ajándékként, tiszta forrásként kapunk. Az éltető víz a hívő ember számára nem lehet más, mint a teremtő szeretet jele a világon. Miközben az érkező zarándokok életük kérdéseire keresnek választ, saját sorsuk megújítását remélik, itt az élet eredőjével találkoznak.

Áder János felidézte, amikor két évvel ezelőtt Magyarország ajándékaként többek között egy üveg szentkúti forrásvizet adhatott át a Szentatyának, és Ferenc pápa teremtett világ védeleméről írt enciklikájához kapcsolódva hangsúlyozta a pápát idézve a víz mint a méltóság forrásának jelentőségét, mely a többi emberi jog gyakorlásának feltétele.

Csak úgy tisztelhetjük a másik embert, ha elfogadjuk a természethez tartozás közösségét. Szentkút mindkettőhöz közelebb segít bennünket, hitbéli és történelmi örökséget jelent – mutatott rá a köztársasági elnök. – Arra tanít meg minden ide látogatót, hogy szeressük és becsüljük meg az élet ajándékait.

Ez a hely, ahol Szent László lovának patkója vizet fakasztott, ahol megjelent Mária és csodálatos gyógyulások sokaságát jegyezték fel, a közös örökségünk, a Nagyboldogasszonynak tett felajánlásokkal, az itt élő szerzetesek közösségerősítő, gondozó munkájával – mondta Áder János. – A ma már otthonos zarándokház, a rendezett környezet beteljesíti azt a kívánságot, ami eddig csak remény volt: Szentkút a nagy európai zarándokhelyek sorába került. Az itt elhelyezett ereklyék, így a lengyel Jerzy Popiełuszko ereklyéje ráirányítja figyelmünket arra, amire a történelem ráébresztett minket: a hívőket és nem hívőket összeköti az igazságra való szomjazás.

Az államfő ezután a kegyhely imáját idézte: „Támogasd korunk emberét, hogy képes legyen megtisztulni a történelem porától, a gőgtől, a kicsinyességtől és a gyűlölettől, mely minden szembenállás forrása”, és hangsúlyozta: akik e szavakkal imádkoztak egykor, s imádkoznak ma, messzebbre látnak saját sorsuknál, a kegyelmet mindannyiunknak kérik, a közös békében, s az emberiség felülemelkedésében bízva. Legyen ez a darabka erdő, ez a hegyoldal az egymásra utaltságunk, egymásért való felelősségünk zarándokhelye. Legyen Mátraverebély-Szentkút a magyarok közös lelkiismeretének támasza!

Ezután Dobszay Benedek ferences tartományfőnök köszöntötte az egybegyűlteket, és emlékezett vissza az elmúlt négy-öt évre.

Nemzeti kegyhelyünk megújulását ünnepelve tekintek vissza az ide vezető útra. Az öröm és a kétségbeesés pillanatai végigkísérték a felújítás éveit –mondta a kegyhelyigazgató, majd felidézte a 135 kilométer gyaloglás után megázva megérkező ifjúsági zarándokokkal való megérkezést és a ferences iskolák 200 tanárával munkában, imádságban eltöltött lelki napot. Hangsúlyozta. minden küzdelem megérte!

A búcsújáróhely az a hely, ahol találkozik a mennyei és földi, ahol újra létrejöhet Isten és ember, ember és ember közötti harmónia. A Szűzanya szentélye működésében és megújulásában is összehozta az embereket. A felújítás a búcsújárás hagyományának megújulását is jelenti a kegyhely életében. A régi zarándokok mellett egyre több zarándok érkezik az ifjúságból, vonzani tudjuk a lelkigyakorlatozó csoportokat. Új rétegeket tudunk megszólítani – számolt be a zarándokok számának nagyarányú növekedéséről a ferences rend elöljárója.

Majd így folytatta: a gyóntató udvarban, a penitenciakápolnában felállított szentföldi oltár nem várt módon összekapcsolja Keletet és Nyugatot. Felszentelésekor az üldözött keleti egyházak vezetőinek jelenlétében a szír katolikusok egyházi képviselője itt imádkozott az üldözöttekért, az üldözőkért, a Kelet békéjéért.

Legyen kegyhelyünk a hazánkban élő nemzetiségek megbékélésének, a szomszédos országokkal való jó viszony ápolásának is a helye – zárta köszöntőjét Dobszay Benedek.

Az újonnan felzentelt oltárra helyezték a kegyszobrot, és a zarándokok Erdő Péter bíboros vezetésével imádkoztak a Magyarok Nagyasszonyához, Máriához: „Mátraverebély-szentkúti Szűzanya, zarándok néped oltalmazója! Fakassz életünkben ma is új forrást, amelynek éltető kegyelme enyhíti a szegények nyomorát, valamint új és megtisztult utakat nyit a szomszédos népek és az egymás iránti szolidaritásban!”

Végül a zarándokok tiszteletüket tették a kihelyezett kegyszobor előtt.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír